Szijjártó Péter újabb csatát hirdetett a "titkos brüsszeli bevándorláspárti tervek ellen"

  • CD
  • 2019. március 25.

Belpol

Most épp az ENSZ migrációs csomagjának kötelezővé tételével riogat.

Brüsszelben már megint titkos tervek készítése zajlik – ezzel kezdte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a hétfői parlamenti ülést, napirend előtt szót kérve e miatt az égető ügy miatt.

A miniszter megint előadta meggyőződését, amit már múlt héten is emlegetett Brüsszelben, miszerint úgy látja, az Európai Bizottság arra készül, hogy kötelezővé tegye az ENSZ migrációs csomagját, amelyet Magyarország korábban elutasított. Szijjártó szerint ez a csomag azt a célt tűzte ki, hogy "globálisan is legalizálják az illegális migrációt", és ez az, amely "alapvető emberi jogként tünteti fel a migrációt, ami nem igaz".

A kormány éppen ezért nem szavazta meg ezt az ENSZ-dokumentumot, de Szijjártó szerint Brüsszel rá akarja ezt kényszeríteni a tagállamokra.

A miniszter az EU egy dokumentumára hivatkozott, az Európai Bizottság jogi szakvéleményére, amelyben szerinte az olvasható, hogy "az ENSZ közgyűlése által elfogadott határozat már jogi hatásokkal bír az EU jogrendjére", vagy például "a globális migrációs csomag elfogadása jogi hatásokkal bír az EU fejlesztési politikájára".

A Fideszt egyáltalán nem zavarja, hogy az Európai Bizottság szóvivője korábban határozottan kijelentette, hogy a Bizottság hivatalos álláspontja szerint a globális migrációs csomag önkéntes (!), semmilyen kötelezettséget nem jelent sem azokra a tagállamokra, akik aláírták, azokra meg aztán végképp nem, akik nem írták alá.

Szijjártó mindennek ellenére úgy fogalmazott: a kormány küzdeni fog "a titkos brüsszeli bevándorláspárti tervek ellen".

"Magyarország kormánya ezt a csatát is meg fogja vívni, egyetlenegy pontját se fogja végrehajtani."

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.