Pikó András hivatalosan is elindította kampányát: visszavenné a Fidesztől Józsefvárost

  • narancs.hu
  • 2019. június 14.

Belpol

A Klubrádióval viszont közös megegyezéssel megszűnt a munkaviszonya.

Újabb fővárosi kerületben állítanak egyetlen konszenzusos polgármester-jelöltet a demokratikus ellenzéki pártok. Budapest VIII. kerületében, Józsefvárosban az ismert újságíró és civil aktivista, Pikó András indul a polgármesteri posztért az őszi önkormányzati választáson – olvasható a Narancsnak is megküldött sajtótájékoztatóban.

false

„Pikót az MSZP, a DK és a Párbeszéd egyetértésével Momentum Mozgalom kérte fel április 6-án az indulásra, és az elmúlt hónapokban az ellenzéki pártok helyi szervezeteivel folytatott tárgyalások sikere tette lehetővé, hogy a Klubrádió volt újságírója elfogadja a felkérést. Így a támogató pártok köre is bővült, az LMP is a Pikót támogató demokratikus közösséget erősíti.” A tárgyalásokon megszületett megállapodással a támogató pártok garantálták, hogy Pikó András független, de általuk támogatott polgármesterként végzi majd a munkáját, hogy a kampányát a saját stábja irányításával, de a pártok támogatásával vezeti majd.

A megállapodás alapján a polgármester-jelölti program is Pikó civil közössége, a C8 Civilek Józsefvárosért szakértői és a támogató pártok szakértőinek közös munkája eredményeképpen jön létre. Egyúttal Pikó András kezdeményezésére, közös megegyezéssel megszűnt a munkaviszonya a Klubrádióban.

Pikó András ellenzéki pártok által támogatott független polgármester-jelöltként legfontosabb feladatának Józsefváros helyiek érdekében történő visszavételét és egy olyan önkormányzat működtetését tartja, mely a FIDESZ hatalmának kiszolgálása helyett minden józsefvárosi polgár szolgálatára szerződik.

Első kampányvideóját már fel is töltötték:

 

Pikót polgármesternek!

Valami készül Józsefvárosban...! Pikó András a C8 Civilek Józsefvárosért tagjaként és a demokratikus ellenzéki pártok támogatásával indul a 2019-es őszi...

 

Pikó András

55 éves, négy gyermek édesapja. Újságíró, polgármester-jelöltté válása előtt a Klubrádió egyik közkedvelt műsorvezetője. Családjával 15 éve él Józsefvárosban, felesége Sándor Kata újságíró, gyászcsoportvezető és mediátor. Vele közösen alapította a Heti Betevő ételosztó civil szervezet józsefvárosi csoportját és közösen dolgoznak a Segítség Közvetítők elnevezésű civil egészségügyi segítő csoportban is. Mindketten a C8 alapítói és aktivistái. Pikó András a Közélet Iskolája kuratóriumának tagja. Gyermekei közül András Gáspár az SZTE Phd hallgatója, Fruzsina stylist, most divattervezést tanul, Balázs és Benedek gimnazista.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.