Szijjártó: Magyarország kilép a globális migrációs csomag elfogadási folyamatából

  • narancs.hu
  • 2018. július 18.

Belpol

Az Egyesült Államok mellett hazánk a második, amely nem vesz részt a dokumentum decemberi elfogadásában.

Magyarország kilép az ENSZ globális migrációs csomag elfogadási folyamatából – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a szerdai kormányülés utáni sajtótájékoztatóján, Budapesten. A külügyminiszter javasolta a kormánynak, hogy az ENSZ-tagállamok közül másodikként, az Egyesült Államok mellett Magyarország se vegyen részt a dokumentum decemberi elfogadásában.
"Számunkra Magyarország és a magyar emberek biztonsága az első számú kérdés", és ez a dokumentum teljes mértékben ellentétes az ország biztonsági érdekeivel – mondta Szijjártó Péter.  Közölte továbbá: a kormány álláspontja szerint az ENSZ globális migrációs csomagja ellentétes a józan ésszel és az európai biztonság helyreállításának szándékával is, mert "szélsőséges, elfogult, a migrációt ösztönző. A miniszter szerint csomagnak az az alapállása, hogy a migráció jó és kivédhetetlen jelenség.A tagországokra jogilag nem kötelező, harminchárom oldalas, 23 célt megfogalmazó dokumentumot (The Global Compact for Safety, Orderly and Regular Migration) Szijjártó már korábban is kritizálta.

Elkészült az ENSZ migrációs csomagjának szövege, de Szijjártó Péternek nem tetszik

Nem ért vele egyet, mert szerinte a migránsokra összpontosít a csomag. Ami egy migrációs csomag esetében persze nem túl meglepő. A tagországokra jogilag nem kötelező, harminchárom oldalas, 23 célt megfogalmazó dokumentumot (The Global Compact for Safety, Orderly and Regular Migration) hivatalosan december közepén fogadják majd el a marokkói Marrákesben tartandó állam- és kormányfői értekezleten - tudósít az MTI.

Bár a dokumentum jogilag nem kötelező a tagországokra nézve, Szijjártó szerint már ez nem igaz, a dokumentum veszélyt hoz a világra, ugyanis millióknak jelenthet inspirációt, hogy útnak induljanak.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.