Orbánhoz fordultak a nyugdíjasok kínaivakcina-ügyben

  • narancs.hu
  • 2021. július 2.

Belpol

Legyen hatásvizsgálat, derüljön ki, védi-e a Sinopharm a 60 év felettieket, vagy nem.

Statisztikai mintavétel alapján, elegendő létszámban önként jelentkező 60 év feletti magyarokon, az állam költségén végezzenek olyan hatásvizsgálatot, amely meggyőzően igazolja vagy cáfolja a médiában megjelenő véleményeket a Sinopharm vakcina hatásosságával kapcsolatban – kéri a Nyugdíjasok Szervezeteinek Somogy Megyei Szövetsége (NYSZSMSZ) Orbán Viktor miniszterelnöktől. 

A kormányfőnek írt levélről a Népszava számol be.

A lap idézi Stikel Jánost, a szövetség elnökét, aki tisztázza: ők oltáspártiak,  és mivel a kezdetekkor a kínai vakcinából volt több, arra biztatták az időseket,  hogy fogadják el ezt az oltást.

Azóta azonban ellentmondásos hírek jelennek meg itthon és külföldön is azzal kapcsolatban, védi-e megfelelően az időseket a Sinopharm. 

A Portfólió megírta, hogy a Videoton a saját dolgozóinál ellenőrizte az oltások utáni ellenanyag-termelődést, és míg a Pfizer, a Moderna, az AstraZeneca és a Szputnyik V kortól függetlenül jól vizsgázott, a Sinopharm esetében a vizsgált 60 év felettiek harmadánál nem alakult ki antitestes védelem, és T-sejtes immunitással sem rendelkeznek, védtelenek. A Telex egy fővárosi, antitestvizsgálatokat végző laboratórium összehasonlító statisztikai elemzéséről írt, miszerint a 60 év alattiaknál átlagosan 90 százalékot ért el az antitestek jelenléte a második Sinopharm-oltás után két-három héttel, 70 év felett azonban ez már csak 60 százalék körül alakult. 

A 24.hu arról írt, hogy a kínai vakcinával oltott magyarok közül többen Romániába mentek, hogy Pfizer-oltást vegyenek fel.

Azért lenne fontos egy átfogó hatásvizsgálat, mert Magyarországon 850 ezren kaptak kínai oltást, és ezeknek az embereknek 90 százaléka idős korú – érvel a nyugdíjasszervezet.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.