„Soha nem fog tudni elhallgattatni” – Jakab Péter és Kövér László megint összecsapott a parlamentben

  • narancs.hu
  • 2021. május 25.

Belpol

A házelnök kétszer is elvette a szót a Jobbik elnökétől, akit a ficsúrozásért közel 10 millió forintra büntetett a napokban. 

„Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattasuk azokat, akik nem értenek velünk egyet” – idézte Orbán Viktor elhíresült mondatát kedden a parlamentben Jakab Péter napirend előtti felszólalásában. Ezután arra tért volna ki beszédében, hogy Kövér László házelnök egy héttel korábbi felszólalása során már sokadjára vette el tőle a szót, de a gondolatát nem tudta befejezni, ugyanis az Országgyűlés elnöke most is megvonta tőle a szót. 

Kövér megismételte, amit már korábban is mondott Jakabnak: fogadjon szakértőt, aki elmagyarázza neki, hogy felszólalásában nem bírálhatja a házelnököt. „Szándékosan provokál hétről hétre”, mondta Kövér, majd a többi képviselőnek azt üzente, hogy „ne hőbörögjenek”, miközben a Jobbik miniszterelnök-jelöltje folyamatosan közbeszólt. 

A házelnök azt ismételgette, hogy nem sértegethet senkit a házban, ha nem képes erre, akkor elveszi tőle a szót.

„Nem kocsma, ahova szeretettel jár”

– mondta Kövér László. 

Jakab Péter ezután újra beszélhetett. „Akármit is tesz, soha nem fog tud elhallgattatni. Kikapcsolhatja a mikrofonomat, büntethet tízmillióval...” – sorolta a pártelnök, de gondolatát ismét nem tudta befejezni, ugyanis Kövér megint elvette tőle a szót. A vita ettől még folytatódott közöttük, amibe a többi ellenzéki képviselő is beszállt. „Remélem, az urak még nem ittak, és képesek higgadtan viselkedni” - mondta Kövér László, majd megismételte, hogy a házszabály szerint az ülésvezetést senki sem bírálhatja. „Nem tehetek mást, kénytelen vagyok elvenni a szót. Jövő héten újra megpróbálhatja” – ezzel „zárta le” a vitát az Országgyűlés elnöke. A jobbikos képviselők ezt követően kivonultak a plenáris ülésről. 

Jakab Péter és Kövér László már sokadszorra vitázik egymással, viszont a kettőjük közti csörte a múlt héten egy újabb szintre lépett, ugyanis a Jobbik elnöke leficsúrozta a fideszes képviselőket, amiért a házelnök rekordösszegű, 9,6 millió forintos bírsággal sújtotta. 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.