Szemétkáosz Pest megyében: Kistarcsa fideszes polgármestere beleszállt a kukaholdingba

Belpol

A Zöld Híd önkormányzati társulás elnöke azt állítja, a szolgáltató több mint egymilliárd forinttal kevesebb összegről állíthat ki számlát az NHKV-nak, de az állami kukaholding még azt sem fizeti ki. Egyre több települést érint a Pest megyei szeméthelyzet. 

„Mint a tisztelt lakosok és polgármester társaim is tapasztalhatják az elmúlt hetekben, egyre többször kell átszervezni járatainkat egyik napról a másikra, majd sok esetben ezután sem valósul meg a szállítás, vagy csak késve. Idáig igyekeztünk a Dtkh és a Zöld Híd menedzsmentjével szakmai vonalon rendezni a helyzetet. Azonban a héten olyan mértéket öltöttek a problémák, hogy úgy gondolom kötelességem a lakosságot és kollégáimat mélységében tájékoztatni a kialakult helyzetről és annak okairól” – kezdte pár nappal ezelőtt nyílt levelét Juhász István, Kistarcsa kormánypárti polgármestere, aki egyben a térségi hulladékgazdálkodás feltételeinek fenntartásáért és fejlesztéséért felelős önkormányzati társulás, a Zöld Híd elnöke is. 

Bejegyzésében azt írta, 2019 novemberében vette át az elnökséget, amikor a Zöld Híd évente több mint 600 millió forint mínuszt termelt. A Duna-Tisza közi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. (DTkH, a térség szemétszolgáltatója) kisebbségi tulajdonossá vált, és a múlt év végén sikerült eltüntetni a 600 milliós mínuszt, illetve több tízmillió forint hasznot is elkönyvelhettek. „Mindezt úgy, hogy semmivel sem kaptunk több pénzt elszállított literenként, mint bármelyik más cég” – írta Juhász, hozzátéve, idén már 100 milliós eredményben is reménykedhettek. „Itt álltunk év elején. Aztán jött a NHKV (az állami Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt., amelynek adóznak a lakosok, hogy a társaság végül visszaosszon a szolgáltatóknak – B. M.), elszámolási viták, és sikerült pár hónap alatt elérni, hogy egy felfelé ívelő cégcsoport a mindennapokkal küszködő szolgáltatóvá válljon. 

Hozzátette, a Zöld Híd B.I.G.G. Nonprofit Kft. és a DTkH Nonprofit Kft. nettó 3,5 milliárd forint díjra jogosult, ehhez képest a közszolgáltató által benyújtható számla összege nettó 2,1 milliárd forint. „Még a csökkentett összeg kifizetése sem történt meg a mai napig! A cég vezetése hiába kér hónapok óta időpontot az NHKV vezetőjéhez, Vásárhelyi Tiborhoz, egyszerűen csukott ajtókkal állunk szembe. Állunk és nem értjük a kialakult helyzetet, miközben az autóinkat a szervizelések elmaradása miatt sorban rakjuk félre, aminek következtében járatok maradnak el, kerülnek átszervezésre. Ameddig még lehet….”

Tájékoztató/nyílt levél a hulladékszállítási problémákról! Mint a tisztelt lakosok és polgármester társaim is...

Posted by Ifj. Juhász István on Friday, June 10, 2022

A szemétszállítással kapcsolatban Gyuricza László, Kerepes polgármestere és a Zöld Híd alelnöke is posztolt a napokban. Mint írta, „megint nem vitték el a zöldhulladékot és a szelektívet! Az én házam előtt is ott éktelenkedik és erjed ebben a melegben a bezsákolt zöld. Szerdán azt az ígéretet kaptam, hogy a héten tutira elviszik, ha pénteken nem is, akkor szombaton. Az ellentétes tényt egy város látja, és mint hallom más település is érintett! Az imént egyeztettem a DTKH egyik vezetőjével és megígérte, hogy hétfőn elviszik. Reménykedem, de egy »kissé« szkeptikus vagyok!”. Hétfőn már arról posztolt Gyuricza, hogy a DTkH ígérete nem valósul meg. 

Gémesi György, Gödöllő polgármestere és a Zöld Híd korábbi elnöke is szentelt egy posztot az esetnek; mint írta, „a szépséghiba a történetben, hogy Juhász István kistarcsai fideszes polgármester a hulladék gazdálkodási társulás elnöke, Gyuricza László kerepesi Fidesz támogatott polgármester a társulás alelnöke (nemrégiben lemondott és kilépett a kerepesi Fidesz frakcióból, vajon miért?) most a nyilvánossághoz fordulnak, panaszkodnak, hogy nem viszik el a hulladékot. 

Szerintem ne a lakosságnak panaszkodjanak, menjenek a pártjukhoz, Vécsey Lászlóhóz (a térség kormánypárti országgyűlési képviselője – B. M.), aki négy évvel ezelőtt politikai presszióval eltávolított az elnöki pozíciómból, miután szándékosan »kivéreztették« a Zöld Hidat és támogatta a mostani vezetők kinevezését, akik »munkájukért« havi 200 ezres (elnök) és 100 ezres (alelnök) tiszteletdíjat kapnak”. 

Úgy tűnik tehát, hogy a Pest megyei szeméthelyzet a főváros keleti agglomerációjában is kezd elhatalmasodni. Pár hete számoltunk be arról, hogy hegyekben áll a hulladék a váci lakótelepen, ugyanis a DTkH nem viszi azt el (hozzátartozik a történethez, hogy a rendőrség nyomozást indított a váci ügyben, ugyanis illegális szemétlerakásról érkezett bejelentés). A fentebbiekből úgy tűnik, a NHVK és a Zöld Híd közötti anyagi konfliktus állhat a háttérben, ami több települést is érint; Sződliget önkormányzatának oldalán arról tettek közzé bejegyzést, hogy Csömörön, Őrbottyánban, Sződön, Váckisújfalun, Kosdon, Dányon, Felsőpetényen, Alsópetényen (e két település már Nógrád megyéhez tartozik) sem vitte el a hulladékot a DTkH. 

NHKV: A DTkH nem tudta alátámasztani a forrásigényét

Megkerestük az NHKV-t, a társaság az alábbi közleményt juttatta el lapunkhoz. 

„Az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatók részére a szolgáltatási díj kifizetését a Koordináló szerv által fizetendő hulladékgazdálkodási szolgáltatási díjról szóló rendelet (Díjrendelet) alapján végzi. Az NHKV Zrt. a közszolgáltató társaságok adatszolgáltatásaiban szereplő adatok alapján végzi számításait és az adatszolgáltatásokban szereplő ellentmondásokat, hiányosságokat folyamatosan egyezteti a közszolgáltató társaságokkal.

Jelenleg folyamatban van a 2021. év II. félévének elszámolása az NHKV Zrt. és a közszolgáltató cégek között. Mivel a DTKH Nonprofit Kft. ezidáig nem tudta alátámasztani a forrásigényét a Díjrendelet alapján, annak kifizetésére a jogszabály nem ad lehetőséget”

(Címlapképünk illusztráció)

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.