Orbán Viktor szerint ő a homofóbia ellen küzd

  • narancs.hu
  • 2023. június 28.

Belpol

A miniszterelnök Bildnek adott interjújának második részében arról is beszélt, bármikor felhívhatná Putyint.

Két részben közölték Orbán Viktor interjúját a német Bilddel, amiben a miniszterelnök a magyar lapokkal szemben tanúsított magatartásával ellentétben hosszasan fejtegette nézeteit például az orosz-ukrán háborúról, Magyarország vezetéséről, az EU-ról és persze a migrációról. 

Az állítólagos LMBTQ-lobbi megállításáért fáradhatatlanul küzdő miniszterelnök például rögtön közölte is, hogy a migráció elleni küzdelem az olyan európai értékek megvédése miatt történik, mint „a hölgyekkel való azonos bánásmód, a homofóbia elutasítása, az antiszemitizmus elutasítása”, mivel a migránscsoportok  „nem viszonyulnak túl jól ezekhez az értékekhez”.

Ezzel együtt azt is kijelentette, hogy Magyarország nem lesz hajlandó kifizetni azt az összeget, amit a kvóta alapján ide jutó migránsok be nem fogadása esetén fizetni kellene, az uniós migrációs kompromisszumot pedig „ösztönzőnek” gondolja a bevándorlásra, ami „azt üzeni az embercsempészeknek, hogy nyugodtan folytassák a tevékenységüket. Mi majd itt kezeljük a helyzetet. Elosztjuk őket, csak jöjjenek”.

Orbán ezek után gyorsan megoldotta a vízbe fulladt menekülthajók problémáját is annyival, hogy csak egyértelművé kell tenni, hogy nem jöhetnek, majd érkezett a háború, és Vlagyimir Putyin, akit Orbán bármikor felhívhatna saját bevallása szerint, ha lenne mivel.

Bild: Ha ezen a héten lehetősége lenne beszélni Vlagyimir Putyinnal, mit mondana neki?

Orbán: Van rá lehetőségem…

Bild: De felhívja?

Orbán: Nem. Nincs rá okom. De bármikor felhívhatnám. És szerintem bármikor hajlandó is lenne beszélgetést folytatni.

Az interjú végén megkérdezték, sokáig elnök marad-e Putyin. Konkrétan nem válaszolt, viszont tett egy erős jóslatot: azt, hogy egyszer vége lesz az ukrajnai háborúnak: „Eddig – történelmi horizontból tekintve a dolgokat – az összes álláspontom később helyesnek bizonyult: a berlini fal leomlásával kapcsolatosan, a migrációval kapcsolatosan. És úgy gondolom, hogy ez így lesz a béke kérdésével kapcsolatosan is.”

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Kiszúrt autókerekek, leszaggatott plakátok, feljelentések - így várja a választást Ágasegyháza

A Bács-Kiskun megyei községben 2010 óta Füredi János a polgármester, akinek az előterjesztésére a képviselő-testület megtiltotta, hogy a kampány ideje alatt a jelöltek választási fórum céljából kibéreljék a település közintézményeit. Ez ellen, illetve a településen eluralkodott közhangulat miatt tüntettek egy maroknyian a napokban, két független polgármesterjelölt felhívására.