Sikermellény helyett pufidzseki és népviselet: itt az új országimázs-videó

  • narancs.hu
  • 2018. október 17.

Belpol

13 országban fogják sugározni a vidéki idillt.

Tegnap a Turizmus Summit 2018 konferencián bemutatták, Orbán Viktor jól meg is dicsérte, ma pedig már a nagyérdemű is megtekintheti az új országimázs-videót.

Az országot méltató, a népviselettől a Sziget fesztiválig gyors vágásokon, szüreti fesztiválon és hortobágyi csikósokon keresztül eljutó videót a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője posztolta a közösségi oldalon. A kampány WOW Hungary szlogennel indul és a Graphasel grafikai stúdió jegyzi.

A tegnapi bejelentésnek megfelelően ez lesz az a film, amelyet januárig 13 országban is bemutatnak – a direkt hirdetések mellett az új logóval és arculattal együtt. A globális médiapartnerek – Expedia, National Geographic – több mint 3000 alkalommal fogják majd ezt a kampányfilmet vetíteni, az egyéb imázshirdetmények pedig megjelennek majd jelentős légitársaságok magazinjaiban, hat országban 2000 óriásplakáton és közterületi platformokon.

A filmben egyébként a vidéki idill és pásztorköltészet képei sorjáznak, néhány vágókép erejéig „sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony”, avagy kisvasút.
Az imázsfilm a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) idén megalakult kommunikációs ügynökségéhez köthető, amelyről részletesebben a HVG cikke számolt be. Ennek vezetője a közszolgálati médiából átigazolt, 32 éves Osváth Eszter, tanácsadója pedig a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel.

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.