Maruzsa: akinek nagyon rosszul sikerül az írásbeli érettségi, az javíthat szóbelivel

  • narancs.hu
  • 2021. április 9.

Belpol

Azok szóbelizhetnek, akik az írásbeli érettségin elérik a 12 százalékot, de a 25-öt nem.

Az Operatív Törzs pénteki sajtótájékoztatóján Maruzsa Zoltán közoktatásért felelős államtitkár az iskolákat érintő járványügyi intézkedések változásairól beszélt. Közölte, hogy mint arról Orbán Viktor a péntek reggeli rádióbeszédében már beszámolt, az óvodák és az általános iskolák nyitását április 19-re tervezik, vagyis ezek tekintetében nincs változás a korábbi tervekhez képest. 

Kiemelte, hogy a pedagógusok oltása folyik, a Honvédség pedig elvégezte az iskolák fertőtlenítését a nyitáshoz.

A középiskolák esetében megismételte azt, amit a miniszterelnök mondott, vagyis hogy a jelenlegi tervek szerint a 9-12 évfolyamok csak május 10-én térnek vissza a tantermekbe.

Maruzsa az érettségiről elmondta, csak írásbelik lesznek, a szóbeli és gyakorlati vizsgák "jellemzően elmaradnak". Közlése szerint mintegy 110 ezer érettségizőre számítanak. Az előrehozott vizsgákat megtartják. Az államtitkár arról is beszélt, hogy azoknál a tárgyaknál, ahol nincs írásbeli, megszervezik a szóbeli vizsgákat. 

Abban az esetben pedig, ha egy vizsgázó középszinten elérte a 12 százalékot, de a 25 százalékot nem, szóbelizhet, és ott javíthat az eredményén. A testnevelés érettségin – ahol szóbeli és gyakorlati vizsga is szükséges – lesz változás: kihagyják az úszást és a küzdősportokat, mert azok fertőzésveszélyesek.

Az írásbeliről azt mondta, 10 fő vizsgázhat majd egy helyiségben, előtte testhőmérés lesz és fertőtlenítik a termeket.

Az államtitkár azt is megosztotta: ő is megy majd felügyelni az írásbeli vizsgákat.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.