Sulyok Tamás már alá is írta a Pride-ot ellehetetlenítő törvényt

  • narancs.hu
  • 2025. március 19.

Belpol

Szerdán hatályba lépett a gyülekezési törvény módosítása.

Megjelent a Magyar Közlönyben a Pride-ot ellehetetlenítő jogszabály, miután Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírta azt – írja a Telex.

A kormánypártok hétfőn benyújtott javaslatát a parlament kedden elfogadta, az államfő gyorsaságának köszönhetően pedig szerdán már hatályba is lépett.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a rendkívüli eljárásban tárgyalt törvényjavaslatot 136 igen szavazattal, 27 ellenében, tartózkodás nélkül fogadta el az országgyűlés. A kormánypártok mellett a Jobbik és a Mi Hazánk képviselői is támogatták a gyülekezési törvény módosítását, Orbán Viktor, Gulyás Gergely és Rogán Antal viszont nem vett részt az ülésen, így nem is szavaztak a javaslatról.

A Momentum képviselői bekiabálással és füstgyertyákkal zavarták meg a szavazást, az ülésteremben percekig sűrű füst gomolygott. Mindeközben a szovjet himnuszt is lejátszották, illetve Putyin és Orbán csókolózós képmását ábrázoló szórólapokat dobáltak az ülésterembe. Az ellenzéki párt kedd délutánra tüntetést hirdetett a Kossuth térre, ahonnan a demonstrálók a Margit hídhoz vonultak.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.