Palkovics László szerint Magyarország felkerülhet a világ hadiipari térképére

  • narancs.hu
  • 2018. november 12.

Belpol

Hogy Kínával, Oroszországgal, vagy épp az USA-val akarjuk-e felvenni a versenyt, az még nem egyértelmű.

Palkovics László is ott volt ma Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel Zalaegerszegen, ahol megtekintették az épülő járműipari tesztpályát.

Az innovációs miniszter az MTI tudósítása szerinte pedig nem fukarkodott a nagy kijelentésekkel.

Palkovics azt mondta, hogy szeretnék bizonyítani, hogy Magyarország mint kis ország is „meg tud jelenni a világ innovációs térképén élvonalbeli országként”, de akár a világ hadiipari térképére is felkerülhet a fejlesztésekkel.

false

 

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Palkovics arra is kitért, hogy korábban a fejlesztések felhasználhatóságát először az űrtechnológiában, majd a hadiiparban vizsgálták és csak ezután került át a polgári területre, de a jelenlegi technológiai változások már sokszor párhuzamos utat járnak be.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.