Ráküldték az ÁSZ-t a Momentumra és a Párbeszédre

  • narancs. hu
  • 2018. december 14.

Belpol

Bukhatja az állami támogatását, így a megszűnés szélére kerülhet a Momentum és a Párbeszéd.

Az Állami Számvevőszék a két ellenzéki pártnak megküldött jelentéstervezete szerint, nem tudtak szabályszerűen elszámolni a kampánypénzek költésével. Mindezt azért, mert elérhetetlenek az ÁSZ ellenőrei számára. Ezért az ÁSZ kezdeményezte a a költségvetési támogatásuk felfüggesztését - értesült az Index.

A Momentum november közepén kapta meg az ÁSZ-jelentés tervezetét a kampánypénzek ellenőrzéséről. Ebben az ÁSZ azt állapította meg, hogy a Momentumnak járó "költségvetési támogatás felhasználása nem volt átlátható és elszámoltatható".

Az ÁSZ ezt arra alapozta, hogy a Momentum nem bocsátott az ellenőrök részére adatokat, a közreműködési kötelezettségét nem teljesítette, így "a támogatás felhasználása nem volt szabályszerű". Az ÁSZ emellett kifogásolta, hogy a párt elérhetetlen a székhelyén, ami meghiúsítja az ellenőrzést.

Az ÁSZ az Indexnek azt írta, hogy a jelentéstervezet nem a nyilvánosságnak szól, és azt csak az ÁSZ hozhatja nyilvánosságra. De elárulták, hogy jelenleg a számvevőszék a Momentum elnökének észrevételeit értékeli, amelyeket a jelentéstervezetre küldött.

Ha az ÁSZ a végleges jelentésében is szabályszerűséget állapít meg, megvonják a két ellenzéki párt állami támogatását.

A Momentum valótlanságnak tartja, hogy szabályszerűtlenül használta volna fel a kampánypénzeket. Fekete-Győr András pártelnök éppen azt írta az ÁSZ-jelentés-tervezetre válaszul, hogy valótlan megállapítást tesz a T. Számvevőszék, hogy a párt esetében a jelölő szervezetnek járó költségvetési támogatás felhasználása nem volt átlátható és elszámoltatható.

A székhelyáthelyezés mellett a Momentum – az elnök állítása szerint – többször jelezte, hogy leadnák a kért adatokat, ám az ÁSZ nem válaszolt nekik, milyen csatornán, hogyan tehetik meg.

A Párbeszédnél szintén a székhelyváltoztatás okozta a problémát. Az ÁSZ a Párbeszéd esetében is amiatt állapította meg a szabályszerűtlen kampánypénz-felhasználást, mert nem tudta elérni a pártot. Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd pártigazgatója azt mondta az Indexnek, hogy annyiban előbbre vannak a Momentumnál, hogy az új székhelyet azóta bejegyezték, és a héten bejegyző határozattal együtt eljuttattunk az ÁSZ-nak minden elszámolást. Remélik, hogy ez alapján valós ellenőrzést folytat le a számvevőszék.

Az Állami Számvevőszék és az ellenzéki pártok viszonya már a választások előtt elmérgesedett. Az ÁSZ 663 milliós gigabüntetéssel sújtotta a Jobbikot a plakáttámogatások miatt, majd több ellenzéki párt is kapott milliós büntetést szabálytalan irodabérlés miatt. A Fideszt és a KDNP-t csak a választás után ellenőrizte az ÁSZ, amelynek elnöke Domokos László korábbi fideszes parlamenti képviselő.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.