Semjén válasza Bese-ügyben: Miért tartozik ez rám?

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 23.

Belpol

Vadai Ágnes (DK) azt kérdezte a Semjén Zsolttól, tényleg csak a Karmelitában találkozott-e a NER „bukott sztárpapjával”.

„Valóban csak a Karmelitában és csak épületmegáldáson találkozott Bese Gergővel, a NER immár bukott sztárpapjával?”

Ezt az írásbeli választ igénylő kérdést intézte Vadai Ágnes (DK) országgyűlési képviselő Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, nemzetiségpolitikáért, egyházpolitikáért és egyházdiplomáciáért felelős miniszterhez.

Vadai már korábban is érdeklődött Semjénnél a nevezetes egykori plébánoshoz fűződő ismeretségéről, és akkor a miniszter azt a választ adta, hogy  a papsággal, lelkészekkel való kapcsolattartás a munkájának része, és az említett személlyel a Karmelitában – a munkahelyén –, szokásos épületmegáldáson találkozott. 

A DK képviselője ezek után azért kérdezett vissza, mert – mint írja – időközben kiderült, hogy Bese Gergő régebben szerepelt Nacsa Lőrinc KDNP-s frakcióvezető-helyettes és frakciószóvivő stábjának fizetési listáján. Idén májustól már az édesanyját alkalmazta a párt, Rétvári Bence KDNP-alelnök és miniszterhelyettes, belügyminisztériumi parlamenti államtitkár munkatársaként. Vadai mindezek említése után azt javasolta Semjénnek, gondolja át a válaszát, „mielőtt újabb turpisságok derülnének ki”. 

Semjén újabb válaszában a jogszabályi hivatkozások után ezt írja: „Ön az utóbbi időben feltűnő érdeklődést tanúsít katolikus papok szexualitása iránt, és ebbéli olthatatan érdekdődéséből

nekem ír leveleket. Miért nem nekik?!? Miért tartozik ez rám?

Ezen túl, legutóbbi levele ügyében felhívom becses figyelmét, hogy Nacsa Lőrinc esetében levelének akkor lenne értelme (bár akkor se tartozna rám), ha Bese Úr eltévelyedésének napvilágra kerülése után adott volna neki megbízási szerződést. Ez azonban évekkel korábban történt. Nacsa Képviselő Úr nem lát bele sem a lelkekbe, sem a jövőbe. Ezért is képviselő és nem próféta. Tájékoztatom továbbá, hogy sem Nacsa Lőrincnek, sem Rétvári Bencének nem vagyok a szóvivője, ráadásul kérdése amelyet már megválaszoltam ezúttal sem érint kormányzati feladatot.”

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.