Vizsgálóbizottságokban e ciklusban nem volt hiány, bár ezek eredményességéről megoszlanak a vélemények. A Szokai-Tocsik-ügyet vizsgáló parlamenti bizottság munkájáról már csak mínuszos hírekben számolnak be a lapok, az olajgate-re pedig Dunai exminiszteren és Hujber Ottón kívül jószerivel senki sem emlékszik. Az ellenzék ismét próbálkozik: összegyűlt a kellő számú képviselői szignó a pártvagyonokat vizsgáló bizottság felállításához. Egy a gond: mire a képviselők elolvassák és megértik az erről szóló javaslat címét, már ki is írták az új választásokat.

Az eseti bizottságok létrehozásával eddig nem sok gondja akadt a képviselőknek. Az 1994-ben alakult parlament kormánypárti többsége szakított az előző ciklus hagyományával, s nemes - azóta néhányszor megbánt - gesztusként lehetőséget adott az ellenzéknek arra, hogy ha valahol valamilyen stiklit szimatol, akkor országgyűlési vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezhesse. Ehhez nem kell más, mint hetvennyolc képviselő aláírása, illetve egy formális szavazás az Országgyűlésben. E testületek tagjai aztán hónapokig - külön honorárium nélkül is - abban a hitben élhetnek, hogy most valóban valami fontosat tesznek a Mi Hazánkért.

bizottságok egyébként nem jártak túl sok sikerrel, s ennek nem mindig az volt az oka, hogy a céltábla mellé lőttek. E testületek ugyanis paritásos alapon működnek - ez alól csak a Fidesz-MDF-székházügyet vizsgáló, kormánytöbbséggel felálló albizottság a kivétel -, ami eleve kérdésessé teszi a tények és információk azonos értékelését. A legnagyobb figyelmet (természetesen a Tocsik-bizottság mellett) az olajgate néven elhíresült ügyet vizsgáló testület munkája kapta (legalábbis kezdetben); a bizottság "konszenzussal" elfogadott - és több mint egyéves vizsgálat után benyújtott - egymondatos határozati javaslatát e héten kezdte tárgyalni a parlament. Az ellenzéki képviselők és pártjaik jórészt persze saját politikai arculatuk alakítására használják e vizsgálatokat. A Fidesz népszerűségének növekedésében például kétségkívül jelentős szerepet játszott a Szokai-Tocsik-ügyben vállalt kivizsgálói szerep, nem is csoda, ha ez a tény idegessé tette a kormánypártokat.

A jelek szerint a közelmúltban benyújtott, a pártok vagyonát vizsgáló testület létrehozására vonatkozó javaslattal

Igaz, az indítvány címét olvasva ezen nem is csodálkozhatunk: az országgyűlési javaslat "A választásokon minősített politikai pártok, az általuk, illetve jogelődjeik által alapított vállalatok, egyszemélyes kft-k, valamint az 1990. évi LXXIII. törvény hatálya alá tartozó társadalmi szervezetek tulajdonába, illetve használatába került ingatlanokkal kapcsolatos kérdéseket vizsgáló bizottság felállításáról" szól. Szép. A bizottság az 1994-es választásokon elért eredmények sorrendjében vizsgálná a pártokat - vagyis az MSZP és az SZDSZ kerülne először terítékre, ezután pedig az FKgP következne. Ha arra gondolunk, hogy e bizottság ötlete fideszes fejekből pattant ki (a javaslatot Áder János ügyvezető alelnök jegyzi), akkor több mint feltűnő a képlet: a választásokig hátralévő bő egy évben a Fidesz potenciális ellenfeleinek esetlegesen felmerülő vitatható tranzakcióiról cikkezhetne a sajtó.

Amennyiben a testület feláll, munkájának középpontjában minden bizonnyal a pártingatlanok szerepelnek majd. Ez a kérdéskör valóban megér egy kis kutakodást. (Lásd: Prolongálva, MaNcs, 1997. február 20.) Egy 1990-ben hozott törvény szüntette meg a társadalmi szervezetek kezelői jogát, s az ingatlanokat e szervezetek kezelésébe adta. Az MSZP-ről néhány éve kiderült, hogy az országszerte használatában lévő több mint 200 ingatlan jelentős részéből a törvényeket megsértve hasznot húz. Az állami tulajdonú épületek ugyanis különböző vállalkozásoknak adnak helyet hol - bevallásuk szerint - ingyen, hol úgynevezett "működtetési szerződés" keretében. Csakhogy a törvény az ingyenes bérbeadást is tiltja. Csak egy példa: a szocialisták központi pártszékháza melletti, a Köztársaság tér 26. szám alatt lévő ingatlanban kapott helyet Hámori Csaba kapitalista, a baloldallal tömörült egykori KISZ-vezér BalO nevű vállalkozása is, amely cég arról híresült el, hogy egy (minden bizonnyal tisztességes) pályázaton jogot nyert a képviselői irodaház ablakainak felújítására. (Lásd: Windows ´96, MaNcs, 1996. február 8.)

A szocialisták

azonban semmilyen következménye nem volt. Mint ahogyan annak idején azt is kimagyarázták, miként kerülhetett 1993-ban az MSZP tulajdonába egy olyan ingatlan, amelynek tulajdonosa valójában a párt egyik korábbi vállalata volt. A párt és a vállalat egyaránt jogot formált az ingatlanra, ám a per végül is megegyezéssel zárult. Ezzel szinte egy időben a vállalat közel 280 millió forintért értékesítette az épület egy részét, majd gyorsan kft-vé alakult, amelynek alapítója, mit ad isten, a Magyar Szocialista Párt volt, s a cég felügyelőbizottságában olyan prominens személyek kaptak helyet, mint Baja Ferenc és Jánosi György.

Úgy tűnik, 1998-ban sem számíthatunk unalmas kampányra - már amennyiben az Országgyűlés megszavazza ennek a bizottságnak a létrehozását. Kormánypárti politikusok ugyanis a Narancsnak ezzel kapcsolatban "kétkedésüknek" adtak hangot. Több képviselő is felhívta a figyelmet arra, hogy a korábbi kezdeményezéseket a ház többsége merő nagylelkűségből szavazta meg, de semmilyen jogszabály nem írja elő, hogy ennek mindig így kell lennie. Nem beszélve arról, hogy a választásokig elhúzódó anyázás megnehezítheti egy új koalíció létrejöttét.

A jelek és a politológusok szerint ugyanis 1998-ban az is összenőhet, ami most még nem tartozik össze.

B. G.