Seszták leváltása az akkor kedvelt építőcégnek sem tett jót

  • narancs.hu
  • 2019. március 8.

Belpol

Minisztersége alatt még preferálták a céget, most már nem áll jól a szénájuk.

Seszták Miklós fejlesztési minisztersége alatt a Penta Industry Kft. hirtelen az állami építkezésekközbeszerzések, ezek közül is a sportberuházások nagy nyertese lett. A cég azonban Seszták leváltása után mélyrepülésbe kezdett: ők voltak megbízva a Szolnoki Atlétikai Centrum építésével is, de a projektet nem tudták befejezni - írja a 24.hu.

A portál értesülései szerint ugyanis nem sokkal azután, hogy a kisvárdai stadion építési projektjéből is kirakták a céget, most Szolnokon kellett felmondaniuk a várossal között nettó 523 milliós szerződést. Az építkezés leállítását „előre nem látható gazdasági eseményekkel” indokolták.

Szolnok még 2017 szeptemberében bízta meg a Pentát az atlétikai centrum építésével, amely magában foglalta többel között egy 8 sávos rekortán burkolatú, nemzetközi versenyek megrendezésére alkalmas pálya, egy 512 férőhelyes lelátó és egy atlétikai iroda-öltöző megépítését. Ahogy írják a városnak akkor nem volt pénze a közbeszerzésnyertes ajánlat kifizetésére, de a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak minősítette és egészében átvállalta a költségeket.

Az építkezés csúszott, majd 2018 nyarán, 40%-os elkészülési fokon le is állt. Az önkármányzatpedig megkezdte a befejezetlen építkezés műszaki és pénzügyi átvilágítását, ezzel a sportberuházások egy részét felügyelő BMSK Zrt.-t és Szalay Ferenc polgármestert bízták meg. A 24.hu információi szerint felhatalmazták a városvezetőt, hogy 135 millió forintos késedelmi és meghiúsulási kötbért hajtson be a cégen.

Ahogy írják, ez a követelés súlyos csapás a Pentára. A 24.hu megkereste a céget, és több alvállalkozóját is, akik közül többen a kifizetések elmaradásáról nyilatkoztak. A Penta ezzel kapcsolatosan még nem reagált.

Az erőnyerő

A parlament egyik leggazdagabb képviselője, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vezetője, Kisvárda kiskirálya és Orbán Viktor egyik fő fegyverhordozója. Csendben teszi a dolgát, így jól ellensúlyozza a túlkapásokra is hajlamos Lázár Jánost.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.