Politikai hírek és

  • 1999. június 3.

Belpol

Cohen nem megy Kínába Emberi jogi szervezetek szerint Kína és az Egyesült Államok kapcsolatának "lehűlésével" a kínai ellenzékiek járnak majd rosszabbul azután, hogy Christopher Cox republikánus képviselő nyilvánossára hozta - korábban már kiszivárogtatott - jelentését, amelyből kiderül: Kína az elmúlt húsz évben rendszeresen lopta az Egyesült Államok atomtitkait, és a megszerzett információkat saját fegyverzetének fejlesztésére fordította. Bár a dokumentumot alaposan meghúzták, hogy nemzetbiztonsági szempontból titkos információk ne kerülhessenek a nyilvánosság elé, egyértelmű, hogy a Cox-jelentésben foglalt információk megalapozottak. A bejelentés után William Cohen amerikai védelmi miniszter úgy határozott: elhalasztja júniusra tervezett kínai látogatását; a republikánusok felelősségre vonást követelnek, és azt, hogy menesszék Janet Reno igazságügyi minisztert és Sandy Berger nemzetbiztonsági tanácsadót.

Cohen nem megy Kínába Emberi jogi szervezetek szerint Kína és az Egyesült Államok kapcsolatának "lehűlésével" a kínai ellenzékiek járnak majd rosszabbul azután, hogy Christopher Cox republikánus képviselő nyilvánossára hozta - korábban már kiszivárogtatott - jelentését, amelyből kiderül: Kína az elmúlt húsz évben rendszeresen lopta az Egyesült Államok atomtitkait, és a megszerzett információkat saját fegyverzetének fejlesztésére fordította. Bár a dokumentumot alaposan meghúzták, hogy nemzetbiztonsági szempontból titkos információk ne kerülhessenek a nyilvánosság elé, egyértelmű, hogy a Cox-jelentésben foglalt információk megalapozottak. A bejelentés után William Cohen amerikai védelmi miniszter úgy határozott: elhalasztja júniusra tervezett kínai látogatását; a republikánusok felelősségre vonást követelnek, és azt, hogy menesszék Janet Reno igazságügyi minisztert és Sandy Berger nemzetbiztonsági tanácsadót.

MTV: Szenes igen, Csermely nem Nem indokolta Szabó László Zsolt, a köztelevízió ügyvezetője, miért állt el attól a szándékától, hogy Csermely Pétert, az Új Demokrata szerkesztőjét nevezze ki a Magyar Televízió (MTV) hírigazgatójává; leváltotta viszont a Híradó éléről Bocskay Zsoltot: helyette Szenes Andrea felügyeli majd alelnöki rangban a politikai műsorokat. Torgyán József cáfolta, hogy Szenes az ő nyomására került pozíciójába, de azt elismerte, a kisgazdák felhívták a figyelmet arra, hogy "egy ilyen tehetséges nőt miért nem alkalmaznak". Várhatóan távozik a kulturális alelnök, Kővári Péter is. A szerződések felbontását az MTV kuratóriumának is jóvá kell hagynia; a kuratórium azonban nem tekinthető törvényesnek, miután az SZDSZ kezdeményezte eljárásban a cégbíróság megállapította: létrehozása a médiatörvénybe ütközött.

Románia: szenátusi jóváhagyás a közigazgatási törvényre Pozitív diszkriminációt vezet be a kisebbségek számára a közigazgatási törvény, és ez eltávolítja Romániát az európai normáktól - vélekedett az ellenzéki Társadalmi Demokrácia Pártja azt követően, hogy a román törvényhozás szenátusa több hónapos vita után elfogadta a közigazgatási törvényt, a kisebbségi cikkelyekkel együtt. A törvény hatálybalépésétől a közigazgatásban a kisebbségek nyelve szabadon használható (beleértve a kétnyelvű utcatáblákat is) mindenhol, ahol a lakosság részaránya eléri a 20 százalékot; a közigazgatásban dolgozóknak ismerniük kell a kisebbségek nyelvét, a tanácsüléseken az anyanyelvet is használni lehet. Az ellenzék azonban eljárási okokra hivatkozva fellebbezni kíván az alkotmánybíróságnál.

Skinheadper: helybenhagyott ítélet A másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság helyben hagyta az első fokú, felfüggesztett szabadságvesztést tartalmazó ítéletét annak a nyolc, többségében külföldi fiatalnak, akik idén február 13-án a budapesti Viking Klubban rátámadtak az őket igazoltató rendőrökre. Első fokon nyolc-nyolc hónap, két év próbaidőre felfüggesztett, szabadságvesztéssel sújtott a Pesti Központi Kerületi Bíróság nyolc vádlott közül hat fiatalt, a külföldieket kiutasították az országból. Az egy fiatalkorú vádlott védője, Pelle Andrea, a Társaság a Szabadságjogokért ügyvezetője kijelentette: szomorú az ítélet miatt, a vádat nem tartja megalapozottnak, mert azt az ügyészség egyetlen rendőr tanúvallomására alapította.

Schuster az új szlovák kormányfő Rudolf Schustert választották köztársasági elnöknek Szlovákiában: a négypárti kormánykoalíció közös jelöltje, Kassa polgármestere több mint 430 ezer szavazattal előzte meg az előző kormányfőt, Vladimír Meciart. Meciar pártjának vezetői közölték: Meciar 42,82 százalékos eredménye nagy elégedettséget fejez ki a polgárok körében, ezért szerintük rövidesen idő előtti parlamenti választásokat kell tartani. Csáky Pál, a szlovák kormány kisebbségi kérdésekért felelős alelnöke az eredmény ismeretében kijelentette: az európai integrációs törekvéseket és pártok közötti toleráns magatartást díjazták a szlovákiai magyarok, amikor 99 százalékban Rudolf Schusterre szavaztak. (Lásd még: 19-20. oldal.)

MVSZ: súlyos feszültségek "Soviniszta, rasszista és zsidózó szellem" szabadult el a Magyarok Világszövetségében, és ezt Csoóri Sándor alelnök sem próbálta megfékezni - vélekedett a szervezet közgyűlése el›tt az MVSZ nyugati régiójának több képviselője, akik közül négyen levelet is fogalmaztak. A bírálatok hatására lemondott tisztségéről a nyugati régió elnöke, Papp László. A küldöttgyűlésen a levél kapcsán kiabálásig fajult vita alakult ki: az aláírók szerint az áprilisi ülésen intoleráns és antiszemita kijelentések hangzottak el, de több küldött ezt határozottan cáfolta, és végül a közgyűlés is nyilatkozatot fogadott el, amelyben rögzítették: bizonyítható, hogy nem hangzottak el antiszemita megnyilvánulások. Csoóri Sándor elnök szerint az MVSZ-en belüli feszültségeket úgy lehetne leginkább enyhíteni, ha mind több új ember kerülne be a szervezetbe.

Morze

Erősödnek a Miniszterelnöki Hivatal jogosítványai azt követően, hogy a hivatalhoz kerül a területfejlesztési tanácsok törvényességi felügyelete: a feladatot Stumpf István kancelláriaminiszter a Balsay István politikai államtitkár vezette területpolitikai és közigazgatási államtitkárságtól veszi át. Balsay a Lockheed-botrány miatt kényszerült távozásra.

A Fideszhez közel álló cégek érdekeltségeiken keresztül egymilliárd forintot vittek ki a Postabankból - jelentette ki Kuncze Gábor szabaddemokrata képviselő a parlamentben. A Fidesz cáfolja a kijelentést.

Kukely Mártont nevezte ki Katona Kálmán közlekedési miniszter a MÁV vezérigazgatójává; elődje halála óta Kukely látta el a MÁV Rt. vezérigazgatói tisztét. A részvénytársaság az idei évre mintegy 13 milliárd forint körüli veszteséggel számol.

Indiai helikopterek légitámadást intéztek Kasmírban több száz behatoló ellen, és figyelmeztették Pakisztánt: ha beavatkozik, akkor viselnie kell annak következményeit. India és Pakisztán eddig két háborút vívott a Himalájában fekvő Kasmír birtoklásáért, amelynek kétharmada Új-Delhi, egyharmada pedig Iszlámábád ellenőrzése alá tartozik.

Egy évről fél évre vagy kilenc hónapra tervezi csökkenteni a kormány a munkanélküli járadék folyósításának időtartamát - jelentette be a kormányfő egy tanácskozáson. Ezzel párhuzamosan viszont több munkaalkalmat kínálnak majd, egyebek mellett közmunkák szervezésével - tette hozzá. A két legnagyobb szakszervezeti tömörülés tiltakozását hangoztatta.

A jobboldali pártok és szervezetek integrációja eszköz ahhoz, hogy a nemzeti, keresztény és konzervatív értékrend az eddigieknél hangsúlyosabban jelenhessen meg a mindennapok politizálásában - jelentette ki Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke Pusztai Erzsébettel, az MDNP elnökével közös tévéinterjújában. Pusztai kijelentette: az MDF-ből való kiválás tanulságának levonása után "már nem szabad a múlttal foglalkozni".

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.