Szülők, pedagógusok és civil szervezetek kérik Ádert, hogy ne írja alá a köznevelési törvény módosítását

  • narancs.hu
  • 2019. július 12.

Belpol

A törvénymódosítást nem előzte meg szakmai egyeztetés; miközben a módosítások gyermekek, tanárok, szülők millióit érintik.

Miután az Országgyűlés július 12-én elfogadta a köznevelési törvények módosítását, civil szervezetek Áder Jánoshoz fordulnak. Arra kérik a köztársasági elnököt, hogy éljen az Alaptörvényben foglalt jogával, és a törvényt küldje vissza az Országgyűlésnek megfontolásra – adta ki közleményben a Szülői Hang Közösség.

Levél Áder Jánosnak

tárgy: javaslat jogszabály megfontolásra való visszaküldésére Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Az Országgyűlés a mai napon, 2019. július 12-én elfogadta a T/6457. szám alatt tárgysorozatba vett, a közneveléssel összefüggő egyes törvények módosításáról és a nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról szóló 2013. évi CCXXXII. törvény hatályon kívül helyezéséről szóló törvényt (a továbbiakban: törvény).

Indoklásuk szerint a törvény

  • sérti a normavilágosság követelményét
  • nincs tekintettel azon tanulókra, akiknek a számára az igazgató olyan módon engedélyezte a tankötelezettség magántanulóként való teljesítését, hogy ezen engedély hatálya kiterjed legalább a 2019/20-as tanévre
  • tanulók ezreit hozhatja bizonytalan helyzetbe.

Emellett felhívják a figyelmet arra, hogy a törvény nem biztosít kellő felkészülési időt.

A törvénymódosítást ráadásul nem előzte meg szakmai egyeztetés, miközben a módosítások gyermekek, tanárok, szülők millióit érintik - írják.

Emlékeztetnek arra is, hogy a törvénymódosítás ellen több mint 40 civil szervezet és a teljes ellenzék tiltakozott.

A kérvényhez közel húsz szervezet csatlakozott:

tetésre és a törvény módosítására is.

Csatlakozó szervezetek:

  • Alapítványi és Magániskolák Egyesülete
  • Amnesty International Magyarország
  • Civil Közoktatási Platform
  • Cseve Csoport
  • Hálózat a Tanszabadságért
  • Igazgyöngy Alapítvány
  • Kapcsolódó Nevelés Egyesület
  • Magyar Anyák
  • Magyartanárok Egyesülete
  • Oktatási Vezetők Szakszervezete
  • Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete
  • ReSuli – a Megújuló Oktatásért Alapítvány
  • Szülői Hang Közösség
  • Szülői Összefogás Gyermekeink Jövőjéért
  • Tanítanék Mozgalom
  • Tankönyvesek Országos Szövetsége
  • Társaság a Szabadságjogokért
  • Történelemtanárok Egylete
  • Válaszkész Szülők Egyesülete

Hadüzenet - kiakadt a szülői szervezet Orbánék újabb szigorításán

A Szülői Hang Közösség alapítója a közoktatásra mért újabb csapásokról. Ízelítő a Magyar Narancs friss lapszámából. A közoktatási törvény módosításának tervezete megváltoztatná a magántanulói státus és a tanulókörök működésének feltételeit, elvenné a szülők és a pedagógusi kar jogát arra, hogy véleményezzék az igazgatóválasztást, és szigorítaná az óvoda-iskola átmenetet is.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.