Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata 1,34 milliárdnyi osztalékot vett ki a cégükből

  • narancs.hu
  • 2022. június 1.

Belpol

Jelentősen megemelkedett a cég árbevétele is.

2021-ben a Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata érdekeltségében lévő Top News Hungary Kft. igencsak nyereséges lett: közel 1,33 milliárd forintos nyereségnek örülhettek az év végén. Ez jelentős emelkedés a 2020-ban elért 561,47 millió forinthoz képest, írja az mfor.hu a cég beszámolójára hivatkozva.

A cég főtevékenysége szerint "világháló-portál szolgáltatással" foglalkozik, ők üzemeltetik például a TWN.hu bulvárportált is. Ahogy a lap megjegyzi, a 2021-es évet óriási, 1,56 milliárd forintos értékesítésből származó nettó árbevétellel fejezte be a cég, azaz a 2020-as 679,8 millió forinthoz képest is közel egymilliárd forinttal emelkedett a cég árbevétele.

A beszámoló mellé csatolt taggyűlési jegyzőkönyvből az is kiderült, hogy a tulajdonosok igen jelentős osztalék kifizetése mellett döntöttek: a 2021-es teljes nyereség mellett a 27,4 millió forintos eredménytartalékból is kivettek 10,88 millió forintot.

Vagyis ahogy a lap írja,

Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata összesen valamivel több mint 1,34 milliárd forintnyi osztalékot vett ki a Top News Hungary-ból.

A cég személyi jellegű ráfordítása 37,44 millió forint volt, azt azonban nem tudni, hogy ebből mennyit költöttek a hat alkalmazott bérére, az viszont kiderül, hogy a cég vezető tisztviselői munkabérben nem részesültek.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.