Rúdtáncklubot támogat Rogán Antal minisztériuma

  • narancs.hu
  • 2024. június 30.

Belpol

Vagy komoly hozzáadott értékkel bír a rúdtánc, vagy csak fontos szerződéseket írt alá annak idején a klub ügyvezetője.

Nyilvánossá tette a Miniszterelnöki Kabinetiroda az áprilisban és májusban kötött szerződéseket és az ebben az időszakban adott támogatásokat. Az még nem meglepő, hogy 3 millió forintot kap a kormányközeli Batthyány Lajos Alapítvány a működésére és szakmai programjaira, hiszen kapott ilyet tavaly is, és ki kapna támogatást, ha a Batthyány Alapítvány nem.

Mondjuk egy rúdtáncos klub: 4 millió forint támogatás jut ugyanis a Dollhouse Sportegyesület szakmai programjaira és működésére. A Magyar Hang korábbi cikke szerint a Dollhouse Sportegyesület 2023-ban is 4 millió forintot kapott a Miniszterelnöki Kabinetirodától. Az egyesületet 2023. március 27-én jegyezték be, és Rogán Antalék azóta nyújtanak nagylelkű támogatást a minisztérium költségvetéséből, írja a Telex.

A rúdtáncos klub ügyvezetője Zsumberáné Markó Ágnes, aki tíz éve több nyilvánosan elérhető szerződésben a Fidesz parlamenti frakciójának munkatársaként szerepelt. 2014 áprilisában Rogán Antal a Fidesz frakcióvezetőjeként rendelt imázs tanulmányt a StrategoPoliS Stratégiai elemző és kommunikációs tanácsadó Kft-től, a Fidesz-frakció nevében Zsumberákné Markó Ágnes volt az aláíró. Pár héttel később a Fidesz-frakció nevében már maga Zsumberákné kötött szerződést Huth Gergely cégével, a Pesti Srácok korábbi kiadójával, a Gerilla PresS Lapkiadó és Médiatanácsadó Kft.-vel.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Budapest egyelőre megúszta, nem inkasszálta az államkincstár a számláit

FRISSÍTÉS: Cikkünk megjelenése után nem sokkal kiderült, hogy a Magyar Államkincstár mégis inkasszálta a szóban forgó 10,2 milliárd forintot. 

A tét már rövid távon is Budapest működésének fenntartása. Bár az állam és a főváros voltaképp 120 milliárd forint elvonásán vitázik, ebből már 10,2 milliárd forint mínusz is kritikus lenne. És hol van még az év vége és a 2026-os költségvetés.

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.