Semmilyen nyilvántartás nincs róla, csak üres dobozok állnak halomban, mi az?

  • narancs.hu
  • 2017. november 25.

Belpol

Hadházy Ákos és Szél Bernadett betekintést nyert a káoszba.

Egy hónapos küzdelemmel érte elaz LMP két társelnöke, Szél Bernadett és Hadházy Ákos, hogy betekintést nyerhessen a kormánynak visszaküldött nemzeti konzultációs ívekbe. Kemény menet volt, de megérte.

A kormány szerint persze ez minden idők legsikeresebb konzultációja. Ez minden alkalommal így van. De Soros megállítása persze minden pénzt megér, a "Soros-terv" leleplezése meg aztán főleg. Ám a Fidesz bármely állításáról, miszerint "hú, de sikeres a konzultáció", semmilyen elérhető adatbázis nincs, amely igazolná azokat. Minek is.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda szűk másfél órát adott Hadházynak, hogy a délutáni csúcsforgalomban három különböző budapesti helyszínen betekinthessen a nemzeti konzultációs ívek feldolgozásába. A médiát persze kizárták mindenhonnan.

  • Az első helyszínen, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. egyik VIII. kerületi telephelyén mindenesetre elismerték, hogy nincs nyilvántartás a beérkező nemzeti konzultációs ívekről.
  • Míg a másik telephelyen szintén nem tudtak nyilvántartást mutatni, viszont Hadházy és Szél úgy látta, hogy ha valaki akar, egészen könnyen babrálhat az ívekkel.
  • Végül a konzultációs ívek számítógépes feldolgozását végző Kopint Datorg Kft. irodájában szintén nem volt nyilvántartás.

Hadházy 99 százalékig biztos benne, hogy kamu a kormány által bemondott szám, és nincs 1,7 millió a visszaküldött ívek száma. „Ha a dobozok számát nézem, és tényleg valódi ívek voltak bennük, akkor lehet, hogy láttam 900 ezer ívet. Rendkívül zavarba ejtő volt, hogy az egyik helyszínen sem volt egyetlenegy kockás papír vagy valamilyen nyilvántartás.”

Ezt a feltételezést erősíti meg a HírTV péntek este lejátszott hangfelvétele, amin Hadházy Ákos az egyik ügyintézővel beszélget: a férfi pedig azt mondja, hogy november 13-ig legfeljebb 400 ezer ív érkezett be. De a hangfelvételen az ügyintéző hozzáteszi, hogy az adatok közti eltérést szerinte az online kitöltött kérdőívek adják.

A baj csak az, hogy épp Tuzson Bence szóvivő állította azt, hogy az eddigi nemzeti konzultációkon a beérkező válaszok mindössze 5 százalékát kapták az interneten keresztül. Ahogy azt is elismerte, hogy a neten annyiszor tölti ki valaki a kérdőívet, ahányszor nem szégyelli.

Megint annyiszor töltheti ki online a nemzeti konzultációt, ahányszor csak nem szégyelli

A rendszer végtelenül kíváncsi a véleményére.

Eközben a kormány bejelentette, hogy december 1-ig meghosszabbítja a nemzeti konzultáció határidejét. Na, vajon miért?

Hadházy és Szél a konzultációról szóló betekintő kalandjáról természetesen Rogán minisztériuma már terjeszti a kormánynak szükséges hülyeségeket: "kétmillió emberbe rúgtak bele, akik már kitöltötték és visszaküldték a konzultációs íveket", "miközben meg akarják akadályozni, hogy a magyarok elmondják véleményüket, Brüsszelben az LMP támogatja a betelepítési terveket".

S a médiát ugye kizárták, de ráküldték Hadházyékra a kormany.hu fotósát, aki rengeteg dobozzal a háttérben örökítette meg az LMP-seket.

Az Origo pedig nem volt rest, és jó lakáj módjára képaláírással hangsúlyozta a látottakat:

"Szél Bernadett és Hadházy Ákos a Kormány.hu által közreadott fotón. A háttérben a nemzeti konzultációs íveketet 500-ával gyűjtő dobozok. Az LMP elnöke mégis azt nyilatkozta, hogy az egész konzultáció kamu, nyilvántartás nincs, még egy kockás papír se."

Ám Hadházy az Indexnek elmondta, hogy "a mögötte a falhoz felstócolt dobozok mind üresek voltak. Egészen konkrétan még rá is kérdezett ott, hogy akkor ezek a dobozok mik, és mondták neki, hogy ezek üresek. Mellette látható is, egy részük már vagy még lapra össze voltak hajtva."

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.