Személyesen Müller Cecíliát teszi felelőssé azért a DK, ha valaki meghal, amiért nem tesztelték a kórházban

  • narancs.hu
  • 2020. június 28.

Belpol

A párt szerint „csak a leggyávább és leggyengébb kormányok gondolkoznak úgy, hogy egy esetleges második hullámot nem megállítani, hanem eltitkolni kell”.

„Müller Cecília lesz a személyi felelős, ha valaki azért hal meg, mert a kórházak nem tesztelték!” – írja Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció (DK) képviselője közleményében.

A Népjóléti Bizottság tagja szerint „a gyenge Orbán-kormány láthatóan semmit nem tanult a járvány első hullámából. Hiába halhattak meg emberek, valamint alakulhattak ki járványgócok például kórházakban és idősotthonokban amiatt, hogy nem teszteltek időben, Müller Cecília országos tisztifőorvos most azzal fenyegeti a kórházakat, hogy ahol túl sok tesztet végeznek, ott vizsgálatot indítanak, a »felesleges« teszteket pedig ki fogják fizettetni a kórházakkal”.

A képviselő hozzáteszi, a DK szerint Müller Cecília lesz a személyi felelős, ha valaki azért hal majd meg, mert a kórházak nem tesztelték. A párt szerint csak a leggyávább és leggyengébb kormányok gondolkoznak úgy, hogy egy esetleges második hullámot nem megállítani, hanem eltitkolni kell, márpedig tesztek nélkül nem fogjuk tudni, hogy mikor üti fel újra a fejét a koronavírus.

„A DK szerint egyetlen elvégzett koronavírus-teszt sem felesleges, nem a magyarok egészségére kellene sajnálni a pénzt!” – zárja közleményét.

Fidesz: Elég a kamuzásból!

„Elég a baloldal ocsmány viselkedéséből és kamuzásából” – írja a Fidesz reakciójában.

A párt szerint, elképesztő, hogy a járvány kezdete óta csak támadják és akadályozzák a védekezést, álhíreket, kamuvideókat gyártanak és még most sem állnak le, azt az országos tisztifőorvost támadják, aki sikeresen irányítja a járványügyi hatóságok munkáját.

„Sok más országgal szemben Magyarországon eddig elkerültük a tömeges megbetegedéseket és több ezres haláleseteket. A tesztelések folyamatosak, eddig több mint 270 ezer laborvizsgálat történt és minden az orvosok által jelzett gyanús esetben továbbra is elvégzik a laborvizsgálatot. Az operatív törzs és a járványügyi hatóságok most is figyelemmel kísérik a járvány alakulását, és ha bárhol nagyobb számban megjelenne a fertőzés, azonnal megteszik a szükséges intézkedéseket” – áll a reakcióban.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.