„Rendkívüli érdeklődés” kíséri a vadászati kiállítást

  • narancs.hu
  • 2021. október 2.

Belpol

A szervezők szerint ez még fokozódik, hiszen különleges programokat kínálnak.

Már több mint 780 ezren látogattak ki az október 14-ig tartó "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás rendezvénysorozatára, és az érdeklődés egyre csak fokozódik a különleges programok iránt – közölte a világkiállítás sajtóirodája.

A szombati programokról azt mondták, a FeHoVa PLUSZ kereskedelmi kiállításnak már az első két napját is rendkívüli érdeklődés kísérte, a vadászok éves seregszemléjeként ismert kapcsolódó rendezvényből pedig még hátra van két nap a HUNGEXPO E pavilonjában.  A Kincsem Parkban szombaton a Történelmi Lovas Egyesület látványos bemutatóját, majd agarász-, solymász-, elöltöltő fegyveres- és vadászíjász-bemutatót tekinthetnek meg az érdeklődők.

Lesz még táncelőadás, kutyás mesterkurzus, vadász talk show is.

A közlemény szerint pénteken, a világkiállítás hetedik napján közel 30 ezer látogatója volt a HUNGEXPO-nak, ezzel a központi helyszínt már több mint 125 ezer ember látogatta meg. Hozzátették: a Fátyol Iskolaprogram keretében az első héten több mint 16 ezer diákot látott vendégül a világkiállítás.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.