Interjú

„Reakciót várunk a kormánytól”

Lehotai Orsolya (Oktatási Szabadságot), Mekler Zsuzsa és Bernáth László (Nem maradunk csendben!) a tüntetések értelméről és jelentőségéről

Belpol

Fiatalok, függetlenek és kitartóak. Az elmúlt két hónapban rendszeresen szerveztek többezres, esetenként tízezres tüntetéseket. Az általános állampolgári aktivitást hangsúlyozzák, a pártokat pedig messze elkerülik. Kik ők, és mit akarnak?

Magyar Narancs: A múlt vasárnapi nagy demonstrációt közösen szerveztétek, viszont az esemény végén, május 29-re beharangozott következő tüntetést már egy harmadik csoport, a Civilizáció csinálja. Először tegyük tisztába a dolgokat: ti miért alakultatok, és melyik tüntetéseket szerveztétek meg eddig?

Lehotai Orsolya: Az Oktatási Szabadságot csoportot a CEU-ügy kirobbanása után néhány egyetemista hívta életre, akik között nem csak CEU-s diákok vannak. Összesen heten vagyunk, és mi szerveztük egyebek mellett az egyetem körüli élőláncot, majd a 80 ezres tüntetést a lex CEU ellen.

Mekler Zsuzsa: Mi sem vagyunk sokkal többen, nagyjából tízen csináljuk ezt az egészet. Én az Aurórában és a Marom Klub Egyesületben dolgozom, részt veszek a Bánkitó Fesztivál szervezésében is. A Nem maradunk csendben! az Oktatási Szabadságot csoport létrejötte után alakult, a több tízezres Szabadság téri zenés demonstrációt már mi szerveztük.

Bernáth László: Azt kell rólunk tudni, hogy olyan zenés, illetve kulturális vonalon mozgó programszervezők vagyunk, akik érdeklődnek a közügyek iránt, és aktív civilnek tartják magukat. Azzal a céllal alapítottuk ezt a csoportot, hogy a rendezvényszervezést érintő technikai tudásunkkal támogassuk a civil megmozdulásokat.

MN: A legutóbbi tüntetés előtt – amit már közösen szerveztetek – nem féltetek attól, hogy alábbhagyott a lendület, és nem fognak sokan kimenni?

Bernáth László: De igen, nagyon tartottunk ettől, viszont szerencsére jól alakult minden. Azért is aggódtunk, mert a mostani demonstrációnak nem volt kifejezetten aktualitása, nem történt újabb dühítő esemény. Itt azzal kellett dolgoznunk, ami amúgy is van, megoldatlan problémákkal, és nem akartuk, hogy elhaljon ez a dolog.

Lehotai Orsolya: Az első pár tüntetés ideje alatt viszont az húzta fel az embereket, hogy nagyon hamar történtek drasztikus dolgok. Pillanatok alatt verték át a CEU-ellenes törvényt, amit aztán a köztársasági elnök minden további nélkül aláírt. Egyébként nem teljesen igaz, hogy a mostani demonstrációnak ne lett volna aktualitása. Arra akartuk felhívni a figyelmet, hogy lassan lejár az a határidő, amelyet az Európai Bizottság adott a magyar kormánynak arra, hogy hivatalos levélben válaszoljon valamit a Bizottság által Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárásra, illetve arra, hogy a kormánypártok uniós pártcsaládja, az Európai Néppárt egyharmada is aggályát fejezte ki több ponton a kormánnyal szemben. De ezen kívül még volt a héten egy nevetséges, inkább bohózatnak tekinthető „tárgyalás” a CEU vezetősége és a kormány inkompetens delegáltjai között.

MN: Az utóbbi időben vegyesen váltották egymást a kisebb megmozdulások és a többezres tömeget megmozgató tüntetések. Lényegében másfél hónapja rendszeresen tüntetnek Magyarországon. Szerintetek mi a fontosabb: az, hogy egy tüntetésre minél többen kimenjenek, vagy az, hogy folyamatosan hallassák az emberek a hangjukat addig, amíg nem történnek érdemi változások?

Bernáth László: Szerintem az a legfontosabb, hogy több csoport is tudjon önállóan, kreatív módon tiltakozni, és minél több szervezet és állampolgár aktivizálódjon ilyen szempontból. Ha ez adott, akkor teljesen mindegy, hogy mennyien vannak, mert természetes lesz, hogy vannak kisebb és nagyobb tüntetések egyaránt. Az lenne az egésznek a lényege, hogy az állampolgárok visszaszerezzék a közéletet, mert a parlament egy majomházzá silányult, durva kormánypárti többséggel. Azt gondolom, hogy az embereknek szükségük van egyfajta demokráciaélményre, egy helyre, térre, ahol elmondhatják a véleményüket, mert az Országgyűlésre nem lehet számítani, hiszen az már csak egy ész nélküli szavazóhivatal.

Mekler Zsuzsa: A tüntetések mellett egyébként fontos, hogy az utóbbi időben egyre több közéleti témával foglalkozó esemény van, illetve olyan helyek is otthont adnak ilyen jellegű beszélgetéseknek, előadásoknak, amelyek korábban csak kulturális témákkal foglalkoztak.

MN: Érzékeltétek, hogy ezeken a megmozdulásokon egyre több az idősebb résztvevő, és tüntetni nem csak a fiatalok járnak?

Bernáth László: Én máshogy látom, pont azt szerettem az eddigi tüntetésekben, hogy nagyon vegyes korosztály jött el.

Lehotai Orsolya: A közönség kétségtelenül vegyes, de kiemelném a közösségi média fontos szerepét, hiszen kiderült a gyakorlatban, hogy Facebookon keresztül bárki szervezhet tüntetést spontán módon is, lesznek csatlakozó emberek, akik már nem a közösségi média felületén puffognak, hanem kijönnek velünk az utcára. Egyébként a korosztály vegyességéből is látszik, hogy sokunkat érintenek ezek az ügyek, ami a civil szférának nagyon jó üzenet. Mi nem vagyunk pártok, nem gyűjtünk szavazatokat, egyszerűen beszélni szeretnénk a minket érintő ügyekről.

MN: Úgy láttam, csak egykori politikusok és civil felszólalok voltak a rendezvényeiteken eddig. A pártok részéről volt, aki megkeresett titeket azzal, hogy szeretne valaki tőlük is beszédet mondani, vagy segíteni a szervezésben?

Bernáth László: Nem keresett meg minket senki a jelenlegi politikai pártoktól, de ebben mi nagyon szigorúak vagyunk. Mondjuk, szerintem nekik eszükbe se jutna ilyen módon mellénk állni, de ha mégis, akkor egy nagyon vastag nemet kapnának tőlünk.

Mekler Zsuzsa: Egy politikai pártnak megvan a saját szervezete és infrastruktúrája arra, hogy szervezzen saját tüntetést, ha akar, ahogy ezt nemrég láthattuk is.

Lehotai Orsolya: Egyébként nincs pártfóbiánk, de ezeknél a rendezvényeknél nem az a lényeg, hogy valamelyik pártot ajánlgassuk a szavazóknak, hanem az, hogy megmutassuk: a hétköznapi embereknek is fontosak ezek az ügyek. De persze tök jó, ha a politikusok is megjelennek a tüntetők soraiban. Mi azonban nem érezzük szükségét annak, hogy egy aktív politikus bármit mondjon a mi rendezvényeinken. Pártpolitika nélkül is jó beszédek voltak.

Bernáth László: Az pedig más kérdés, hogy mi van akkor, ha egy párt később felkarolja azokat az ügyeket, amelyekért mi most kiállunk. De mi teljesen más dimenzióban mozgunk, mint a pártok. Civilként nekünk az a dolgunk, hogy ügyek mellett álljunk ki és hangsúlyozzuk a problémákat, és szóljunk, ha a mindenkori kormány túl messzire ment. Nekünk nincs szükségünk arra, hogy népszerűek legyünk, a pártoknak viszont igen.

MN: A budapesti tüntetések rendszeresen zenével kísért, jó hangulatú események, ahol akár órákig is táncolnak az emberek. Vannak olyanok, akik összeegyeztethetetlennek tartják a jókedvet és a kormányellenes tüntetést. Ti mit gondoltok erről?

Mekler Zsuzsa: A tüntetés egyfajta közösségi élménnyé vált, szerintem ez nagyon jó dolog. Sok olyan fiatal van, akik aktuálpolitikában naprakészek, van véleményük a közügyekről, de nincs olyan tér, ahol ezeket a kérdéseket meg tudják beszélni vagy fel tudják dolgozni. Úgy látszik, hogy erre teret adnak ezek a zenés tüntetések.

Lehotai Orsolya: Fontos, hogy megőrizzük a humorérzékünket, és ez nem azt jelenti, hogy mindenki jól érzi magát egy tüntetésen, és szuper jó ebben az országban élni, inkább csak arról van szó, hogy nem lehet depresszív hangulatban párbeszédet folytatni. A zene kell, mert közösségteremtő ereje van.

MN: De az oktogonos technobulit, illetve a vasárnapi Nádor utcai sátrazással egybekötött veretést már nem ti szerveztétek, igaz?

Mekler Zsuzsa: Nem, ezek más csoporthoz kötődtek, vagy spontán módon alakultak.

Bernáth László: Ezek szerintem nagyon jó dolgok és a nyilvánosság új formái, amelyek mind-mind fontos ügyekre hívják fel a figyelmet.

MN: Hogy megy a tüntetések közösségi finanszírozása? Egyáltalán, milyen költségei vannak egy-egy nagyobb demonstrációnak?

Bernáth László: Ez úgy működik, hogy felhívjuk a Soros Gyuri bácsit, és megmondjuk, hova és mennyit utaljon…

Lehotai Orsolya: A viccet félretéve, nekünk nincs külön forrásunk erre, kizárólag adományokból tudtuk eddig összegyűjteni a pénzt a színpadra és a hangosításra. Mindig az esemény után fizettük ki a technikusokat, bízva abban, hogy a résztvevők hozzájárulnak annyival, amennyibe kerül. Szerencsére egy több tízezres tömeg össze tud annyi pénzt hozni, amennyi fedezi a költségeket. A pénzt dobozokba gyűjtöttük, nem utalt nekünk senki. Átlagosan 1,5–2 millió forintba kerül egy ilyen megmozdulás technikai háttere.

MN: A vasárnapi nagy tüntetésetekkel párhuzamosan több más városban tartottak megmozdulásokat. Ezek elég vérszegényre sikeredtek, alig pár tíz fő jelezte a Facebookon, hogy elmegy, illetve volt olyan város, ahol konkrétan azon aggódtak az emberek, hogy az esemény borfesztivállal vagy egyéb programokkal került egy napra. Tervezitek, hogy a későbbiekben nagyobb energiát fektessetek a vidéki szervezésekbe?

Lehotai Orsolya: Én megvédeném a vidéki megmozdulásokat, mert fontos, hogy egyáltalán vannak, még ha csak húsz ember is megy el rájuk, akkor is. Nem feltétlenül látom bajnak, hogy valahol a borfesztivál ideje alatt van egy ilyen tüntetés, sőt, így sok emberhez jut el az az információ, hogy már vidéken is hangot adnak az elégedetlenségnek.

Mekler Zsuzsa: Vidéken most nem a tömeg számít, hanem a figyelemfelkeltés.

Bernáth László: Szerintem nem arról van szó, hogy vidéken kevésbé aktivizálódnának, vagy ne érdekelné őket, ami az országos politikában zajlik, inkább azt mondanám, hogy egy budapesti civil aktivistának sokkal könnyebb szervezni ilyen eseményeket.

Lehotai Orsolya: Éppen ezért segítettük a vidéki szervezőket azzal, hogy közzétettünk különböző infografikákat arról, hogy például mi egy tüntetés bejelentésének menete, vagy hogy milyen jogvédő szervezetekhez lehet segítségért fordulni. De tény, hogy teljesen más a budapesti rendőrökkel egyeztetni ilyeneket, mint mondjuk a hódmezővásárhelyiekkel. A fővárosiak rutinosabbak. Szervezőként nem is kívánhatnánk többet annál, mint hogy országszerte szimpátiatüntetéseket szer­veztek. Sőt, külföldön is, a többi közt Helsinkiben, Cambridge-ben és Mexikóban is voltak pár fős figyelemfelkeltő akciók kint tanuló egyetemisták részéről.

MN: Budapesten rövid idő alatt sokszor és sokan kimentek tüntetni. Ha jól emlékszem, Vágó Gábor mondta azt vasárnapi beszédében, hogy ez a dolog lassan szintet fog lépni. Ti hogy látjátok ezt?

Mekler Zsuzsa: Ez egy nagyon nehéz kérdés, ami nyilván minket is foglalkoztat, hogy milyen egyéb formái vannak a lehetséges nyomásgyakorlásnak.

Lehotai Orsolya: Eddig még nem vontak vissza egyetlen törvényt sem, viszont nem csak az a célja egy-egy ilyen tüntetésnek, hogy egyik napról a másikra megváltozzon valami, vagy a kormány belássa, hogy nem jó úton jár. Már önmagában az is fontos, hogy ennyi ember a magáénak érez párhuzamosan több ügyet is. Az, hogy változzon valami, egy folyamat része, és egyre inkább az látszik, hogy nem lehet másokra várni, akik majd helyettünk csinálnak valamit. Ha változást szeretnénk, akkor azt magunknak kell elkezdeni.

Mekler Zsuzsa: Igen, és ezt egyelőre olyan formában tudjuk megtenni, hogy a megmozdulásokkal és a közösségi média-, illetve egyéb informális csatornák segítségével megpróbáljuk ellensúlyozni a propagandagépezet hazugságait és az egyenlőtlen tájékoztatást.

Lehotai Orsolya: Azt sem szabad elfelejteni, hogy megindult egy párbeszéd az emberek között, és olyanok is utcára mennek, akik eddig passzívak voltak. Nem csak arról van szó, hogy a civil társadalom tagjai magukénak éreznek egy témát, mert például a CEU nem sok magyar embert érint, viszont ebben a kérdésben a lehetőségekről van szó, illetve arról, hogy mit jelent az, ha bezárnak egy egyetemet.

MN: Mik a két csoport céljai rövid távon? Gondolom, az Oktatási Szabadságot tagjai kitartanak addig, amíg a CEU sorsa el nem dől.

Lehotai Orsolya: Mivel nem úgy állnak a dolgok, hogy a törvényhozó hatalom meggondolja magát, reakciót várunk a kormánytól. Ismerjék el, hogy a lex CEU igenis problémás törvény, és egy adott egyetem ellen irányul. Nem az a probléma, hogy a CEU-val intézményileg mi lesz, hanem az, hogy az országgal mi lesz, ha már nem itt fog működni egy olyan, kormánytól független szakmai műhely, amely teret ad mindenféle gondolkodásnak és diskurzusnak. A CEU falain belül a politikai paletta különböző képviselői szoktak egymással vitázni, ami Magyarországra sajnos mostanában nem jellemző.

Mekler Zsuzsa: A Nem maradunk csendben! csoport részéről azt ígérhetem, hogy továbbra sem maradunk csendben, már csak azért sem, mert nagyon sok olyan ember él ebben az országban, akiknek komoly hátrányuk származna abból, ha nyilvánosan fejtenék ki a véleményüket közügyekben. Ezért mi helyettük is hallatjuk a hangunkat.

Csendes-Erdei Emese

Neked ajánljuk