Rogán alkalmasnak találta a Karácsonyt alkalmatlanozó politológust

  • BM
  • 2020. február 7.

Belpol

Ezért megtette szóvivőnek.

Visszafogottan számolt be arról a hazai sajtó, hogy a miniszterelnök kabinetfőnöke, Rogán Antal megtette Farkas Örsöt kormányzati tájékoztatásért felelős miniszteri biztossá, vagyis ő lesz a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szóvivője. Farkas ezentúl

  • közreműködik a KTK kormányzati kommunikációs tevékenységében,
  • a KTK nevében tájékoztatja a hazai tömegkommunikációs szerveket és hírügynökségeket,
  • részt vesz a Kormányzati Tájékoztatási Központ kommunikációs tevékenységének stratégiai kialakításában, összehangolásában,
  • részt vesz egyes minisztériumok kommunikációs terveinek kidolgozásában,
  • figyelemmel kíséri a kormányzati döntéshozatalt,
  • és kapcsolatot tart a sajtó munkatársaival.

Az alkalmatlan Karácsony

Farkas Örs többször szerepelt már a kormányközeli és fideszes médiában mint az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója (az alapítvány weboldalán már nincs feltüntetve ez a pozíciója, feltehetőleg a miniszteri biztosi kinevezéssel egy időben lemondott róla).

Nézzük röviden, miket nyilatkozott Farkas politikai elemzőként az elmúlt években:

  • Karácsony Gergely alkalmatlansága miatt Zugló az elmúlt 15 év legrosszabb időszakában jár és a legrosszabbul teljesít,
  • Egyértelmű, hogy a szlovák elnökválasztáson induló (és utóbb simán megválasztott elnöke – a szerk.) Zuzana Čaputová, az ellenzéki liberális pártok jelöltje Soros György kottájából játszik,
  • Gyurcsány Ferenc újra magához ragadta a kormányrudat az ellenzéknél, és 10 év elteltével kétség sem férhet ahhoz, hogy ő az ellenzék vezére,
  • Amit Fekete-Győr András tett, az nettó hazaárulás.

Azt már tudjuk, hogy mi a szakvéleménye Farkas Örsnek az ellenzékről – most nézzük, mit mondott Orbán Viktor tavalyi évértékelő beszédéről, főleg arról, amikor a miniszterelnök az ellenzéki összefogást minősítette. (A teljes videó itt tekinthető meg, 7 perc 55 másodperctől látható a beszéd érintett része).

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.