Koszkáosz a váci lakótelepen: kifolyik a szemét az utcára, a szolgáltató nem viszi el a hulladékot

Belpol

Zsúfolásig teltek a Földváry téri lakótelep szelektív hulladéktárolói. A szolgáltató valamilyen okból kifolyólag nem viszi el a hulladékot, az állami kukaholding vizsgálja az esetet. Eközben Vác önkormányzata több tízmillió forintot fordít településtisztaságra, részben az illegális hulladéklerakók felszámolására. 

Hetek óta nem viszi el a szelektív hulladékot a váci Földváry téri lakótelepről a szolgáltató, ami miatt már döbbenetes állapotok uralkodnak.

A szemét csak gyűlik és gyűlik. A helyiek telepakolják a tárolókat, vagy épp mellé teszik le a zsákjaikat, a szél és az eső pedig kihordja az utcára a hulladékot, nem mellesleg be is szennyezi azt. 

 
Kifolyik a szemét az utcára (a kép május 24-én, kedden napközben készült)
Fotó: A szerző felvétele

A szemétügy a városi közéletben is téma lett; a kormánypárti VácOnline a városvezetés kezdte el okolni, amíg az ellenzéki Vác és környéke nevű portál arról számolt be, hogy a szóban forgó hulladék elszállítása állami feladat. De mi az igazság, és ki a felelős a kialakult helyzetért? 

A szolgáltató nem viszi el

Vácott a hulladék elszállításával kapcsolatos problémák nem most kezdődtek. Legutóbb a város vezetése, valamint az illetékes szolgáltató, a Duna-Tisza közi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. (DTkH) áprilisban egyeztetett. Kiss Zsolt alpolgármester azt mondta, a hulladékkezelés terén országos szintű átalakítás zajlik, melynek célja, hogy akár már jövőre egy központi konzorcium végezze a tevékenységet, ez a folyamat viszont Vácon „egyelőre sok problémát hozott felszínre”. 

Feigli Ferenc, a DTkH ügyvezetője akkor azt mondta, a gondokat három közreműködő (a szolgáltató, a lakosság és az önkormányzat) közösen tudja megoldani, és a cég javítani fogja a lakossági kommunikációját. Továbbá kiemelte, a polgárok a felmerülő gondokkal ne az önkormányzatot keressék, mert a törvényi szabályozás alapján nem feladata a közszolgáltatásban való részvétel.

Ennek előzménye, hogy 2020 végétől a zöld-, a szelektív és a kommunális hulladék begyűjtését a DTkH végzi, magyarán a kialakult helyzetet törvény szerint nekik kellene felszámolniuk. Megkerestük a szolgáltatót, hogy akkor mégis miért alakult ki a koszkáosz Vácon, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. 

 
Zsúfolásig telítődött hulladéktárolók a lakótelep egyik szupermarkete előtt (a kép május 23-án, hétfőn délelőtt készült)
Fotó: A szerző felvétele

Harc a hulladékot illegálisan lerakók ellen

Bizonyosan nem könnyíti meg a DTkH helyzetét, hogy sok esetben nem szelektív hulladék, hanem lomok is tárolókba vagy azok mellé kerülnek (első képünk bal oldalán például látható egy gumiabroncs). Hiába nyílt Vácon hulladékudvar, ahol szerződés birtokában ingyenesen le lehet adni lomokat, illetve van lehetőség házhoz menő lomtalanítás igénylésére is, olykor kriminális állapotok uralkodnak a lakótelepen, amiről Fehér Zsolt önkormányzati képviselő Facebook-bejegyzése is árulkodik. 

Mint látható, a Kölcsey utcában egy jókora illegális hulladéklerakó keletkezett, amit hiába számoltak fel, a város egyik képviselője arról posztolt a Facebookon, hogy pár nappal később újabb lomokat helyeztek el ott ismeretlenek.

Vác Város Önkormányzata arról tájékoztatta a lapunkat, hogy tavaly 75 millió forintot terveztek településtisztaságra, amely év közben 88,8 millióra emelkedett és a teljesítés is 100 százalékos volt, magyarán ennyit költött a város egyebek mellett az illegális hulladékok felszámolására is. Az idei költségvetésben 81 millió forintot irányoztak elő, viszont a zárszámadás kimutatta, hogy 2,9 milliárd forint pénzmaradványa keletkezett a településnek. Ezért a büdzsé módosításai között helyett kapott a településtisztaságra fordítható plusz 30 millió forint. 

A kukaholding vizsgálatot indít

Bár a szolgáltató nem válaszolt megkeresésünkre, megkerestük a köznyelvben csak kukaholdingnak becézett Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-t (NHKV), ami 2016-tól az állami hulladékszállítással kapcsolatos feladatokat fogja össze. A lakosság így nem is a szolgáltatónak fizetnek a szemét elszállításáért, hanem az állami vállalatnak, ami aztán visszaoszt a területileg illetékes cégeknek. 

Az NHKV-tól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a váci lakótelepen kialakult esettel kapcsolatban sem a DTkH, sem pedig az önkormányzat részéről nem érkezett jelzés a vállalathoz. „Váratlan esemény esetén előfordulhat járatkimaradás, de azt a közszolgáltató cég általában igyekszik a lehető leghamarabb pótolni. (...) Nincs tudomásunk országos, rendszerszintű problémáról a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatban, ugyanakkor az esetet kivizsgáljuk” – írta megkeresésünkre a vállalat. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A hatalom lába

A hetvenes években a brazíliai Recifét groteszk városi legenda tartotta lázban. Eszerint egy önálló életre kelt „szőrös láb” (perna cabeluda) terrorizálta a város lakosságát.

Akarsz-e?

Ha mindenki ennyire elviselhetetlen, mi értelme szaporodni? – ez valószínűleg csak nekem jutott eszembe, amikor elsötétült a kép, a filmkészítők nem hatoltak ilyen mélységekbe. Ellenkezőleg, valamiféle pozitív végkicsengést is ragasztottak a sztorihoz az utolsó két-három percben, de erről majd később.

Innen nézve

  • Pálos György

A szerző második regényének kiemelten fontos szereplője egy ház Brassó belvárosában, eredetileg a Sfântul Ioan (a szocialista diktatúra éveiben Majakovszkij) utcában, nem messze a nevezetes Aro szállodától.

A kék ég felettünk

Jobb hangversenyt elképzelni sem tudtunk volna Kurtág György 100. születésnapján: a koncert nemcsak muzsikusokat, hanem mindenféle jelességeket és a széles közönséget is a Müpába vonzotta, megközelíthetővé tette Kurtág György életművét, miközben miniatűröket és nagyobb műveket, a pianínótól a nagyzenekarig mindent felsorakoztatott. Meg egy világsztárt.

Bársonyos halálvágy

A Kurtág György 100. születésnapjára szervezett fesztivál zenetörténeti esemény. Száz évet megért, sőt azon túl is alkotó világhírű zeneszerzőre nem akad sok példa: a tengerentúlról a 2012-ben bekövetkezett haláláig aktívan komponáló, mások mellett Eötvös Péter által is nagyra becsült Elliott Carter nevét tudjuk felidézni egyedüliként, Európából pedig Kurtág Györgyét, akit a százegyedik esztendejébe lépve a Die Stechardin című új operájának bemutatásával ünnepeltek.

Szlava Ukraini!

Négy éve tart a háború Ukrajnában. Pontosabban a teljes körű katonai invázió tart négy éve, mert a háború már 2014-ben elkezdődött. Csak az akkor senkit sem érdekelt Ukrajna határain kívül. Valójában ez a háború sem érdekel már szinte senkit. Alig szerepel a vezető hírek között.

Rész és egész

  • Molnár T. Eszter

A mű és a befogadó viszonya mindig aktív, különösen igaz ez a performatív művészetekre, ahol a mű a befogadóval egy térben születik meg, lehetőséget teremtve az azonnali interakciókra is. De milyen színház az, amelyik a tervezhető nevetésen vagy megrendülésen túl is számít a közönség aktivitására? Mitől közösségi és mitől részvételi? Hogyan működik a beavató, illetve hogyan az osztályteremszínház?

A láthatatlan színész

Elsősorban rendezőként ismerjük Porogi Dorkát, ő rendezte egyebek közt az Antigonét a Radnóti Színházban, vagy az Elfriede Jelinek művéből készült Árnyékot a Trafóban. Jóval többet rendez azonban a határon túl, erdélyi magyar színházakban, talán azért is, mert a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végezte a rendező szakot.

Szerelmi csalódás

A Pelsőczy Réka – Perczel Enikő alkotópáros (előbbi rendezőként, utóbbi dramaturgként jegyzi a produkciót) az első jelenetben jelzi, hogy a tavaly 250 éve született Jane Austen legismertebb regényének új adaptációjával valamiképpen a mára is szeretnének reflektálni. Ennek jegyében a mű kerettörténetet kapott a „színház a színházban” technikával.