Müller Cecília bejelentette: két új vakcina lesz elérhető Magyarországon

  • narancs.hu
  • 2021. március 22.

Belpol

A közeljövőben a kínai CanSino és az AstraZeneca vakcinájának Indiában gyártott változata, a Covishield is elérhető lesz Magyarországon.

Két új koronavírus elleni vakcinát engedélyezett az Országos Gyógyszerészeti- és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) – jelentette be az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília elmondta, a közeljövőben a kínai CanShino és az AstraZeneca vakcinájának Indiában gyártott változata – ami Covishield néven ismert – is elérhető lesz Magyarországon. Reményét fejezte ki, hogy a választék bővülésével a beérkező védőoltások mennyisége is nőni fog, mivel a védőoltás "az egyetlen kiút a járványból".

Tisztifőorvos azután jelentette be a két új vakcina engedélyét, miután a kínai CanShino gyártója már beszámolt az OGYÉI engedélyéről.

Müller kifejtette, bár a magyar lakosság 16 százaléka, 1,59 millió ember megkapta már legalább az első védőoltást, a járvány harmadik hullámának még mindig rendkívül dinamikus szakaszát éljük, a megbetegedések legalább 90 százalékát a nagyon fertőző, súlyos megbetegedést okozó brit vírusvariáns okozza.

"Versenyt futunk az idővel, minél több védett személy van, annál inkább le tud csillapodni a járvány" – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy fel kell gyorsítani a védőoltások beszerzését és beadását.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.