A kormányfő június 8-án az ún. nemzetgazdasági akcióprogram 9. pontjaként a házi pálinkafőzés engedélyezését helyezte kilátásba. A kormányoldalról szórványos taps, az ellenzéktől gúnyos mosoly, a legális gyümölcspálinka-lepárlók szakmai szervezetei részéről értetlenség fogadta a bejelentést. E terület újraszabályozása ugyanis feltűnően kilóg a gazdaságstratégiai program célterületei közül: érdemi élénkítést nem hoz a kis- és középvállalkozások számára, állami bevételnövekedést nem generál. Sőt éppen ellenkezőleg: a legálisan működő főzővállalkozások a teljes liberalizálással gyorsan tönkremehetnek, így pedig a tőlük származó jövedékiadó-bevétel - ami tavaly 8 milliárd forint volt - nagyobb része biztosan kiesik.
A Pista bácsi sufnijában "igazi kisüstön" főtt házi pálinka minden cseppje illegális a jelenlegi szabályozás értelmében, és mind az eladója, mind a vevője súlyos büntetéssel számolhatna, ha a vám- és pénzügyőrség rajtakapná az üzleten.
Szeszmatek
Márpedig az otthoni gyümölcspárlat-készítés a magyar vidéken éppúgy elterjedt foglalatosság, mint városon (akár egy panellakás villanytűzhelyén is). A legóvatosabb becslés szerint is 30-40 ezer "kisüst", vagyis legfeljebb tíz hektoliteres feltöltőmennyiséget befogadó készülék lehet a hazai portákon. A technikai színvonal igen változatos: a kuktából és műanyag lepárlócsőből buherált konyhai apparáttól kezdve a milliós értékű, szagtalanul üzemelő, fa-, villany-, esetleg gázüzemű osztrák, szlovén vagy olasz berendezésekig mindenféle megoldás előfordul.
A meglehetősen szigorú szabályozásra valóban áll, hogy "történelmileg így alakult" (lásd erről keretes anyagunkat). A jelenlegi jogszabály ugyan megengedi, hogy a melléktermékként megmaradó gyümölcsből (kifejezetten főzési céllal kevesen vásárolnak árut a piacon) annak igazolt tulajdonosa kedvezményesen adózva főzethessen pálinkát, de e mennyiség csekély. Nálunk évenként együttesen 50 liter gyümölcsszeszt (50 liter 86 térfogatszázalékos etil-alkoholt) főzethet le kedvezményesen az a nagykorú természetes személy, aki gyümölcstermő területtel rendelkezik, és nyilatkozik arról, hogy az általa lefőzetni kívánt gyümölcscefre nem tartalmaz hozzáadott természetes vagy mesterséges cukrot, vagy abból származó alkoholt. A bérfőzött pálinka származását mindig igazolni kell. A kedvezményes keret lényegében 86 liter 50 fokos "átlagpálinkát" jelent; szilva, barack, esetleg lédúsabb körte esetén egy liter kétszer párolt kisüstihez 10-15 kilogramm gyümölcs kell, tehát kedvezményesen durván tíz mázsa cefrét főzethetünk le. A jövedéki adó százfokos alkoholtartalomra és egy literre 2360 forint, 50 foknál értelemszerűen ennek a fele, s ezt ismét meg kell felezni, amikor az említett kereten belül érvényes tényleges kedvezményes tételt akarjuk kiszámolni. Így tehát az 50 fokos anyagnál az említett határon belül literenként 580 forintot kell fizetnünk. A pálinka alkoholfoka egyébként 37,5-nél kisebb és 86-nál nagyobb nem lehet. (Kereskedelmi forgalmi célú főzetés esetén mindig a teljes adót meg kell fizetni, s az ilyen áru alkoholfoka nem lehet több 55-nél.) A szeszfőzde a bérfőzető részére adózottan kiadott pálinkáról származási igazolványt ad, amit átruházni nem lehet. Az így készített pálinkát nem lehet elajándékozni sem, csakis alkoholtermék-adóraktár részére értékesíthető. Így tehát a falusi vendéglátás kulcselemének számító, az ellátás díjába a gyakorlatban természetesen beszámított pálinkakínálás voltaképpen minden esetben jövedéki jogszabálysértés, még akkor is, ha legálisan főzette azt a gazda. A legálisan lefőzetett 50 fokos szilvapálinka literje mindennel együtt legfeljebb kétezerbe jön a polgárnak, míg egy féldecit kétszáznál kevesebbért a falusi vendéglátás napi tételei között (a kockás füzetes házi kalkulációban) olcsóbban elszámolni aligha láthatunk.
A magyar szeszpiac tele van ellentmondással. A tömegfogyasztás a valódi, hagyományos gyümölcsökből készült párlatok forgalmát alig érinti; a literenként ezer forint alatti, hidegen ízesített kommersz italokból fogy a nagy mennyiség, a háromezer forintos literenkénti árhoz közelítő minőségi áruból ennek a tizede sem kél el. Mindazonáltal ez utóbbi szektor elmúlt néhány éve sikertörténet, hiszen a piacon megjelentek a kiváló minőségű, magas gasztronómiai értékű termékek, ezzel párhuzamosan pedig jelentősen, évről évre nőtt a legális forgalomból (a kistermelői bérfőzetésből és a kereskedelmi célú, a főzők saját árugyártását szolgáló lepárlásból) származó adóbevétel is. Ez tavaly 8 milliárd forintot tett ki, ami egyrészt a bérfőzetők kedvezményesen és teljes adózással lepárolt 5,54 millió hektoliterfoka, másrészt a kereskedelmi célú gyártás 1,47 milliója után folyt be a büdzsébe. Ez a tétel, ha nem is teljes egészében, de zömében biztosan eltűnik egy komolyabb házifőzés-liberalizáció után. Ráadásul a legális, de bejáratott saját márkával nem rendelkező főzők kétharmada biztosan tönkremegy, hiszen egy ilyen döntés egyszerűen kicsatornázza alóluk megrendelőik nagy részét.
Koccintott rá
A legálisan működő mintegy félezer főzőüzem nagy része összesen ötmilliárd forintos állami támogatással és sokmilliós saját erővel - éppen a meglóduló és egyre tisztább viszonyokkal kecsegtető piac reményében - komoly fejlesztéseket hajtott végre (egy tízhektós fafűtésű üzemi alapfőző induló ára 12 millió forint), és a hitelek részletei pár évig még ketyegnek. Arról nem is beszélve, hogy a magyar pálinka (négy ausztriai tartománnyal együtt) kizárólagos eredetvédelmi és névhasználati jogot kapott az Európai Uniótól két éve - ennek fenntartása viszont feszes belső ellenőrzési rendszer működtetését feltételezi. Nem fillérekkel gurigázik tehát, aki e szektor viszonyaiba kellő körültekintés nélkül nyúl bele - főleg, ha számolunk a tovagyűrűző hatásokkal is.
Mindent összevetve nehezen érthető, miért éppen most merült föl az Orbán bejelentette ötlet. Nyilván magyarázható a népszerűség-hajhászással: pálinkát otthon sokan főznek, egy lehetséges intézkedés tehát sok ezer, pillanatnyilag büntetéssel fenyegetett gyümölcsös kisgazdálkodónak könnyítés. Akik lényegesen többen vannak (vagyis több darab szavazatról van szó), mint a legális főzőipar tulajdonosai.
Ami a felmerülés konkrét körülményeit illeti, az is annyira magyaros történet, hogy érdemes megemlékezni róla. A kampány indulásakor Radulovics Bojána, a kiváló kézilabdázó Szerbiában vendégül látta a leendő kormányfőt, ahol finom házi pálinkával is megkínálták Orbánt, mondván, ott nem nehezíti olyan szigorú szabályozás a gazdák saját főzését, mint Magyarországon. A jókedvű Orbán kisvártatva újságírók előtt kijelentette: ha nyernek a tavaszi választásokon, akkor ez úgy lesz mifelénk is - majd koccintott rá. A hír átkerült a köztudatba, az ötlet kampánytéma lett, s végül a szigorú előállítási szabályozást tartalmazó, tavaly elfogadott pálinkatörvény előterjesztője, a fideszes Font Sándor mezőgazdasági bizottsági elnök is oda nyilatkozott, hogy hát persze, megfelelő körülmények között a saját gyümölcsössel rendelkező gazdáknak ellenőrzött berendezésekkel egy bizonyos határig szabad lehet az otthoni főzés.
Így hát a mostani szabályozást a kormánynak érdemben kell enyhítenie. Osztrák mintára például házi főzőberendezések üzemeltetésére adhat engedélyt. Ausztriában kétszázezer engedélyezett darabot tartanak nyilván a hatóságok - ezekkel évi 200 hektoliterfokot állítanak elő. Az első harminc hektoliterfok adómentes, ezután belép egy kedvezményes sáv, a száz hektoliterfok fölötti részt pedig a normál kulcsú jövedéki adó terheli. (Ami egyébként másfélszerese a magyar értéknek.) A kész pálinka meghatározott ellenőrzések mellett az említett teljes évi előállítási határig értékesíthető közvetlenül a kereskedelemben vagy a vendéglátásban. Ilyen üzemekből több tízezer található Ausztriában, viszont a nálunk kialakult bérfőzési rendszer nem létezik. Egy ilyen lépés Magyarországon az ágazati paradigmaváltással volna egyenlő: kérdés, kinek lenne az jó.
Tíz fáról kétszáz hektó
A gyümölcspárlatok készítését a törvény szerint szakmailag felügyelő Pálinka Nemzeti Tanács vezetői - információink szerint nem egészen békés vita után - úgy döntöttek, hogy hivatalosan csak az érdemi szabályozás részleteinek ismeretében foglalnak állást. E részletekről első kézből lehet majd információjuk, mivel a jogszabály a tanács részére részvételi és véleményezési jogot biztosít az ágazatot érintő intézkedések előkészítésében. Lapzártánkkor kapott információ szerint Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter már meg is hívta a szervezetet a változtatással kapcsolatos első munkamegbeszélésre, miközben ágazati értesülések szerint a miniszterelnöki hivatalban (más forrásaink szerint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban - KIM) lényegében készen áll az új jogszabály tervezete. Talán éppen ezért a tanács Navracsics Tibor KIM-miniszternek küldött meghívót egy gyakorlatias eszmecserére arról, milyen hatásai is lehetnek a meglebegtetett liberalizációnak.
Ágazati forrásaink szerint az általános szabályozáskönnyítés után a magyar kereskedelemben nem lesz kevesebb a pálinka, viszont az adótétel és az ellenőrzés eltűnik mögüle. A házi lepárlás engedélyezése ugyanis önmagában nem sokat ér, ahhoz mindenképpen legalább az osztrák minta szerinti korlátozott forgalmazás lehetőségét is biztosítani kellene. Ha viszont a "családi főzés" - természetesen zárjegy nélkül, legfeljebb egy kísérőpapírral - minden további nélkül megjelenhet a legális piacon, onnan már csak szervezés kérdése, hogyan válik e módszer akár ipari mennyiségek forgalmazási hátterévé is. Hasonlóan működik manapság az őstermelőinek hazudott nepperkereskedelem a zöldség- és gyümölcspiacon, melynek célja nem más, mint a kedvezmények révén könnyen megvalósítható teljes adóelkerülés. A várhatóan kialakuló helyzetről az egyik Pest környéki főzőüzem tulajdonosa az egykori téeszbarackos-példázatot idézte föl: a kolhozban eldöntik, hogy a közös barackosból gyümölcsöt hazavinni tilos, de az udvari tíz fáról bátran lehet szedni. Év végén elkészül a leltár: a közös kert hozama jelentősen csökkent ugyan, de a bérfőzőben a tíz fáról lefőzettek a tagok kétszáz hektó pálinkát. A főzőmester biztos abban, hogy ez történik majd az adómentes házi mennyiséggel is. Ma is létezik az a gyakorlat, hogy a nagyobb kertészetekben a családtagok szétírják egymás között a leadott mennyiségeket, így természetesen senki sem lépi át a már említett 86 literes kedvezményhatárt.
Nagy valószínűséggel belőhető, kik lesznek az új rendszer haszonélvezői: az adómentesített pálinkára kialakul majd a kellő vendéglátós-kiskereskedelmi kapcsolattal rendelkező nepperhálózat, amelynek az éppen kézben levő "családilag főzött" mennyiségre lesz hivatalos papírja, a többi pedig valamilyen zárt helyen várja ki, amíg valami olcsó kocsmában sorra nem kerül. Az adómentesen készült pálinka literenkénti ára nagyobb tételben ezerötszáz forint alatt lesz az ágazati becslések szerint - hogy a literenként várható legalább ötszáz forintos profit pontosan hol jelenik meg, arra egyelőre csak célozgatnak a bennfentesek. Abban mindenki egyetért, hogy az új rendszer legfőbb haszonélvezői nem a világversenyeken győztes és védett termékeket gyártó mintafőzők, hanem a mennyiségi értékesítésben érdekelt vállalkozók lesznek.
Az elnyomás évtizedei
A pálinka a szakkutatások szerint már honfoglaló őseink asztalán is ott volt, egyes szertartások vagy bizonyos munkák - menyegző, aratás, disznóölés, ünnepi étkezések vagy egyes vidékeken a reggeli napindítás - évszázadokon át elmaradhatatlan kellékének számított. A pálinkafőzés mint népi tevékenység középkori általánossá válását jelzi, hogy a központosító, adószigort hirdető Mátyás király összeíratta az alföldi jobbágyok pálinkafőző kunyhóit (ami egy speciális, a művelethez célszerűen kialakított kemence volt); a királyi jegyzők több mint százezret regisztráltak. A reformkor kezdetéig szabad tevékenység volt a házi lepárlás, 1836-ban azonban ennek vége szakadt: a pozsonyi országgyűlés földesúri előjoggá tette a pálinkafőzést és -forgalmazást. Nem véletlenül: pénz volt abban, nem is kevés, de legalább ilyen fontos szempont volt az is, hogy ekkorra a nyílt szavazások fontos eszközévé is vált az alkoholmérés - erről sokat megtapasztalhatott például Petőfi Sándor is, akit leitatott parasztok kergettek el szalkszentmártoni kortesgyűléséről. (A helybeli politizálás és a pálinka összefüggéseire szintén alkalmasan rávilágító szakirodalom például Móricz Zsigmond Sári bírója is.)
1850-ben bevezették a pálinkaadót, s ezzel lényegében állami monopóliummá, tehát ellenőrzött kereskedelmi tétellé vált a gyümölcspárlat értékesítése. Ezen jelentőset szigorított 1921-ben az új szesztörvény, amely 1924-től általánosan kötelezővé tette a hivatalos szeszmérő alkalmazását a főzőkben. Azóta a regisztrált szerkezet nélküli berendezésen végzett lepárlás zugtevékenységnek minősül - máig.
A zugfőzés tömegességét jól mutatja, hogy a vám- és pénzügyőrök csak tavaly 130 illegális főzőhelyiséget, illetve berendezést találtak; ezek tulajdonosait természetesen megbüntették. Az egyik zugfőzde egy súlyos baleset miatt bukott meg: Simontornyán a felrobbant épületrészt mentő tűzoltók szóltak a fináncoknak, hogy nekik is lenne ott némi dolguk.
