Orbán: „Összefoltoztuk a nemzet szanaszét hasogatott szövetét”

  • narancs.hu
  • 2017. november 10.

Belpol

A miniszterelnök szerint erkölcsileg helyes és igazságos a jelenlegi választási rendszer.

Jelenleg is zajlik a Magyar Állandó Értekezlet plenáris ülése, ahol a legnagyobb várakozás természetesen Orbán Viktor beszédét előzte meg. „Az anyaország megerősödött, összefoltoztuk a nemzet szanaszét hasogatott szövetét” – kezdte a miniszterelnök, aki az MTI tudósítása szerint „örömét fejezte ki amiatt, hogy konszenzus van olyan fontos kérdésekben, mint például a külhoni magyarok állampolgársága, szavazati joga és autonómiatörekvései”.

Noha Orbán elmondta, „magyar nemzeti érdek”, hogy legyen erős Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovákia és Ukrajna, és „velük Magyarország szintén erős országként gyümölcsöző kapcsolatot alakítson ki”, illetve megemlítette, hogy nagyon komoly nemzeti teljesítménynek tartja a migrációs hullám megállítását a déli határoknál, „üzenete” elsősorban azoknak szólt, akik megkérdőjelezik a jelenlegi választási rendszert.

false

 

Fotó: MTI

„Erkölcsileg helyes és igazságos a jelenlegi választási rendszer”, kifejezi, hogy „egy nemzethez tartozunk, de különböző helyzetben vagyunk” – mondta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy ezen nem kívánnak változtatni, s aki ezt támadja, számíthat arra, hogy visszautasítják.

A miniszterelnök arra biztatta a külhoni magyarságot, hogy minél többen vetessék fel magukat a választói névjegyzékbe, és vegyenek részt a szavazáson. Egyúttal azt kérte a külhoni magyarság politikai vezetőitől, biztassák erre közösségüket.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.