Quaestor: nyertesek és áldozatok

  • narancs.hu
  • 2016. május 17.

Belpol

Szerdán indul a Quaestor károsultjainak kifizetése. Az e heti Magyar Narancsban részletesen írunk arról, hol tart a magyar történelem legnagyobb pilótajátékának felderítése. Az ügyön dolgozó egyik ügyész a hónap elején váratlanul elhunyt, információink szerint szívroham miatt.

Tavaly márciusban derült ki, hogy a Tarsoly Csaba vezette Quaestor 150 milliárd forint értékben bocsátott ki nem létező kötvényeket, és a csalássorozat következtében bedőlt a 47 társaságból álló cégcsoport.

A nyomozás lezárult, az ügyészség pedig titkosította az 1548 oldalas vádiratot, ahogyan azt is, hogy ki a tizenegy gyanúsított. Az öt vádpont sikkasztás és csalás: a Tarsoly vezette bűnszervezet 2007 és 2012 között 46,6 milliárdnyi értékpapírt lopott el az ügyfelektől, valamint nem létező állampapírokat adtak el ugyanebben az időszakban. 2007 és 2015 között már fizetésképtelen volt a Quaestor, ám ezt elhallgatva továbbra is értékesítettek kötvényeket mintegy 30 ezer ügyfélnek. További hatmilliárdos kárt okoztak azzal, hogy 500 ügyféllel opciós szerződéseket kötöttek fiktív vállalati kötvények vásárlására. A vád szerint Tarsoly Csaba egymaga a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. (QPT) házipénztárát is dézsmálta: hat és fél év alatt több mint száz alkalommal, összesen 1,2 milliárd forintot tüntetett el. Alkalmanként úgy tízmillió forintot vitt haza, de valahogy ez sem tűnt fel senkinek.

A vád szerint a sikkasztott vagy elcsalt összeg összesen 77 milliárd forint, ezt 5458 rendbeli csalás során sikerült összehozni. Ha elítéli őket a bíróság, Tarsolyék öt és huszonöt év közötti fegyházbüntetésre számíthatnak. Az ügyészség vizsgálta, hogy voltak-e kiemelten kezelt ügyfelek, ám Polt Péter legfőbb ügyész szerint korrupció vagy bennfentes információval való visszaélés nyomára nem akadtak. Így például azt sem vizsgálták, hogy a Külügyminisztérium épp a Quaestor bedőlésének napján menekítette ki a cégnél tartott 3,8 milliárd forintját. Az ügyészség valamiért nem látta indokoltnak kihallgatni az ügy elsőrendű vádlottjának titkárát, Mikuska Zoltánt sem. A Quaestor összeomlásakor a Blikk írta meg, hogy Tarsoly közvetlen munkatársának barátnője Polt Péter lánya.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész az ügyészség munkáját világszínvonalúnak nevezte a Quaestor-ügyben, ám a bíróság kicsit másképp látja a helyzetet. A Fővárosi Törvényszék március elején ugyanis hibajegyzéket küldött az ügyészségnek, 30 oldalon sorolva, mi nem stimmel a vádiratban. A bíróság szerint a vádirat hiányos, nem jelölték ugyanis, hogy a 132 ezer oldalas nyomozati anyagban felsorolt tények és a több mint hatmillió fájl közül pontosan melyik mit bizonyít, ezzel pedig azt kockáztatják, hogy a bíróság elutasítja a vádiratot.

Az ügyészség munkáját ugyanakkor lassíthatja, hogy május elején váratlanul meghalt egy fiatal ügyész, aki a Quaestor-ügyön dolgozó csoportot vezette. A Narancs ügyészségi forrásból úgy értesült, hogy a kifejezetten tehetségesnek tartott jogász szívrohamot kapott, majd az annak nyomán kialakult tüdőembóliába halt bele.

A csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban további részleteket olvashat a kártalanításról és a nyomozás furcsaságairól.

Figyelmébe ajánljuk