Összefogás 2019: közösen indul az MSZP és a Párbeszéd az EP-választáson
KG_L1A1169w.jpg

Összefogás 2019: közösen indul az MSZP és a Párbeszéd az EP-választáson

  • MTI
  • 2018. november 6.

Belpol

Migráció helyett korrupció lesz a fő kampánytéma.

Az MSZP-Párbeszéd szövetség közösen készül a jövő évi európai parlamenti választásra, kampányuk egyik kulcstémája az Európai Ügyészséghez való csatlakozás lesz - jelentette be a Párbeszéd társelnöke.

Karácsony Gergely közölte: emellett a legfontosabb kérdésnek azt tekintik, miként tehető alkalmassá arra Magyarország, hogy az EU-támogatások valóban a társadalom felzárkózását, a gazdaság versenyképességének erősítését szolgálják annak a hatalmi gépezetnek a finanszírozása helyett, mely „az elmúlt nyolc évben hazánkat messzire vitte a nyugat-európai demokráciáktól“.

Az ellenzéki politikus szerint „a magyar igazságszolgáltatás ma nem a bűnüldözésre, hanem a bűnpártolásra szövetkezik, nincs olyan intézmény, mely hathatósan fellépne a politikai korrupció ellen“. Hozzátette: a kormány leleplezi szándékait, amikor mindent megtesz annak érdekében, hogy ne csatlakozzunk az Európai Ügyészséghez. Ezért támogatják Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő kezdeményezését és gyűjtik a csatlakozást támogató aláírásokat - húzta alá.

Az EP-választási kampányban kiemelt téma lesz a korrupció elleni fellépés, valamint az a megújuló Európa, mely nem a hatalmi elitek, hanem a népek Európája, fogalmazott.

Tóth Bertalan MSZP-elnök a tájékoztatón arról beszélt: bárhol járnak az országban, mindenhol találkoznak olyan ügyekkel, melyek arról szólnak, hogy a „fideszes urak, baráti társaságok úgy kezelik az európai uniós pénzeket, mintha a sajátjuk lenne". Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) elmúlt időszakban indított vizsgálatából az is kiderült: a miniszterelnök családja ugyancsak érintett uniós források eltüntetésében. A települési közvilágítás korszerűsítéséhez kötődő Elios-ügyben a jelentés "szervezett bűncselekmény-hálózatról" beszél - hangsúlyozta.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.