Kedden Veszprémben: egy katolikus iskola is szolidáris volt a Vetési gimnázium tanáraival

  • Varga Domokos Péter
  • 2022. március 2.

Belpol

A Vetési ötvennyolc fős tanári karából negyvenöten vettek részt a polgári engedetlenségi akcióban.

„A részvételről a tanárok nem tantestületként, hanem egyénenként, jogtudatos állampolgárként döntöttek, vállalva annak rájuk nézve, esetlegesen felmerülő hátrányos következményeit. Az akció nincs összefüggésben sem a szakszervezetekkel, sem a pártokkal, nem irányul sem a diákok, sem az iskolát felügyelő tankerület ellen” – erről Borszuk Adrienn, az intézmény magyar-fizika szakos tanára beszélt a tiltakozó akciót kísérő, immár hagyományossá váló csoportkép készítésekor a Narancs.hu-nak. Azt is elmondta, hogy egy polgári demokráciában a problémákról történő egyeztetés vezethet megoldáshoz, de a párbeszéd esetleges sikertelensége esetén a sztrájk lehetősége a következő lépés. A február 11-i kormányrendelet ettől a jogtól fosztaná meg a pedagógusokat, noha a sztrájk alapjog.

Borszuk Adrienn a Vetési gimnázium volt diákja, alma materében mindössze harmadik éve tanít. Az egyetemi évfolyamából rajta kívül csak egy ember dolgozik jelenleg tanárként. Nagyon szereti a munkáját, azt, hogy taníthat, mert „a napot minden reggel a diákok dobják fel”, mégsem tudja, meddig marad még a pályán.

 
Fotó: A szerző felvétele

A január 31-i sztrájkban körülbelül ugyanennyien vettek részt a tantestületből” – mondta el a Narancs.hu-nak Kristóf Gábor matematika-fizika szakos tanár. Azok a tanárok, aki most nem vettek részt az akcióban, egy kivételével szolidaritási nyilatkozatot írt alá, ők látták el gyerekfelügyeletet. Kristóf Gábor arról is beszélt, továbbra is romlanak a tanári pályán a feltételek, csökken a szakma hivatalos elismertsége. Többek között a tankönyvválasztás szabadságának elvesztését emelte ki hiányosságként. Mára az iskoláknak valós választása nem maradt, a kormányzat által preferált tankönyvből kell tanítani, az ő szakterületén konkrétan a természettudományos tárgyakat is. Az iskolákban egyre kevesebb a tanár, erősítette meg az országszerte közismert problémát Kristóf Gábor, aki úgy gondolja,

valós félelemként kell szembenézni azzal, hogy a mai diákok gyerekeit már nem lesz, aki tanítsa.

A sztrájkjogot ellehetetlenítő rendelet szinte mindenkit felháborított a Vetési tantestületében. Sokan gondolták úgy, szükségük van arra, hogy hallathassák a hangjukat, s ezt a jogukat egy rendelettel ne lehetetleníthessék el – tette hozzá az elhangzottakhoz Kristóf Gábor.

A Vetési gimnáziumban a polgári engedetlenségi akció napján az ott tanuló diákoknak több mint ötven százaléka nem jelent meg. Az iskola öregdiákjai a tiltakozás napján ebben az intézményben is támogató aláírásgyűjtésbe kezdtek.

Ugyanezen a napon több veszprémi iskola hozta nyilvánosságra, hogy szolidaritását fejezi ki a polgári engedetlenségi akciósorozatban résztvevőkkel, országos és helyi szinten egyaránt. Többek között ezt tette az egyházi fenntartású Padányi Katolikus Iskola is.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.