„Gondoskodó létszámcsökkentés”: kiszivárgott, mit terveznek a közszférából kirúgottakkal

  • narancs.hu
  • 2018. október 17.

Belpol

9000 embert akarnak leépíteni, és átképezni hiányszakmákra.

Az Indexnek jutott kezébe az a kormányzati előterjesztés, amely kifejti, mik a pontos tervek a közszférában tervezett nagyszabású leépítés során. A 45 oldalas tervezetről az Index a Miniszterelnökséget és a Pénzügyminisztériumot is megkérdezte, eddig azonban nem kaptak visszajelzést a hivatalos szervek álláspontjáról.

A leépítés 9000 munkavállalót érint majd, elbocsátásuk körülményeivel a Karrier Híd névre keresztelt program foglalkozik. Ebben többek közt szerepel az a korábban már felröppent információ, hogy a kirúgott hivatalnokokat a hiányszakmák felé irányítanák.

Hobbivállalkozóktól a műtőssegédig

Az első javaslat szerint az elbocsátottak újbóli elhelyezkedését szociális hozzájárulási adókedvezménnyel próbálnák segíteni, mivel „várhatóan lesznek olyan kormánytisztviselők, akiknek jogviszonya az öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzését megelőző öt éven belül szűnik meg”.

Másik ötletként a Restart up nevű kezdeményezést javasolják: eszerint segítenek az elbocsátottaknak saját vállalkozást indítani. Ennek a programrésznek a célcsoportja a „piacképes tudással rendelkezők”, de beléphetnének a programba azok is, akik nem a közszférában használt tudásukra, hanem például a hobbijuk által szerzett ismeretekre, tapasztalatokra építve vállalkoznának. Minderre a költségvetési forrásokból 2,28 milliárd forintot fordítanának, amelynek részei az összesen 2 milliárd forintig kiadható mikrohitelek.

(Az Index felhívja a figyelmet arra is, hogy Restart up néven már van egy középkorúak munkaerőpiacra való visszaterelését célzó magánkezdeményezés, amelynek semmi köze a mostani tervhez, valószínűleg csak megtetszett a név az előterjesztés kidolgozóinak.)

A hiányszakmákba való átképzést tekintik a harmadik útnak: kiemelve a munkavállalók szociális ágazatokba és egészségügybe terelését. A terv tartalmazza azt is, hogy az átképzéseket uniós forrásokból finanszíroznák.

Az elbocsátottak részére ingyenes munkaerőpiaci szolgáltatásokat biztosítanának. Például többek között:

  • munkatanácsadást,
  • pszichológiai szolgáltatásokat,
  • pályatanácsadást, karriertervezést,
  • álláskeresési módszerekről szóló konzultációkat,
  • motivációslevél-tanácsadást,
  • önéletrajzírásra való felkészítést,
  • kommunikációs tréningeket.

A programot az Országos Foglalkoztatási Nonprofit Kft. (OFA) a Budapest Fővárosi, valamint a Pest Megyei Kormányhivatalokkal együttműködésben valósítaná meg, írják.

Ők így gondoskodnak

A javaslatcsomag célja a „gondoskodó létszámcsökkentés”. Eszerint az elbocsátásra kerülő kollégákat tájékoztatják majd a lehetőségeikről, csoportos tájékoztatókat tartanak nekik az elérhető foglalkoztatási támogatásokról, álláskeresési ellátásokról.

Az OFA Nonprofit Kft. tanácsadóinak feladata lesz a munkavállalók készségeinek, képességeinek, igényeinek felmérése, amely alapján egyéni fejlesztési és foglalkozási tervet készítenek az érintettnek. Mindezek célja, hogy „a sikeres, a végzettségnek és képzettségnek megfelelő, nyílt piacon történő elhelyezkedést elő tudják segíteni”.

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.