Orbán szerint talán nincs helyük a Néppártban

  • narancs.hu
  • 2019. március 8.

Belpol

Azért inkább maradna, csak átalakítaná az EPP-t.

Orbán Viktor szokásos módon a  Jó reggelt, Magyarország! című műsorban mondta el éppeni gondolatait a közelmúlt történéseiről.

Nagy Katalin műsorvezető arról kérdezte a miniszterelnököt, hogy mit gondol Manfred Weber kritkájáról, és hogy bocsánatkérésre kötelezné a plakátkampány miatt. Erre Orbán egy jól irányzott "boldog nőnapot"-ozással felelt, aztán azért kitért a Néppárttal való konfliktusra is.

Elmondta, hogy Európa változáson megy keresztül, és kiemelte azt is, hogy a választóvonal a bevándorlás támogatásának kérdése lett. "Mi semmilyen migrációt nem akarunk, ezt képviselem én is" - idézi a hvg.hu.

Orbán szerint a bevándorlás támogatói a Néppártot egy migrációt támogató párttá akarják alakítani, és azt majd a Fidesz dönti el, hogy ebben részt akar-e venni. Magyaroszág álláspontjáról megintcsak elmondta, hogy az emberek itt eldöntötték, hogy a keresztény Európa védelmét akarják, és nem bevándorlókat:

A keresztény kultúra megvédése és a migráció ügyében semmilyen kompromisszum nem képzelhető el, "minden másról lehet beszélgetni".

Orbán szerint több lehetőségük van Néppárton belül és kívül is, és folyamatosak a tárgyalások a Fidesz helyzetéről Junckerrel, Weberrel. Megemlítette azt is, hogy vasárnap Lengyelországba megy, akik azonban nem tagjai a Néppártnak. Hozzátette:

"ha úgy alakul, hogy nekünk valami új dolgot kell indítanunk Európában, és lehet, hogy ennek a vitának ez lesz a vége, hogy a helyünk végül is nem a néppártban van, hanem azon kívül - bár én inkább a néppárt átalakítását, megreformálását szeretném elérni, például hogy helye legyen benne a bevándorlásellenes erőknek is -, (...) akkor nyilván az első hely, ahol tárgyalni fogunk, az Lengyelország."

A menekültválságról elmondta, hogy egy állandó problémának tartja, ami nem csak úgy elmúlik, és hogy egy világméretű problémáról beszélünk, amely meghatározó lesz az elkövetkezendő 15-20 évben.

A családpolitikáról szólva elmondta, hogy nem akarnak migránsokból és magyarokból álló kevert népességet, a migráció ugyanis a népességfogyásra a könnyű megoldás, de szerinte a magyar emberek úgy gondolkodnak, hogy nekik magyar emberek kellenek. Ezért a családtámogatásokkal el akarják hárítani az akadályokat, amik miatt a fiatalok kevesebb gyereket vállalnak, mint amennyit szeretnének.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.