Sztrájk lesz holnaptól a győri Audi-gyárban

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. január 23.

Belpol

Egy hétig.

Egy hetes sztrájkot hirdetett csütörtök reggel hat órától január 31-én reggel hat óráig az Audi Hungaria Zrt. egész területére az Audi Hungária Független Szakszervezete (AHFSZ), miután az érdekképviselet eredménytelennek nyilvánította az eddigi tárgyalásokat - közölte az AHFSZ elnöke szerda délután sajtótájékoztatón Győrben. A távirati iroda tudósítása szerint Németh Sándor elmondta, hogy a 168 óra alatt bárki csatlakozhat a gyár területén a sztrájkhoz, amely idő alatt a tárgyaló delegáció folytatja a megbeszéléseket.

„Amennyiben elfogadható ajánlatot kapnak a munkáltatótól, a sztrájkot beszüntetik” - tette hozzá.

false

 

Fotó: MTI

Pénteken egyébként már kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak az Audi Hungaria Zrt. győri gyárában. A szakszervezet azért hirdette meg a demonstrációt, mert nem sikerült megállapodni a 2019-es bérekről.

A szakszervezet ezeket szeretné elérni:

  • - az alapbéremelést kombinált béremelés alkalmazásával 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emeljék meg
  • - az alapbérbe a mozgóbér négy százalékát építsék be,
  • - kapjon minden munkavállaló egy hónapban egy teljes szabad hétvégét, a gyermekek és az életkor után járó szabadságokkal pedig a munkavállaló rendelkezhessen
  • - A választható béren kívüli juttatás keretösszegét a jelenlegi 620 ezer forintról 787 ezer forintra növeljék,
  • - fejlesszék tovább a lojalitás bónuszt és vezessék be a jubileumi bónuszt.

A győri Audi mintegy 13 ezer embert foglalkoztat.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.