"Prohászka Ottokár (1858-1927): római katolikus püspök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja."
Ez olvasható majd a táblán, amit a közeljövőben helyeznek ki a XVI. kerületi Prohászka Ottokár utcába. Egy 1989-es rendelet értelmében ismertető táblát kell kitenni a személyek nevét viselő budapesti utcákban, tereken. Ha a Fővárosi Tanács végnapjaiban született is, jó ötlet - legalább alapfokon tudjuk, hol élünk, merre járunk, kinek az emlékét őrizzük. Szerencsére nem kapkodták el, így nem jelentettek dupla munkát és költséget a rendszerváltó években átkeresztelt közterületek. 1990-93 között tetőzött a hullám, 950 fölött jár az új nevek száma, közülük több mint 400 az átnevezés (a többi újonnan kialakított közterület), 2006 utca és tér visel személynevet, ebből 1600 magyarázata készült el - sorolja Mészáros György: a budapesti utcanévlexikon összeállítója lévén őt bízta meg a városképvédelmi bizottság (melynek a titkára volt), hogy készítse el a táblák szövegét; ezekről az MTA-val, az egyházakkal és más szervezetekkel egyeztetett.
Prohászka életútjának rezüméje az egyik legrövidebb: két sor. "Kérték, hogy ne legyen több, ne menjünk bele részletekbe" - mondja Mészáros György. Azt nem árulhatja el, mely egyházi személyiség kérte erre, s kivel egyeztette a szöveget.
Kifogás nélkül
A Prohászka Ottokár utca nagyjából olyan, mint a többi Mátyásföldön: takaros vagy düledező családi házak, a kotkodácsolást és kutyaugatást leszámítva kertvárosi nyugalom. A XVI. kerületi önkormányzat 1992 januárjában véglegesítette a szocialista szentháromság eltüntetését: 24 igen és 2 tartózkodás mellett úgy döntöttek, hogy a Marx Károly sétány váljék Sashalmi sétánnyá, az egy utcaként felfogható Marx és Lenin egyesüljön Diósy Lajosként, Engels pedig cseréljen helyet Prohászkával. Az erről szóló határozatot a fővárosi közgyűlés elé terjesztették: személynév esetében ez szükséges, egyébként elég a helyi döntés.
Treer András önkormányzati képviselő (1994-ig: SZDSZ, azóta: Egyesület a XVI. Kerületért) abban az időben alpolgármesterként az utcanév-változtatásokért is felelt. Úgy emlékszik, Prohászka nevét lokálpatrióták javasolták a témával foglalkozó ad hoc bizottságnak, mondván, az Engels utcát azelőtt Prohászkának hívták. Segítségükkel az előterjesztéshez csatoltak egy rövid életrajzot is, íme, némiképp iskolás teljességében:
"Tanulmányait kalocsai jezsuitáknál kezdte, Esztergomban, a kisszeminárium (helyesen: Simor hercegprímás - Sz.T.) 1875-ben Rómába küldte, ahol megismerkedett [a] XIII. Leó által is támogatott keresztényszociális reformprogrammal. 1882-ben a teológia tanára lett Esztergomban, és nagyszabású irodalmi tevékenységbe fogott. Több tanulmányt írt a teológia és a természettudományok viszonyáról. 1904-ben kinevezték a budapesti egyetem teológiai fakultásának rendes tanárává, 1905-ben székesfehérvári püspökké szentelték. 1907-ben megjelent Modern katolicizmus című munkájával a tudomány és a hit összeegyeztetésével kísérletezett. A keresztényszocializmusra hivatkozva szorgalmazta a felekezeti és társadalmi osztályok közötti békét. Elkerülhetetlennek tekintette a társadalmi haladást. Prohászka újszerűsége miatt a konzervatív katolicizmus képviselői szembefordultak vele, és a Vatikán szintén ellene fordult."
Mind a képviselők, mind az Engels utcaiak ezt olvashatták, mielőtt véleményt nyilvánítottak. A jegyzőkönyv szerint tizenöt lakó válaszolt, senki nem kifogásolta a változtatást, és más nevet sem javasoltak. Csak az azóta elhunyt Vég Gábornak (SZDSZ) voltak fenntartásai: felvetette, hogy a Fővárosi Közgyűlés esetleg nem fogadja majd el a Prohászka utcát, de - noha gimnáziumi történelemtanár volt - érvelni nem tudott. A kerületi testületi ülésen nem firtatták tovább a dolgot, megelégedtek a haladó békepap képét keltő, elnagyolt életrajzzal. Az utcanév-változtatásokkal foglalkozó fővárosi ideiglenes bizottság számára készült alaposabb és hosszabb életrajz a 20. század elejének kiemelkedő gondolkodói közé sorolja Prohászkát, a magyar katolikus megújhodás talán legfontosabb képviselőjének nevezi, egyetlen eufemisztikusan bíráló mondattal: "Elemzéseinek logikája elvitte a numerus claususig." 1992 áprilisában a Fővárosi Közgyűlés vita nélkül, 46 igen, 2 nem és 3 tartózkodás mellett, egy nagy csomag részeként jóváhagyta az Engels/Prohászka váltást.
Treer András kissé csodálkozik a kérdésemen, hogy nem merült-e fel az átnevezés kapcsán problémaként a püspök antiszemitizmusa. Ilyesmiről szó nem esett, a mátyásföldieket jobban izgatták a mindennapjaikat megkeserítő dolgok, a telefonmizéria, a hiányzó csatorna és útburkolat. Kérdi is a képviselő, őszinte érdeklődéssel a hangjában, miből gondolom, hogy Prohászka antiszemita volt.
Az írásaiból, felelem, meg abból, ahogy a parlamentben harcolt a numerus claususért.
Az egyetemi felvételt "az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak" arányszámának megfelelően meghatározó 1920-as XXV. törvény, a numerus clausus négy tömör paragrafusa nem tartalmazta a zsidó szót. Ám bevallottan azt célozta, hogy a lakosság egészéhez viszonyított arányhoz képest az egyetemeken nagyobb arányban jelen lévő zsidó hallgatók létszámát levigye (kb. hat százalékra), s így hosszabb távon visszafordítsa az értelmiségi szakmák és a vezető gazdasági pozíciók vészesnek tartott "elzsidósodását".
Faji önvédelem
A 19. századi magyar politika egyik vívmányát, a zsidóság 1867-ben törvénybe iktatott állampolgári jogegyenlőségét kikezdő jogszabály a zsidók nyakába varrt Tanácsköztársaság és Trianon torz reakciója. Haller István kultuszminiszter terjesztette be (a ferencvárosi Haller - leánykori nevén Hámán Kató - utca nem őrá emlékeztet, hanem Mészáros György elmondása szerint az 1626-1697 között élt gróf Haller János erdélyi politikusra, íróra).
Parlamenti szónoklatában Prohászka Ottokár előbb helyeslőleg szólt ugyan a zsidó asszimilációról, majd - az ország elzsidósodása elleni hungarizmust meghirdető, Elég volt-e? című, 1918-as írásának szellemében - így folytatta: "(...) abban van a hiba, hogy a zsidóság nemcsak integráló résszé lett, hanem túlsúlyba került, nemcsak egyik feltörő résszé lett, hanem minket leszorító résszé. A mi egész nemzeti problémánk ebben áll, úgy hogy nem antiszemitizmusról van itt szó egyáltalán - ezt nagyon szeretném belekiáltani a magyar világba -, hanem ez faji önvédelem. Miután a kereszténység lépten-nyomon érzi, hogy leszorulóban van támadások által, az egész nép-psziché megrontása által, miután mi egy olyan folyamatban vagyunk, amelyet határozottan dekrisztianizációnak kell nevezni, t. zsidó polgártársaim ne vegyék ezt gyűlölködésnek, ne vegyék ezt faji üldözésnek."
1920-ban természetesen nem lehetett pontosan tudni, hogy mindez hová vezet. Prohászka 1927. április 1-jén kapott agyvérzést az egyetemi templom szószékén, másnap meghalt. Az egyetemi zsidóveréseket még megérhette, de azt már nem, hogy a numerus clausus faji passzusát 1928-ban törölték. Nem érte meg az 1938-as első, `39-es második, majd `41-es harmadik - immár fajvédelmi alapon álló - zsidótörvényt, a megalázó korlátozások sorát, a munkaszolgálatot, a gettósítást, a deportálást, a gázkamrát, a Dunába lövést. Nem érte meg, hogy szavaiból a nyilas terror szellemi muníciója lett, s az általa szorgalmazott "faji önvédelem" nevében magyar zsidó polgártársainak százezreit pusztították el nem zsidó magyar polgártársai aktív közreműködésével. Akkortájt jelentek meg Az én antiszemitizmusom címen összegyűjtött zsidó tárgyú írásai és beszédei Bosnyák Zoltán bevezetőjével, aki a nyilván roppant tudományos Zsidókérdést Kutató Intézetet vezette.
Lánglelkű emlékére
Mindezeket végiggondolva kérdeztem meg Mátyásföld, illetve a Prohászka utcával szintén rendelkező Bicske és Székesfehérvár polgármesterét, nem tartanák-e helyesnek kezdeményezni ezek nevének megváltoztatását?
"Prohászka Ottokár életútja vitatható, de a pozitív és negatív együttes összkép azt mutatja, hogy nincs szükség a névváltoztatáson gondolkodni" - nyilatkozta Szabó Lajos Mátyás (MSZP), aki 1998 óta Mátyásföld polgármestere. Bicskén az 1990-es önkormányzati választások után a helyi MDF, más pártok, civil szervezetek és állampolgárok kezdeményezésére a képviselő-testület 24 másik új névvel együtt, egyhangúlag elfogadta a Prohászka utcáét is, az akkori méltatás "elhivatott hittérítő munkája" mellett "a szegény emberek patronálását" emelte ki, közölte Szántó János (MSZP), aki 2002 óta Bicske polgármestere, figyelmen kívül hagyva a változtatásra vonatkozó kérdést. Warvasovszky Tihamér fehérvári polgármester (MSZP-SZDSZ-FPE-FMNYP), aki Balsay István városi tanácselnök általános helyetteseként dolgozott 1990-ben, mikor lakossági kezdeményezésre, a tanácsi végrehajtó bizottság vita nélkül, 9 igen és egy nem szavazattal átkeresztelte az 1956 után épült Lenin utat, nem reagált a megkeresésre. (Marad hát Prohászka, miként Lenin is él, többek között Füzesgyarmaton, Hajdúdorogon, Mernyén és Martfűn, ahol pedig szeptemberben utcaneveket változtatott volna a képviselő-testület, de az okmánycserék költségeitől félő lakosság véleményét tiszteletben tartva Kun Bélával, Münnich Ferenccel és másokkal együtt minden maradt a régiben; viszont Prohászkával szemben az ő nevüket iskolák nem viselik.)
A püspök 1905-ben került a székesfehérvári egyházmegye élére. 1928-1945 között öt budapesti utca és tér viselte nevét, de ma sehol nincs annyi Prohászka-emlék, mint Fehérváron. A pályaudvartól immár nem a Lenin, hanem a Prohászka Ottokár út visz be a belvárosba. Kanyarulatánál magasodik a Prohászka-emléktemplom hatalmas kupolája. A Fábián Gáspár tervezte épület bejárati oszlopainak talpazata repedezik, oldalában ingatlanközvetítő és parafa-kereskedés, bent a síremlék (miseidőben kell érkezni, különben zárva), kívül 1996 óta a bronzszobor, Fülöp Elemér alkotása, melyet eredeti helyén, a budapesti Károlyi-kertben 1947 áprilisában Faludy György és társai ledöntöttek. Történetét Barlay Ö. Szabolcs írta meg, s nyilatkozott erről a költő is (Új Tükör, 1988; Szombat, 1999): emigráns barátja, Károlyi Mihály kérésére tette, aki 1946-os hazatérte után hiába kérte az egyházat, hogy szállítsák el visszakapott palotája kertjéből, ahová Horthyék állították, a gróf szerint az ellene irányuló bosszúból. Az első világháború elején Károlyi Prohászkát kérte meg ugyan, hogy eskesse össze feleségével, később - bár mindketten osztottak földet - politikailag szembekerültek, ráadásul Faludy tudomása szerint Prohászka farkastorkú gazembernek nevezte a születési hibás Károlyit. A püspök antiszemitizmusával együtt ez már túl sok volt a költőnek, aki persze a szobordöntéssel akaratlanul is a korabeli kommunista nyomulás részesévé vált.
Fehérvár belvárosában a püspöki palota mögötti terecskét 1992 óta nem Várfal-parknak, hanem Prohászka-ligetnek hívják, itt dombormű őrzi arcvonásait, fölötte angyal, kereszttel, mögötte szép, rozsdásodó kovácsoltvas kapu: "Szent István városa lánglelkű Ottokár püspökének emlékére, Anno Domini 1941." Az Egyházmegyei Múzeumban Prohászka összes elődje és utóda közös teremben, neki 1999-ben külön emlékszobát nyitottak: itt a halotti maszkja, számos dokumentum (fotók, iratok) és személyes tárgy (borotva, rózsafüzér, miseruha stb., képeslapot viszont nem árulnak róla). Feliratok szólnak műveltségéről (von Haus aus tudott németül, majd megtanult szlovákul, magyarul, latinul, franciául, görögül, héberül), méltatják hitéleti jelentőségét ("forradalmasította a hazai papnevelést", "a századvégi magyar katolikus megújulás programadójává" vált), kitérnek szociális érdeklődésére ("időtálló bírálatot írt Marx Tőkéjéről"), közéleti szerepvállalására: "A forradalmakban kezdetben megújító erőt látott. Az sem viselte meg, hogy a Tanácsköztársaság idején kilakoltatták püspöki palotájából (...). Ám mihelyst felismerte a rendszer visszásságait és erkölcstelenségét, elhatárolódott tőle. A kommün bukása után a bosszú lelkületétől óvta híveit. 1920-ban nemzetgyűlési képviselő lett, mert aktívan részt akart venni a keresztény magyar állam kiépítésében, de csalódott, a keresztény jelszavak mögött nem talált hitet."
A múzeumi tájékoztatás elegánsan átsiklik afölött, hogy a püspök a bajok legfőbb forrását a keresztény magyar életet és erkölcsöt mételyező "zsidó" liberalizmusban látta.
Eszlár után szabadon
1883-ban a bíróság felmentette a tiszaeszlári Solymosi Eszter rituális meggyilkolásával vádolt zsidókat. Prohászka Ottokár ekkor 25 éves, felszentelt pap. 1893-ban, 35 éves esztergomi teológiatanárként publikálta a Magyar Sionban A zsidó recepció a morális szempontjából című tanulmányát, melyben vehemensen érvelt a zsidóság befogadása ellen, erkölcsi megfontolásból: "a zsidó morál valóságos átka a keresztény műveltségnek, amely átkon ez a keresztény kultúra okvetlenül tönkremegy, ha nem dobja ki magából a mérget; tehát a zsidóságot nem szabad recipiálni a keresztény államoknak, hanem védekezniök kell ellene, s ahol s ahogy lehet, túl kell adniok rajta." Bárhol fölcsapjuk, ilyen sorokat találunk: "Hogy a zsidóság micsoda, azt a szociális téren, az erkölcs terén látjuk s utáljuk." "(...) a zsidóság fekélye már csontvázzá rágta a keresztény magyar népet s a nemzetnek nagyrészét koldusbotra juttatta. A zsidóság mindenütt fekély, mely megmérgezi a morálist, kiváltképen az üzleti világban." Tíz évvel a tiszaeszlári per után képes volt leírni, hogy panamázásai védelmében a zsidóság sajtóbeli, financiális és tudományos életbeli befolyásával el tudja érni, "hogy a jog s a törvény folyását megakassza s a fenyegető csapást az igazság becsületére eleszlárosítsa, derék függetlenségi, a szent-magyar szabadság zászlótartós ügyvédjei közreműködésével!"
Művét prófétai hevületű, fenyegető vízióval zárta: ha "a művelt körök" nem rázzák le magukról "a zsidó jármot", és "a kereszténységet a zsidó liberalizmussal becserélik: akkor valóban még lejjebb megyünk hanyatlásunk lejtőjén, s vagy a szociáldemokraták zúzzák majd össze e gyáva társadalmat, vagy támad majd lassan-lassan egy erőteljes keresztény nemzedék, mely öntudatára ébred atyái szégyenének, s hősies elszántsággal s kimaradhatatlan áldozatokkal érvényt szerez a keresztény igazságnak."
Írása elején kijelenti ugyan, hogy "mi az antiszemitizmust nem faji, nem vallási, hanem szociális, üzleti reakciónak fogjuk föl", e distinkciónak azonban legfeljebb elméleti jelentősége lehet, gyakorlati nem: antiszemitizmusát mindenki úgy érti, aki a sajátjához keres igazoló tekintélyt. Ezért e mű a halála 70. évfordulójára kiadott Kultúra és terror című válogatás nyitódarabja (Szenczi Molnár Társaság, 1997). Ezért közlik mai hungarista honlapok a Magyar Futár nyomán, melyet az 1940-es években a MIÉP-név alapötletét szállító Magyar Élet Pártjában aktív Rajniss Ferenc szerkesztett. S ezért takarózott Prohászkával a bíróság előtt a novemberben másodfokon jogerősen felmentett ifj. Hegedűs Loránt, mondván, a "galíciai jöttmentek" kifejezést Prohászkától vette át, ő nevezte így a Tanácsköztársaság népbiztosait.
A katolikus püspök és a református lelkész nem véletlen találkozása ez az antiszemita közbeszédben (aminek magyar értelmiségi hagyományát Ungváry Krisztián elemezte a Beszélő 2001/6. számában).
A reneszánsz
Prohászka Ottokár nevét a rendszerváltás óta több cserkészcsapat és katolikus oktatási intézmény vette föl: ilyen a győri Orsolyita Közoktatási Központhoz tartozó Prohászka Ottokár Gimnázium, Általános Iskola és óvoda, a budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium, a budakeszi 1909. Prohászka Ottokár cserkészcsapat vagy a budafoki 903. Prohászka Ottokár cserkészcsapat. Vezetőik iránytűt látnak az Iránytű a magyar ifjúság számára szerzőjében - de vajon belegondoltak-e, milyen irányba is lehet fordulni névadójuktól?
Erre voltam kíváncsi, amikor - feltételezve, hogy Prohászka életét, munkásságát megismertetik a gyermekekkel, életkoruknak megfelelő szinten - írásban megkérdeztem tőlük, nem gondolják-e, hogy e név viselésével egyúttal Prohászka antiszemita nézeteit is legitimálják, követendő példaként állítják be a felnövekvő nemzedékek számára, s nem tartanák-e helyesnek mindezt végiggondolva kezdeményezni az elnevezés megváltoztatását?
Egyetlen választ kaptam. Kőrösiné dr. Merkl Hilda, a budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium alapító igazgatója a konkrét kérdésre ugyan nem tért ki, viszont a névválasztás szilárd megalapozottságának bizonyítékaként summázta Prohászka Ottokár, "Magyarország apostola és tanítója" nagyságát: "A mintegy 30 kötetet kitevő írásai, a vallásos és profán élet számtalan területén végzett fáradhatatlan szolgálata, erkölcsi bátorsága, példamutató szociális érzékenysége, következetesen vállalt szegénysége, teológiai, filozófiai, pedagógiai és természettudományos felkészültsége, valamint egyházújító katolicizmusa árnyaltan és sokoldalúan tanúskodnak Prohászkáról, az Emberről."
Véleményem "igényes kialakítása érdekében" az igazgatónő olvasmányokat ajánlott: Prohászka Összegyűjtött munkái mellett (ez Schütz Antal gondozásában jelent meg 1928-30-ban) külön kiemelve Zsidó testvéreimhez című írását és két, róla szóló művet: Gergely Jenő: Prohászka Ottokár - "A napbaöltözött ember" (Gondolat, 1994), Barlay Ödön Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet Prohászkánál (Prohászka Kiadó, 2003). Ajánlhatott volna még bőven, de nyilván nem akart túlterhelni: Prohászka Ottokár: Modern katolicizmus (szerk.: Koncz Lajos, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 1990), Prohászka Ottokár: Élő vizek forrása (1996, Ecclesia), Prohászka Ottokár: Naplójegyzetek I-III. (szerk.: Barlay Ö. Szabolcs, Frenyó Zoltán, Szabó Ferenc, Agapé Ferences Nyomda és Könyvkiadó, 1997), Élő kereszténység - Prohászka Ottokár indexre került művei (Kairosz, 1998), Prohászka önmagáról (Agapé, 1999), Prohászka Ottokár - Magyarország apostola és tanítója. Tanulmányok Prohászka eszmevilágáról (Agapé, 2002), Prohászka interjú 1-3. (Barlay Ö. Szabolcs szövegválogatása), Prohászka ébresztése I-II. (az 1994-ben létrehozott Ottokár Püspök Alapítvány kutatócsoportja 1995-ös és 1996-os fehérvári konferenciáinak anyaga, a Távlatok folyóirat kiadása).
Mindezek (az említett Kultúra és terror kötettel együtt) mutatják: Prohászka már nem tiltott gyümölcs, mint volt a szocializmus idején, életműve nagy része friss kiadásban hozzáférhető. Elemzőinek egy része értelmezi és kontextualizálja antiszemita megnyilvánulásait is, van, aki enyhíti ezek élét, más aktuálisnak tartja őket.
Cikkem Prohászka egyházpolitikáját, teológiáját, filozófiáját, miszticizmusát szándékosan nem érinti. Mindez nem a laikusok problémája (inkább a Vatikáné, mely egyházi megújulást szorgalmazó három művét, a Modern katolicizmust, Az intellektualizmus túlhajtásait és a Több békességet! címűt indexre tette, hívők számára tilos olvasmánynak minősítette 1911-ben). Viszont a zsidóságról vallott nézetei hívőt és ateistát egyaránt érintenek: valóságos, e világi tragédiák előhangjai. Az igazgatónő által külön ajánlott írásművel azonban nincs mit kezdenem: a Krisztushoz történő megtérés értelméről prédikáló Zsidó testvéreimhez szövegében egyetlen sor nincs, ami semmissé tenné azt, ahogy például A zsidó recepcióban fekélynek nevezi a zsidóságot a keresztény Nyugat testén. Rendes ember, pláne pap, így nem beszél a testvéréről. Milyen példát mutat ezzel? S ha netán 86 éves korára megéri, vajon mit mond kikeresztelkedett és elhurcolt testvéreinek? Önként közéjük zsúfolódik vezeklésül a marhavagonba, bocsánatot kérni, hogy ő csak a zsidó szellemet akarta eltakarítani innen, a testet nem?
Jóhiszemű értelmezés
Kíváncsi voltam, vajon a magyar katolikus egyház - legalább is annak néhány mértékadó személyisége - mit gondol arról, hogy Prohászka nevének választásával a cserkészcsapatok és egyházi oktatási intézmények nemcsak a püspök emlékét örökítik át, hanem - implicit módon - antiszemita nézeteit is. Mi lehet annyira jelentős Prohászka tevékenységében és tanításában, ami miatt szemet "kell" hunyni antiszemitizmusa fölött? Vagy tán épp antiszemitizmusa miatt jött újra elő? Folyt erről vita az egyházi közéletben, a katolikus értelmiségben? És a legnehezebb: mi kellene ahhoz, hogy valami változzon?
Levelem vétele után Pannonhalmáról - ahol 1998-ban tudományos konferenciát rendeztek a II. János Pál pápa által megfogalmazott Emlékezünk: Megfontolások a Soáról című dokumentum magyar vonatkozásairól - Várszegi Asztrik főapát, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagja hívott vissza:
"Szerintem Prohászka nevének választását az idősebb nemzedékben inkább az öröklött tisztelet, mint ismeret motiválja, s e tiszteletnek nincs köze Prohászka antiszemitizmusához. Lehet, hogy ez nagyon jóhiszemű értelmezés, de azt gondolom, ez felel meg a valóságnak. Prohászka spirituális megújulást szorgalmazó egyénisége, antifeudalizmusa, filozófiai nyitottsága, párbeszédkészsége, szociális érzékenysége eredendően friss levegőt hozott az egyházba az akkori neobarokk Magyarországon. Az első püspök volt, aki nyíltan szólt a szegénység problémájáról. Antiszemita kijelentéseit az első világháború utáni történeti kor összefüggésében kell elemezni, amikor állandó probléma a zsidótőke szerepe és a tunya magyar urak alkalmatlansága a gazdálkodásra, a háború veszteségei, a kommün és az ország megcsonkítása, ami hihetetlenül sokkolta a magyar társadalmat, benne a katolikus egyházat. Minderre egyfajta reakció volt Prohászka antiszemitizmusa."
Közbevetésemre, hogy fajelméleti alapon reagálni bármilyen traumára finoman szólva is butaság és bűn, Várszegi Asztrik így felelt: "Elfogadom. De a megtörténtet meg nem történtté tenni nem tudom." Megjegyzésemre, hogy az egyház nem reflektál arra, hogy Prohászka antiszemitizmusa a legszélsőségesebb körök számára szolgál hivatkozási alapul, így válaszolt: "Nem tudom, hogy a prohászkai antiszemitizmusnak van-e utóélete a katolikus egyházban. Erre nem tudok választ adni. Külön tanulmányt érdemelne. Ismereteim szerint Barlay Ö. Szabolcs írt tanulmányt Prohászka püspök antiszemitizmusáról Hitvédelem és hazaszeretet Prohászkánál című munkájában. E könyv újabb kiadásának címe még ezzel a kérdéssel egészül ki: avagy antiszemita volt-e Prohászka? Talán meglepő lesz, de állítom, hogy Prohászkát a katolikus egyház - kevés tiszteletre méltó kivétellel - nem ismeri. Nem volt módja megismerni a második világháborút követő anorganikus közegben. Prohászka ellenszélben állt saját kortársai között. Nem volt közkedvelt figura, szellemileg nyomasztotta a polgáriasan vagy még inkább feudális módra gondolkodó egyházi felső vezetést. Szociálisan magatartása, egyszerűsége nagyon is elütött a megszokottól. Egyszer korábban nyilatkoztam: ha ma élne, ma is megköveznék. Mert annyira újszerű volt. Csak a 'haladó szelleműek' tűzték zászlójukra, sokszor szólamok formájában, a konzervatívok akkor sem lelkesedtek érte. Prohászka a szocializmus is elítélendő személyiség és jelenség volt. Az én nemzedékem - 1946-ban születtem - szintén alig vagy egyáltalán nem olvasta. Tőlünk például távol áll pusztán írásainak stílusa is. Akárhogy nézzük, tényként kell elfogadni, hogy antiszemita volt, de ez is további alaposabb elemzést érdemelne. Mai szemmel tekintve más a mi megítélésünk, mint a kortársaié volt."
(A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Seregély István egri érsek véleményét sajnos nem sikerült megismernünk: irodaigazgatója, Horváth István Sándor közlése szerint megkapta levelemet, de nem válaszolt rá, s beosztottjára sem szignálta a válaszadást.)
