Szijjártó: kedden 140 ezer második dózis Szputnyik vakcina érkezik Magyarországra

Belpol

A külügyminiszter szerint egyre közelebb vagyunk ahhoz, hogy Európában elsőként nyithassunk. 

Kedden 140 ezer második dózis Szputnyik vakcina érkezik Magyarországra – mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az MTI-nek, miután fogadta Jevgenyij Sztanyiszlavov új orosz nagykövetet.

Szijjártó Péter közölte: a bemutatkozó látogatásra érkező nagykövettel elsősorban a világjárvánnyal szembeni küzdelemről, és az annak nyomán felépített magyar-orosz együttműködésről beszéltek. "Magyarországon órákon belül elérjük a hárommillió beoltott embert, ami újabb nagyon fontos lépcsőfok a világjárvánnyal szembeni védekezésben, és megnyitja a lehetőséget arra, hogy Magyarország Európában gyakorlatilag mindenki előtt nyithasson újra, és újraindíthassuk az életet az országban" – hangsúlyozta a miniszter. Megjegyezte: ehhez arra is szükség van, hogy az oltóanyagok folyamatosan érkezzenek.

Szijjártó Péter jó hírnek nevezte, hogy kedden, valószínűleg a késői órákban újabb 140 ezer második oltás érkezik. Így akik már megkapták a Szputnyik vakcinát és várják a második adagot, számukra a második oltás beadását is meg tudják kezdeni az orvosok – fűzte hozzá.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.