Szijjártó: mégsem rendelünk a két új keleti vakcinából

  • narancs.hu
  • 2021. április 9.

Belpol

Állítólag csak később tudnának szállítani a kínai CanSino és az indiai Covishield vakcinákból.

"Akkor van értelme az Európai Unión kívüli forrásból újabb oltóanyagok beszerzésére, ha azok időben segítséget jelentenek. Azok a törekvéseink, amelyek alapján még szerettük volna növelni a meglévő szerződéseken felül a keletről érkező vakcinák számát, most lekerülnek a napirendről a vállalt szállítási határidők miatt" – mondta Szijjártó Péter külügyminiszter a pénteki sajtótájékoztatóján az ATV kérdésére.

A miniszter elmondása szerint csak később tudnának szállítani a kínai CanSino és az indiai Covishield vakcinából, ezért a kormány nem számol ezekkel az oltóanyagokkal.

Mint ismert, március először a CanSino nevű kínai vakcinát gyártó cég számolt be arról, hogy vészhelyzeti engedélyt kapott Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettől. Majd Müller Cecília jelentette be, hogy a kínai CanSino és az AstraZeneca vakcinájának Indiában gyártott változata, a Covishield is elérhető lesz Magyarországon.

Szijjártó elmondta, hogy most a már meglévő orosz és kínai szerződés teljesítésének utolsó szakaszára koncentrálnak inkább. A külügyminiszter szerint Oroszország eddig határidőre leszállította a 800 ezer első oltóanyagot, 200 ezer van még hátra, ez áprilisban érkezik.

A kínai Sinophram áprilisra esedékes 500 ezer vakcinájának ötöde már megérkezett, most a többi vakcina leszállításáról tárgyalnak.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.