Szerdán újabb 100 ezer adag kínai oltóanyag érkezik

  • narancs.hu
  • 2021. március 16.

Belpol

Szijjártó közlése szerint jóval a szállítási határidők előtt érkeznek az adagok.

Szerdán újabb 100 ezer adag, koronavírus elleni kínai oltóanyag érkezik Magyarországra – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfő este a Facebook-oldalán. 

Szijjártó Péter kiemelte, az elmúlt hetekben a keleti vakcináknak köszönhetően úgy felgyorsult az oltási folyamat, hogy létszámarányos összehasonlításban második helyre lépett előre Magyarország az Európai Unióban. Arról ő maga sem értekezett, hogy a rendelkezésre álló vakcinák hány százalékát oltották el eddig itthon, és e téren hányadik helyen szerepel hazánk világviszonylatban.

Közölte, hogy a Kínából rendelt oltóanyagból az első 1 millió már a szállítási határidő előtt 20 nappal megérkezett. A kínai kormánnyal folytatott tárgyalások eredményeként ezen a héten megkezdik az április végéig szerződésben lekötött mennyiség szállítását is. A szállítógép néhány órán belül indul és szerdára 100 ezer adag újabb oltóanyaggal tér vissza Budapestre. A miniszter megjegyezte, ezt a 100 ezer oltóanyagot a szerződésben rögzített határidő előtt 43 nappal szállítják le. Legutóbb múlt csütörtökön érkezett kínai Sinopharm-oltóanyag, 450 ezer adagnyi.

(koronavirus.gov.hu)

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.