Kirúgás a Máltai Szeretetszolgálatnál

Szerepvállalása miatt küldték el a szónokot

  • narancs.hu
  • 2012. március 29.

Belpol

Elküldte állásából a Schmitt Pál doktorija miatt tartott flashmob szónokát, Bálint Gergelyt a Máltai Szeretetszolgálat. A tüntetés napján még arról volt szó, hogy Bálint „máltás” igazolványt kap, és állandósítják a munkahelyén.

A Lehet Más a Politika honlapja az esettel kapcsolatban arról tudósít, hogy a párt aktivistájának elbocsátását az utcai szolgálat vezetője, Kocsis Mihály állítólag azzal indokolta, hogy a Máltai Szeretetszolgálat által képviselt katolikus értékekkel nem fér össze Bálint Gergely politikai szerepvállalása. Azt, hogy nem szakmai megfontolások eredménye az elbocsátás, az is megerősítheti, hogy a tüntetés napjának délutánján tartott munkaértekezleten Kocsis még arra kérte a kollégáit, hogy adjanak kulcsokat Bálintnak a szolgálat minden helyiségéhez, továbbá csináltassanak számára „máltás” igazolványképet és e-mail címet. Azaz minden szándék Bálint pozíciójának véglegesítésére utalt. Aztán nem egészen huszonnégy óra múltán megváltozott Kocsis véleménye, noha ez idő alatt Bálint nem dolgozott, csak tüntetett. Kocsis Mihály a narancs.hu megkeresésekor nem kívánta kommentálni az ügyet.

A Narancs információi szerint egy héttel ezelőtt munkatársai már „fellázadtak” Kocsis ellen, amikor munkaértekezleten politizált a lezáruló téli krízisidőszak utólagos értékelésekor. Úgy tudni, akadt olyan munkatárs, aki tiltakozása jeléül távozott is a megbeszélésről. Kocsis itt arról beszélt, hogy Tarlós István főpolgármester nagy becsben tartja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkáját, s az eredmények Kocsis szerint csak az LMP és A Város Mindenkié csoport hajléktalanügyi fellépése, ellenpropagandája miatt nem váltanak ki még nagyobb elismerést a nyilvánosságban.

 


Fotó: MTI

Amint ismeretes: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat együttműködik a kerületi önkormányzatokkal is hajléktalankérdésekben. A szolgálat munkatársai próbálták például – az önkormányzat megbízásából – hosszú ideig rábeszélni a távozásra azt a XV. kerületi hajléktalan párt, akikről lapunk írta meg végül, hogy magánterületen élnek, vagyis az önkormányzat nem jogosult intézkedni az ügyükben. Ezt követően a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot több hajléktalanszervezet is bírálta akkori közreműködése miatt.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.