Szél Bernadett: „Cimborájának, Putyinnak okoz örömöt, és Trump táncrendjébe akar bekerülni Orbán a CEU kicsinálásával”

  • narancs.hu
  • 2017. április 5.

Belpol

Az LMP társelnöke a miniszterelnök „nőügyes” taplóságára is reagált.

Nagy karriert befutó tegnapi parlamenti felszólalása után a Hír Tv Egyenesen című műsorában beszélt a lex CEU-ról Szél Bernadett, az LMP társelnöke.

Bár az abszurd törvény mögött meghúzódó motivációkat szerinte is nehéz kibogozni, két lehetséges indokot megemlített. Magyarország további nemzetközi elszigetelődésével Orbán „Vlagyimir Putyinnak, az ő cimborájának okoz meglehetős örömet” – mondta Szél. Megjegyezte azt is, hogy a CEU elleni hadjárat „kottára megegyezik” a szentpétervári Európai Egyetem orosz hatósági vegzálásának történetével.

A törvényalkotási bizottságban az utolsó pillanatban benyújtott módosító indítvány Szél szerint azt mutatta meg, hogy Orbán Viktor „Donald Trump táncrendjébe akar mindenáron bekerülni”. Arról a paragrafusról van szó, melynek értelmében nemcsak a CEU ügyeiben illetékes New York állammal, hanem az USA föderális kormányzatával is megállapodást kellene kötnie a magyar kormánynak az egyetem további működéséhez.

Kálmán Olga arról is kérdezte Szél Bernadettet, mit szól a miniszterelnök Szemerkényi Réka amerikai nagykövet visszahívása ügyében tett kijelentésére, miszerint „nőügyekkel nem foglalkozik”. „Mindennek a legalja, amit a nagykövet asszonnyal szemben megengedett magának Orbán” – válaszolta Szél, akinek személyes tapasztalatai is vannak a szexista parlamenti beszólásokról.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.