Segélyalapot hozott létre Jászberény az ukrajnai menekülteknek

Belpol

Ötmillió forintos segélyalapról döntött a város képviselő-testülete.

A képviselők megszavazták azt is, hogy két lakást bocsássanak az Ukrajnából menekültek részére szükség esetén.

A Jászságban 5-6 ezer ukrán munkavállaló dolgozik különböző cégeknél. Ha a rokonaikat mindannyian át szeretnék hozni a határon, akkor azzal lehet számolni, hogy akár 20 ezer ukrajnai menekült lesz a Jászságban. (Összehasonlításképpen: Jászberényi lakossága 27 439 fő).

Ekkora tömeg elhelyezésére egymaga a város képtelen. Ugyanakkor Budai Lóránt polgármester elmondta, hogy már egyre többen érkeznek a városba is, ezért felvették a kapcsolatot azokkal a munkáltatókkal, amelyek nagy számban foglalkoztatnak külföldi állampolgárokat. Azt kérdezték a cégektől, hogy a munkavállalóikhoz érkezhetnek-e családtagok, és hogy tudnak-e az elszállásolásukban segíteni. A válaszok igen eltérőek voltak. Volt, aki úgy reagált, még a munkavállalóját is elbocsátotta azzal az indokkal, hogy oldja meg a munkaközvetítője a helyzetet, de olyan cég is volt, amelyik mindent megtesz a megoldás érdekében.

Elhangzott, nem érdemes Jászberény testvérvárosának, Técsőnek gyűjteni, mert a kiszállított holmikat az ukrán hadsereg fogja szétosztani és ezzel nem csak a técsőieknek jut belőle. Inkább Beregsurány és Záhony legyenek a segélyszállítmányok célpontjai, mert itt szervezetten történhet az adományok szétosztása.

(Címlapképünk illusztráció)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.