Öt milliárdot kap a TEK soron kívül

  • narancs.hu
  • 2019. május 16.

Belpol

Eszközbeszerzés címszó alatt.

Soron kívül, kormányrendeletben 5 milliárd forintot biztosít a kormány a TEK-nek, jelent meg a Magyar Közlönyben.

A támogatást eszközbeszerzésre szánják, hogy ez pontosan mit is jelentene, azt azonban még nem tudni, az ügyben a TEK felügyeletét ellátó Belügyminisztérium válaszát várják - írta meg a Népszava.

A többmilliárdos támogatást azzal indokolja az Orbán Viktor által ellenjegyzett rendelet, hogy  "a  Magyarország biztonsága érdekében végrehajtandó szolgálati feladatok zavartalan és eredményes ellátása céljából a Terrorelhárítási Központ képességeinek bővítéséhez, a feladat-végrehajtás magasabb szintű ellátásához" szükséges az új típusú eszközök beszerzése és rendszerbe állítása, valamint az amortizálódott eszközállomány cseréje.

A rendelet egyben ezáltal felfüggeszti a központi költségvetési szerveknél még fennálló, 2014-ben elrendelt beszerzési tilalmat, amely épp informatikai eszközök beszerzése, létesítése mellett a bútorok, személygépjárművek, és telefonok vásárlására vonatkozott - teszi hozzá a Népszava.

Figyelmébe ajánljuk