Országjárásra indul a Tisza Párt

  • narancs.hu
  • 2024. november 15.

Belpol

Pár napja a Fidesz is bejelentette, hogy országjárásra mennek a párt politikusai. 

„Add tovább! A jövő hetünk sűrű lesz: 1.) Újra országjárásra indulunk (részletek hamarosan);  2.) Megkezdem a gyermekvédelmi intézmények látogatását és a körülmények bemutatását; 3.) Elindul ‘A magyarok hangja’ címmel a társadalmi párbeszédünk az egészségügyről, gyerekekről, családokról, nyugdíjasokról és a közlekedés helyzetéről; 4.) November 20-ig lehet jelentkezni a jövő vezetői pályázatunkra; 5.) Megkezdjük a felkészülést az adventi időszakra (jótékonysági árverés, közösségi események, rászorulók segítése). Tartsatok velünk!” – írja Magyar Péter a Facebookon

Pár napja a Fidesz is bejelentette, hogy a politikusai országjárásra indulnak, a nemzeti konzultációt fogják népszerűsíteni. „Minél több emberrel szeretnénk találkozni, minél több emberrel szeretnénk beszélni, hiszen a tét óriási” – mondta Menczer Tamás kommunikációs igazgató. 

Ezzel egyidőben napi szinten látnak napvilágot hol a Tisza Párthoz köthető személyek, hol pedig Magyar Péter volt barátnője, Vogel Evelin által készített hangfelvételek. Csütörtökön például egy olyan anyag került nyilvánosságra, melyen Magyar az EP-képviselőire tett megjegyzéseket. A pártelnök feljelentést tett Vogel ellen ugyanis a nő 30 millió forintot követelt tőlük azért, hogy ne közölje az általa felvett anyagokat. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.