Orbán Ráhel: édesapám egészen kicsi korom óta a támogatásáról biztosított

  • narancs.hu
  • 2023. május 11.

Belpol

A miniszterelnök lánya szerint a kormányfő nagyon jó nagyapa, sokat beszélget, játszik az unokákkal. 

„Az édesapám még ugyan nem járt a boltban, de egészen kicsi korom óta a támogatásáról biztosított, biztosít, ami számomra elég. Igazság szerint jobban örülök, ha inkább a gyerekekkel tölti az időt” – mondta Orbán Ráhel, a miniszterelnök lánya a Blikknek az egy éve megnyitott bababoltjában. 

„Negyvenféle márkával indultunk, ebből több mint kilencven lett. Ez kezdetben négyezer terméket jelentett, ma már tizenkétezret forgalmazunk. Tizenkét hónap alatt több mint négyezer vásárló tért be hozzánk. Abszolút elégedett vagyok. Ha nyereséget az első esztendőben még nem is értünk el, a fejlődés intenzív, ami hatalmas öröm. Tavaly még semmit nem tudtunk a vásárlóközönségről, mire lesz igény, mi iránt nem lesz érdeklődés, ám ma már ez a tapasztalat is megvan” – fogalmazott a lapnak. 

 
Orbán Viktor lányai, Flóra, Róza és Ráhel (középen), fia, Gáspár (első sor, b-j), édesapja, Orbán Győző, édesanyja, Orbán Győzőné, és veje, Tiborc István (második sor, j-b) 2018. május 10-én az Országgyűlés plenáris ülésén, ahol újra miniszterelnökké választották Orbán Viktort.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
 

Orbán Ráhel szerint az édesapja sok időt tölt a gyerekeivel, rengeteget beszélget, játszik velük. „Nagyon jó nagypapa. Szerencsés vagyok, amiért elmondhatom, hogy élő kapcsolatuk van a gyerekeknek a nagyszülőkkel. A legutóbbi hétvégén egyébként nagy tollaslabdameccset vívott az unokáival”. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.