Oroszországi minta szerint zajlik a magyar tudományosság felszámolása?

  • Olga Khavanova
  • 2019. január 24.

Belpol

Újabb hajmeresztő áthallások Moszkvából.

Alig két hónappal az után, hogy Vlagyimir Putyint 2012 márciusában harmadszor is Oroszország elnökévé választották, egy sor, később „májusi”-ként elhíresült rendeletet adott ki.

Ezekben a régi-új elnök olyan feladatokat jelölt ki, amelyek az ország polgárainak jólétét voltak hivatva emelni. Az 597 sz. rendeletben azt írta elő, hogy 2018-ig a tudományos dolgozók átlagos fizetése érje el (az ugyanabban a régióban számolt) átlagfizetés 200 százalékát. Ezen mutató meghódításához pedig arra volt szükség, hogy egy évvel később „külső irányítás” alá vonják az egész intézményt.

(…)

Kisvártatva kidolgozták az úgynevezett útitervet, amelynek megfelelően a következő öt évben a tudósok jövedelmét alapilletményük emelése nélkül meg kellett növelni. Az összjövedelembe – ezek átlaga adta ki az egyes intézetek mutatóit – beleszámolták a jutalmakat, az eseti emeléseket, az elnyert projektekből származó kifizetéseket is. Az intézmények költségvetésének hiányát pedig az álláshelyek radikális csökkentével kellett lefaragni.

Putyin jobbján Szergejev, az elnök: a képlet világos

A képlet világos

 

 

Közel sem mindegyik intézet volt képes ezekre a népszerűtlen lépésekre, de ha fogcsikorgatva is, előbb-utóbb mindegyik megvált nyugdíjas korba lépett munkatársaitól (az orosz szabályozás amúgy lehetővé teszi a nyugdíjasok teljes munkaidejű foglalkoztatását), és megtalálta a módját annak, hogy jogszerűen bontson szerződést azokkal a munkatársakkal, akik mutatói minimális tudományos munkáról árulkodtak. Sokak munkaviszonyát részmunkaidősre módosították…

Arról, hogy Putyin milyen eszközökkel vette be az orosz tudományos életet, hogyan korlátozta egyébként sem túl izmos autonómiájukat, és milyen hasonlóságokat és különbségeket mutat az orosz és a magyar Akadémia fejlődéstörténete, a friss Magyar Narancsban olvashat részletesebben.

A cikk teljes terjedelmében – izgalmas részletekkel és a további kínos hasonlóságokkal – a csütörtökön megjelenő nyomtatott Magyar Narancsban olvasható el. Ami már kapható az újságárusoknál és előfizethető itt:

Magyar Narancs

A digitális Magyar Narancs digitális olvasójának a digitális olvasáshoz szükség lesz a DIMAG Reader letöltésére. A digitális példányok a következõ platformokon érhetõek el online, és offline is: Iphone/Ipad (iOS), Google Android, PC. Fizessen elõ egy évre, fél évre, negyed évre, egy hétre!

Figyelmébe ajánljuk

„A Száraz november azoknak szól, akik isznak és inni is akarnak” – így készítették elő a Kék Pont kampányát

Az idén már kilencedik alkalommal elindított kampány hírét nem elsősorban a plakátok juttatják el az emberekhez, hanem sokkal inkább a Kék Pont önkéntesei, akik a Száraz november nagyköveteiként saját közösségeikben népszerűsítik a kezdeményezést, sőt, néhány fővárosi szórakozóhely pultjaira „száraz” itallapokat is visznek.

Állami támogatás, pályázatírás, filozófia – Kicsoda a halloweeni tökfaragást megtiltó zebegényi polgármester?

Ferenczy Ernő még alpolgármesterként tevékenyen részt vett abban, hogy az előző polgármester illetményét ideiglenesen felfüggesszék. Közben saját vállalkozása tetemes állami támogatásokban részesült. Zebegény fura urát úgy ismerik, mint aki alapvetően nem rosszindulatú, de ha elveszíti a türelmét, akkor stílust vált. 

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.