Orbán szerint látványos megkülönböztetést szenvedünk el az EU-ban

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. május 18.

Belpol

A volt szlovák miniszterelnöknek, Mikulás Dzurindának címezte írását Orbán. 

A visegrádi országok látványos megkülönböztetést szenvednek el az Európai Unióban , és ha nem lépnek fel erőteljesebben és közösen, ez a helyzet nem is fog változni - írta Orbán Viktor kedden, válaszul Mikulás Dzurindának, Szlovákia korábbi miniszterelnökének, a Wilfried Martens Európai Tanulmányok Központja elnökének.

Orbán Szamizdat 7. című írásában arra reagált, hogy Mikulás Dzurinda elveti azt a postoj.sk oldalnak adott interjújában megfogalmazott javaslatát, miszerint a V4-országok törekedjenek arra, hogy a német-francia tengelyen forgó Európai Uniót német-francia-V4 hárompilléres erőközponttá alakítsák.

"Ez nyilván csak a V4-ek lengyel vezetésével képzelhető el, de Mikulás nem ezzel indokolja az elutasítását. Elmélete szerint javaslatom csak az Európai Unió belső széttagoltságát erősítené, nem egyesíti, hanem szétszedi azt" - írta a miniszterelnök.

Orbán Viktor szerint "tény, hogy a V4 országainak nem sikerült elérniük érdekeik megfelelő érvényesítését az unió keretén belül. Tény, hogy mi, közép-európaiak látványos megkülönböztetést szenvedünk el. Azt állítom, ha nem lépünk föl erőteljesebben és közösen, ez a helyzet nem is fog változni."

Kifejtette, a belső piac mai elrendezése azt eredményezi, hogy - 2016-os adatok szerint - az európai piac egy francia állampolgár számára évente 1074 euró többletjövedelmet ad, egy németnek 1046 eurót, egy szlováknak 537 eurót, egy magyarnak pedig 408 eurót. 

Továbbá, ha a V4-országokba az EU-transzfereken keresztül beáramló pénzt összevetjük a tőlünk kivitt profit- és osztalékjövedelemmel, látható, hogy milyen súlyos veszteségeket szenvedünk el. Magyarország esetében a különbség 80 százalék, Szlovákia esetében pedig több mint 90 százalék - írta a miniszterelnök, aki szerint "nemcsak siralmas, de megalázó az aránytalanság a központilag kezelt uniós programoknál (például a Horizont 2020)."

Kitért arra is, hogy a kiküldetési irányelvet a V4 számára hátrányosan írták újra. "Az első mobilitási csomag bántó, sértő hátrányba hozta a mi fuvarozási vállalatainkat. És akkor még nem írtam az agyelszívásról, a kötelező migránselosztási kvótákról és a velünk szemben használt kettős mércéről sem."

"Kedves Mikulás, nem kellene végre a nyugatiakkal egyenrangú tagállamként viselkednünk? Nem jött még el az ideje, hogy megszervezzük magunkat, és kiálljunk az érdekeink mellett? Miért maradnánk továbbra is az EU balekjai? A szlovákok és a magyarok ennél többet érdemelnek" - zárta válaszát Orbán Viktor.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.