"Dachauba' reggelig várnunk kellett. Vert minket a havas esõ. Volt velünk olyan asszony is, akinek picije volt, még hónapos se. Verte azt is az esõ, hó. Két ilyen pici is meghalt reggelre. Akkor kopaszra nyírtak mindenhonnan, ahol csak szõr volt, adtak ilyen fapacskert a lábunkra, meg egy vékony szoknyát és kabátot. Abban teleltünk ki. Reggelre feketekávét adtak, minden nélkül. Ebédre krumplihajat. Vacsorára megint feketekávét. (...) A hastífusz egy jó hét alatt kisöpörte a népet a lágerbul. Három nap alatt megölt majdnem mindenkit. Ha valaki meghalt, ki kellett vinni a fürdõbe. Csak másnap szállították el. Ha volt cigány halott, azt a cigánynak kellett kivinnie. Együtt voltunk, de ha halott volt, a cigány vitte a cigányt, a magyar a magyart" - idézi az 1944 telén történteket Raffael Ilona a Roma Holocaust - Túlélõk emlékeznek címû kötetben.
Bársony János holokausztkutató állítja: hasonló élményekkel rendelkezhet errõl az idõszakról az akkori kétszázezres roma népesség mintegy húsz százaléka. Számításai szerint a halottakat és az áldozatokat összevéve
ötven-hatvanezer ember
lehetett érintett az üldöztetésekben. Sok kutató viszont nagyságrendekkel kisebb adatokkal számol. Számos román az segített, hogy a korábbi zsidó elhurcolásokat már megtapasztalt helyi hivatalnokok szabotálták a nyilas kormány romaellenes intézkedéseit. Például "nem értették meg" vagy "félreértették" az üldözõk parancsait, rendeleteit, ezzel idõt nyertek az üldözöttek számára. Mások igazolásokat írtak részükre, hogy munkájuk helyben nélkülözhetetlen. Akiknek nem sikerült megmenekülni, azok többek között a komáromi Csillagerõd cigány lágerébe, Ravensbrückbe, Dachauba, Bergen-Belsenbe, Buchenwaldba kerültek. Az áldozatok azonosítása azonban források hiányában nehéz; a dokumentáció nagy része megsemmisült, van, amirõl nem is készült feljegyzés. Sok romának nem is volt személyi igazolványa, azt pedig végképp nehéz bizonyítani, hogy milyen vagyontárggyal rendelkezhettek, kitõl vettek el szekeret, lovat, tehenet. Épületállományról sem nagyon lehetett beszélni, mert nem volt házuk, többnyire cigánytelepeken éltek. És a kárpótlás alapja az elvesztett élet vagy vagyon.
A Holokauszt Áldozatok Kárpótlási Programját 2001 elején svájci bankok indították. Elõzménye egy, az Egyesült Államok New York East Bírósága elõtt született peren kívüli megállapodás volt, miszerint a bankok és más szervezetek 1,25 milliárd dolláros kárpótlási alapot hoztak létre az áldozatok számára. Az alap nagyobbik része azokat a zsidókat hivatott kárpótolni, akik nem kapták vissza a svájci bankokban letétbe helyezett értékeiket. A másik csoport a volt kényszermunkásoké (így a romáké is). A svájci államtól azok kaphatnak pénzt, akiket ottani cégeknél vagy leányvállalataiknál kényszermunkásként dolgoztattak a háború alatt. Németországban ezzel párhuzamosan Német Kényszermunka-jóvátételi (Kárpótlási) Program néven mûködik egy törvényben is rögzített kárpótlási akció. Az ország azokat kárpótolja, akiket német területen koncentrációs táborban, vállalatoknál, közintézményeknél vagy a mezõgazdaságban köteleztek munkára. Szintén kárpótlásra tarthatnak igényt a lágerekben elhunyt gyermekek szülei, az orvosi kísérletek áldozatai, valamint a leszármazottak. Mindkét programra 2001. december 31-ig lehetett jelentkezni. A pénz elosztását a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) koordinálja.
Emellett a svájci állam segélyakciót is indított minden olyan roma számára, aki 1945. május 9-én már életben volt. Ennek keretében élelmiszercsomagot (2 kg liszt, ugyanennyi cukor, 1 kg tészta, 2 liter étolaj, 0,25 kg kávé, 0,57 kg húskonzerv, 1 liter sampon, 4 szappan, 1 doboz multivitamin) oszt ki az erre felkért Baptista Szeretetszolgálat, illetve - Magyarországon - az IOM megbízásából a Szex Edukációs Alapítvány. Partnere, a Társutas Egyesület Tolna, Somogy és Zala megyében egészségügyi programot (szûrések, tanácsadás) szervez. Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke úgy tudja, hogy a kb. 5000 forint értékû segélycsomagokat fekete ruhába öltözött figurák dobálják be a kerítéseken. Akad egérrágta doboz és mosóporszagú liszt is. A roma civil szervezeteknek nincs joguk beleszólni a kárpótlások folyamatába. "Olyan, mintha tudatosan zárták volna ki õket - mondja Horváth Aladár. - Szerencsésebb lett volna például a Vöröskeresztet megbízni. Az IOM a hazájukból menekülni szándékozó cigányokkal, migrációval foglalkozik. Ebbõl is látszik, hogy a roma kárpótlás folyamatát összekapcsolták egy biztonságpolitikai kérdéssel. Nevezetesen azzal, hogy fennáll a veszély, hogy a cigányok az EU-csatlakozás után ellepik Nyugat-Európát."
Bársony János, aki a történeti hitelesség szempontjából foglalkozott az igénylésekkel, szintén problémásnak tartja, hogy a roma szervezeteknek nincs ellenõrzési és nyomásgyakorlási lehetõségük. Így az IOM-nek semmilyen határidõt nem kell betartania. Miközben a zsidó áldozatok már régen hozzájutottak a nyugdíjakhoz, kárpótlásokhoz, addig a szervezet még arról sem ad egyértelmû felvilágosítást, hány igénylés érkezett hozzájuk. Dóra Bálint, az IOM budapesti irodájának munkatársa úgy tudja: hozzájuk 3500 igény futott be, ám nem tartották számon, hogy ezek közül mennyi érkezett romáktól. Kimondottan velük foglalkozott a Roma Kárpótlás nevû szervezet, õk kb. 2500 igénylést kaptak. Azt egyáltalán nem lehet tudni, mennyi kérelmet utasítottak, illetve fogadtak el 2001. december 31. óta. Errõl e-mailen kérdeztük a szervezet genfi központjának sajtósát, Marie-Agnés Heine-t, de hetek óta semmi válasz. Az Amaro Drom címû lap 3500-3700 igénylésrõl tud, s szerintük eddig mintegy egy százalékukat bírálták el. Kiszámolták: ilyen tempó mellett
198 év alatt
fognak végezni. Bársony állítja: mivel az IOM kormányközi szervezet, melynek Magyarország is tagja, az államnak joga volna felvilágosítást kérni és nyomást gyakorolni az eljárásra. Ám ezt nem teszi, mert önmaga is tartozik azoknak a romáknak, akik hazánkban kerültek gettóba vagy veszítették el a vagyonukat. Bársony adatai szerint ilyen jellegû ügyben mindössze 30-40 ember pereskedett a magyar állammal. Errõl a lehetõségrõl az információk hiánya miatt kevesen tudnak. És e mulasztása miatt a magyar államnak nincs sok alapja Németországot vagy Svájcot sürgetni.
Nem is teszi. Az Országgyûlés a tisztánlátás érdekében 2003 decemberében bizottságot hozott létre, amely a holokauszt roma áldozatainak nemzetközi és hazai kárpótlását vizsgálja. Ez év októberére sikerült is megállapodni a munkatervrõl. A bizottságnak 24 kérdésre kell válaszolni, ám ezek közül egy sem veti föl a magyar állam felelõsségét. Annál inkább feszegeti a hazai roma szervezetek szerepét, és a különbözõ kárpótlási rendszerek feltételeit, körülményeit, alkalmasságát.
Idõközben a svájci és a német állam mellett Ausztria is útjára indított egy kárpótlási programot. Az Osztrák Megbékélési Alapítvány által koordinált kártérítésre azok a romák jogosultak, akik 2000. február 16-án életben voltak, és akiket a mai Ausztria területén rabszolga- vagy kényszermunkára köteleztek, illetve gyermekként (12 éves kor alatt) szüleikkel hurcoltak el, vagy az édesanya kényszermunkája idején kint születtek. Jelentkezni 2000 februárjától 2003. december 31-ig lehetett - közben a határidõt módosítani kellett, mert kevés volt a magyarországi jelentkezõ. Különféle roma szervezetek hirdetések útján hívták fel a figyelmet a lehetõségre, és az eredmény nem maradt el. Az utolsó fél évben tízezernyi kérelem futott be az alapítványhoz. A svájci és a német kárpótláshoz képest ez a folyamat viszonylag gyorsan zajlott, egészen addig, amíg szállingózni nem kezdtek hírek a visszaélésekrõl (lásd errõl keretes írásunkat). Elõfordult, hogy azzal kerestek meg romákat: jutalékért a határidõ lejárta után is segítenének benyújtani a papírokat. A megítélt összeg 20 százalékát kérték. Az Amaro Dromnak idõs nagykanizsai asszony mesélt arról, hogy mostohafia vette rá: adja be a kérelmet. Autóval Zalaegerszegre vitték, a kisebbségi önkormányzat irodájába. Ott különbözõ papírokat írattak alá vele, köztük egy meghatalmazást: amennyiben meghal, mostohafia fizesse ki a kárpótlási jogosultságából a papíron feltüntetett személyt. A "megbeszélt összeg" nincs számszerûsítve, "nevezett megállapodásra" utalnak, konkrétum nélkül. A nénit megfenyegették, hallgasson a történtekrõl, és ne felejtse el meghálálni a segítséget - különben úgy jár, mint Zorro ellenségei: Z betût hasítanak a testére.
Az osztrák alapítvány hazai kapcsolattartója a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök). Vályi György, a Mazsök kuratóriumának titkára és irodavezetõje nem nyilatkozik sem a csalásokról, sem az igények számáról. Elõbbi szerinte nem az õ felelõsségük, szerepük mindössze a kérvények összegyûjtése és eljuttatása volt. Segítenek átutalni a pénzt a jogosultakhoz, ám se kezelési költség levonásával, se máshogy nem változtathatnak a megítélt összegen. Arról, hogy az igények közül mennyi származott romáktól, a törvényre hivatkozva nem ad felvilágosítást.
Fónagy János, az Osztrák Megbékélési Alapítvány magyar illetékese szerint idén októberig 7225 magyarországi roma kapott kárpótlást,
összesen 33 millió euró
(körülbelül 8,2 milliárd forint) értékben. A visszaélések miatt a romák többsége az Országos Cigány Önkormányzatot (OCÖ) kereste meg. Ám az OCÖ részérõl lezártnak tekintik a folyamatot. "Nem kívánunk semmi olyan dologba belefolyni, ami konkrétan érinti a roma kárpótlási igényeket" - jelentette ki Kolompár Orbán elnök. Arra hivatkozik, hogy késõn kapcsolódtak bele a kárpótlások folyamatába, és nem állt elegendõ információ a rendelkezésükre. Bársony János úgy véli, az OCÖ elhatárolódásának az az oka, hogy a felsõbb vezetésbõl is sokan érintettek az osztrák kárpótlással kapcsolatos visszaélésekben. Neve elhallgatását kérõ informátorunk szerint az OCÖ legitim szervezet: az lenne a feladata, hogy kép-viselje a mögötte állók érdekeit - vagyis ha információra van szüksége, megszerzi. Ehelyett az igénylési idõszakban szervezeten belüli csaták dúltak, mindenki a saját pozícióját erõsítette, s csak ímmel-ámmal foglalkoztak a kárpótlással; valójában nem nagyon érdekelte õket.
Látszattevékenységben azóta sincs hiány. Az OCÖ az áldozatok emlékére egy 8-10 kesergõt tartalmazó CD-t szeretne kiadni és azt minden egyes roma emberhez eljuttatni. Kérdés, lesz-e min meghallgatni. Egy másik jelentõs roma szervezet, a Magyarországi Roma Parlament elnöke, Zsigó Jenõ megkeresésünkre egy 1997-es petíciót mutatott, mely szerint "a cigány lakosságot ért sérelmek a közvetlen népirtástól a közvetett népirtásig terjednek. Ennek megfelelõen a cigányságot sújtó jogsérelmeket mi (a Roma Parlament) folyamatában, összefüggéseiben és következményeiben vizsgáljuk és értelmezzük, az 1938. január 1-jétõl 1997. szeptember 30-ig terjedõ idõszakban." A petícióban követelik egy komplex rehabilitációs program azonnali beindítását, amely magában foglalja a cigányságról a többségi negatív kép megváltoztatását, a szolidaritásérzés felerõsítését, a cigányság jogi, gazdasági, kulturális, oktatási, foglalkoztatási helyzetének a javítását. Ezenfelül õk sem kívánnak foglalkozni a különféle kárpótlások kérdésével.
Ahogy érdemben senki. Pedig a túlélõknek egyre fogy az idejük.
Borsodi Ágnes
Krug Emília
biznisz
Tíz megyében és a fõvárosban is nyomoz a rendõrség a roma holokauszt-kárpótlást érintõ visszaélések ügyében. Polgármesterek, kisebbségi önkormányzati vezetõk, ügyvédek, sõt Teleki László államtitkár munkatársai is a gyanúsítottak között szerepelnek. Eddig négy - Zalában két, Somogy és Vas megyében egy-egy - esetben emeltek vádat. A visszaélésekre az adott lehetõséget, hogy az Osztrák Megbékélési Alapítvány által folyósított kártérítéshez - eredeti dokumentumok hiányában - tanúkkal hitelesített nyilatkozatot lehetett beadni. Sok esetben illetéktelenek (elõfordult, hogy nem is roma származásúak) jutottak ügyvédek, önkormányzati képviselõk hamis tanúzásának segítségével pénzhez. A legjelentõsebb összeg 16-17 millió forint volt, de legtöbben a romáknak egyszeri segélyként nyújtandó 7630 eurót (mintegy 1,4 millió forint) akarták megszerezni. A magyar hatóságok azt javasolják az osztrák alapítványnak, hogy kárigényének érvényesítésére tegyen feljelentést a visszaélések miatt.
