Orbán nem említette a fontos témák között a Ryanair-gép ügyét, amikor Brüsszelből videón bejelentkezett

  • narancs.hu
  • 2021. május 24.

Belpol

A mai EU-csúcson pedig kiemelt témaként kezelik.

Orbán Viktor hétfő délután érkezett Brüsszelbe oldalán Palkovics Lászlóval a soron következő EU-csúcsra. A miniszterelnök a landolást követően Facebook-videóban jelentkezett be, hogy sorbavegye a nap fontos témáit.

Orbán szerint az EU-csúcs három legfontosabb ügye:

  • a járványkezelés, mellyel kapcsolatban Magyarországot csak dícsérni szokták – jegyezte meg
  • a migráció
  • a klímavédelem, környezetvédelem. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: Magyarország azon állásponton van, hogy ennek költségét ne az emberek, hanem a környezetszennyező nagy cégek fizessék meg.  „Vannak országok, melyek az emberekkel, a családokkal fizettetnék meg ezt a terhet, Magyarországon egy átlagos családnak, akár 20 ezer forint havi kiadást is jelenthet. Ezt nem fogadhatjuk el. A csata elején vagyunk, reméljük sikerül érvényesíteni érdekeinket. – tette hozzá.

A felsorolásból viszont hiányzik a minszki konfliktus ügye, pedig Charles Michel, az Európai Tanács elnöke ma bejelentette: az Európai Unió Prataszevics azonnali szabadon bocsátására szólít fel, és elfogadhatatlannak tartja a Ryanair légitársaság járatának előző napi minszki földre kényszerítését, ezért az Európai Unió mai csúcstalálkozóján döntés születhet szankciók bevezetéséről Fehéroroszországgal szemben.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.