Magyar Narancs: Létezik használható szabályozás az iskolai erőszak kezelésére?
Rónay Zoltán: Több irányból közelíteném ezt meg. Az egyik a diák és diák közötti agresszió, ami mindig volt, és a rendszerváltás előtt is nagyon szigorúak voltak a következményei, ahogy a diák részéről a tanár felé irányuló agressziónak is. És persze létezett a tanártól a diák felé irányuló erőszak is. Ezt nevezzük fekete pedagógiának, először a német Katharina Rutschky írta le a múlt század 70-es éveiben. Vannak olyan pedagógiai módszerek, amelyek láthatatlan károkat okoznak a tanulókban. Évtizedekig vagy örök életre befolyásolják a diák életét, az iskolához és tanuláshoz fűződő viszonyát.
Ennek a látványos része a megalázó fegyelmezés vagy feleltetés, amit tetéz, ha a többiek előtt valósul meg. De ide tartozik az is, amikor „pikkel” valakire a tanár, megjegyzéseket tesz a külsejére, az ügyetlenségére, megszégyeníti stb. Erről a Hunyady Györgyné, M. Nádasi Mária és Serfőző Mónika végezte 2006-os kutatás is beszámol, melyben sok ilyen esetet meséltek el az idős és a fiatal válaszadók is, kilencventől huszonévesig.
Azaz a jelenség állandó, és sajnos nem is nagyon változik. Emellett 2000 óta nyilvánosak az oktatási jogok biztosának jelentései, és így elég tiszta a kép az elmúlt húsz évről. Ám mindezekben a diák vagy a szülő részéről a tanár ellen elkövetett agresszió jóval kevesebbszer szerepel, miközben az kerül be a sajtóba, és lesz így láthatóbb – igaz, ezek sokszor súlyos esetek. A diákot ért sérelem megszokott, kevésbé témája a sajtónak, a verbális agresszió végképp nem hír, mert mindennapos.
| ||
Ami új, az a világháló használata, aminek révén egyrészt az agresszió gyorsabban terjed és terjeszthető, másrészt elmossa a határokat az iskola és a magánélet között. A tanulók felveszik és megosztják az agresszív jeleneteket az internetes felületeken, így sokszor anonim módon folytatható a zaklatás, ugyanakkor az iskolára vonatkozó kommentek is a fegyelmezés tárgyává válnak. A Dunaújvárosi Egyetemen csináltak egy kutatást, amelynek egyik elképesztő eredménye, hogy a szülők mennyire nem tudnak arról, hogy a gyereküket zaklatták-e már a kibertérben, esetleg ő maga zaklató volt-e. Ezt a gyerek sokszor nem mondja el otthon, de vannak egyértelmű jelei, ami a netezési szokásaiban is megmutatkozik.
MN: Nevelésmódszertannal hogyan lehet megelőzni, visszaszorítani az erőszak terjedését? Mit tehet ezért a család és az iskola?
RZ: A megelőzés legfontosabb közege a család, fel kell készíteni a szülőket, hogy mik a bullying jelei. De van, amikor a család a zaklató, ilyenkor fontos volna, hogy a tanár felismerje ezt a tanulói viselkedésből, a megváltozott teljesítményből, hogy az iskola tudjon segíteni. A tanárok viszont sokszor nincsenek felkészítve erre. Ugyanakkor a tanári attitűd példa a gyerekek számára.
MN: A tanárképzésben hogyan jelennek meg a jogi tartalmak?
RZ: A tanár szakon szerezhető 300–360 kreditből 72 jut a szakmódszertanra, és mindössze 28 a pedagógiai és a pszichológiai tartalomra, tehát kevesebb mint 10 százalék. Pedig ez foglalja magában azt, hogy mitől és hogyan lesz valaki általában véve jó pedagógus. Ebbe kellene a jogismeret is, ide kellene az emberi méltóság kérdéseit belepréselni, s ez gyakorlatilag lehetetlen. Jó esetben jut rá 90 perc, ez semmi, hiszen itt kellene elmondani azt is, hogyan épül fel az iskola, milyen a köznevelés rendszere, ismertetni a pedagógusra vonatkozó munkajogi szabályokat, a pedagógus és a tanulók jogait, kötelezettségeit, a fegyelmi szabályokat, az értékelés jogi környezetét.
Ezt a hiányt ismertük fel az ELTE PPK Neveléstudományi Intézetében, és ennek pótlására dolgoztam ki egy szabadon választható féléves kurzus tematikáját, melyben hangsúlyosan jelenik meg az emberi méltóság témája. Erre a kurzusra egy félévben 25–30 ember jár: nem rossz, de elenyésző szám a több ezer tanár szakoshoz képest.
MN: Összefüggésben van-e az iskolán belüli erőszak a pedagóguspálya leértékelődésével?
RZ: A tanári pálya megbecsültsége sajnos nem volt sokkal jobb korábban sem. Évtizedek óta nagyon rosszak az anyagi körülmények, romlik a tanulók eredményessége, őrületes pedagógushiány van, rengeteg a fiatal pályaelhagyó. Elképesztően túlterheltek a tanárok, túlélni próbálnak, és ez nyilván nem segíti az innovatív tanítási módszerek fejlesztését. Jó esetben annyit tehet a pedagógus, hogy a legjobb tudása szerint tanít. Folyamatosan hallunk híreket agresszióról, de azért nálunk még nincsenek rendőrök az iskolában, mint az USA egyes államaiban.
És ez nem is baj, mert nem jó börtönt csinálni az iskolából, sokkal fontosabb megtanítani a gyerekeket arra, hogy a másik embert tisztelni kell. Olyan szinten kellene ezt tudniuk, mint azt, hogy ha bemennek valahova, akkor köszönniük kell. Ezt viszont nem lehet pusztán tantárgyi keretek között tanítani, a tanár attitűdjéből kell fakadnia, ahogy értékel, ahogy tanít, ahogy a konfliktusokat kezeli, ahogy viselkedik. Ha maga is megüti a gyereket, hogyan mondja utána, hogy neked nem szabad megütni a másikat?
Van olyan gyerek, akit nem fog visszatartani az intő, mert nincsenek következményei a számára, illetve mások az otthonról hozott mintái. Neki el kell magyarázni, hogy miért nem lehet valamit megtenni. De egy túlterhelt pedagógus erre sokszor képtelen.
| ||
MN: Milyen konkrét megoldások léteznek?
RZ: Sok megoldás van, és még a mai, hatályos törvény is biztosítja, hogy a fegyelmi eljárás helyett az elterelést valósítsák meg az iskolák. Ne rúgják ki például azt a gyereket, aki a mozgássérült tanulótársával lekezelően viselkedik, inkább neki kelljen segítenie ezt a társát fél évig, már ha a sértett is elfogadja. Így egyfajta érzékenyítésként megértetik vele a társa helyzetét, és azt is, hogy neki is jobb, ha nem kell megbélyegzettként egy másik iskolában újrakezdenie, de maga az iskola sem „ússza meg” a problémát, inkább segít két tanulóján. Alapvető volna az, hogy a pedagógus az iskolában mindig az emberi méltóságot tisztelve viselkedjen és járjon el, különben képmutatóvá válik.
MN: Van előrelépés az intézményen belüli erőszak megfékezésében?
RZ: Már az jelentős eredmény, hogy pár éve egyáltalán beszélünk róla. Megtörni igyekszünk az áldozathibáztató hozzáállást, és már a megelőzésen gondolkodunk. Jó, hogy ez a tanárképzésben is igénnyé formálódott, és ha csak pár száz hallgató hall erről, az is eredmény. Folyamatosan fejlesztem a speciális módszertanát annak, hogyan lehet jogot tanítani olyanoknak, akik nem joghallgatók, és azon is dolgozom, hogyan lehet más intézményekben is elindítani ilyen irányú képzéseket.
A Nemzeti alaptanterv tervezetében egyébként nagyon sok jogi tartalom van: például, hogy milyen jogi kompetenciával kell, hogy rendelkezzen a tanuló, de nem tudjuk, hogy ki fogja ezt tanítani, és egyáltalán, hogy végül mi lesz majd ténylegesen az új NAT-ban.
MN: Mik a legfontosabb kérdések, amelyeket felvetnek a hallgatói A pedagógus hivatás jogi és etikai keretei című kurzusa kapcsán?
RZ: Engem is meglepett, milyen keveset tudnak róla, hogy egyáltalán hogyan működik egy iskola, s meddig mehetnek el a fegyelmezésben, mikor kötelező a rendőrségen feljelentést tenni. Minden témát úgy kezdek, hogy saját tanulói élményeken alapuló eseteket dolgozunk fel, és sajnos vannak bőven negatív élményeik is. Tipikus a feleltetés során esett megaláztatás, a fegyelmezés megalázó módszerei, vagy éppen az, hogy anno nem volt képes fegyelmet tartani a tanáruk, és ez mennyire zavaró volt nekik.
Kevesen tudják, hogy ez utóbbi például a tanuláshoz való jog sérelme, ahogy az is, amikor kiküldenek egy tanulót az óráról, ami csak akkor jogszerű, ha a többiek tanuláshoz való jogát védi. Csakhogy a kizavartat akkor sem lehet felügyelet nélkül hagyni. Sokuknak újdonság volt az is, hogy egy dolgozat jegyeinek a nyilvános bediktáltatása a személyes adatok sérelmét jelenti, mert annak – szemben a szóbeli feleletet követő nyilvános értékeléssel – nincsen pedagógiai célja és eredménye. Sokszor beszélünk általánosabb emberi jogi kérdésekről is, amelyek csak távolról kapcsolódnak az iskolához.
Például a büntetésről sokfélék a fogalmaik, ilyenkor beszélünk arról, mi lehet a büntetés célja, hogy a büntetés nem lehet megalázó, hogy az elkövetőknek is vannak emberi jogaik, hogy a büntetés célja az, hogy visszavezessen a társadalomba, ezért kell az elítéltek emberi méltóságát is tiszteletben tartani. Ezért jó, ha az erőszakra nem az erőszak a válasz az iskolán belül sem.
(Interjúnk a Magyar Narancs 2019. december 12-i számában jelent meg, most újraközöljük teljes terjedelmében online is.)
