Támogatói dobták össze Hadházy Ákos 12 millió forintos parlamenti büntetését

  • narancs.hu
  • 2025. március 23.

Belpol

Alig pár nappal azelőtt még egy másik, 7 millió forintos tételre gyűjtött.

„Nem tudom elmondani, mekkora erőt ad, hogy néhány nappal az előző hétmillió forint után sok-sok kisadományból másfél nap alatt összejött a házmester által kiszabott újabb, még brutálisabb büntetés összege” – közölte Hadházy Ákos.

A 12 millió forintos büntetést azután szabták ki a Momentum frakció képviselőjére, hogy a kispárt szórólapokkal és füstgyertyákkal tiltakozott a Pride betiltását célzó törvénymódosítás ellen. A képviselőket május közepéig ki is tiltotta az Országházból Kövér László.

Alig pár nappal ezelőtt Hadházy Ákos 7 millió forintos büntetést kapott azért, mert február 24-én egy 18 évvel ezelőtti Orbán-nyilatkozat lejátszásával zavarta meg a miniszterelnök parlamenti felszólalását.

A politikus posztjában az alábbiak is olvashatók: „Hiszem, hogy a gyülekezési törvény átírása és a Pride betiltása ugyanis egy olyan határpont, ami új, mocskos törvények sorát nyitja meg, amelyek után már nemcsak hibrid rezsimnek, hanem valódi diktatúrának nevezhetjük az országot. Egy ilyen ország parlamentjében pedig már nem hogy felszólalni, de ilyen tiltakozó akciókat lefolytatni sem érdemes” – mondta Hadházy Ákos, aki szerint eddig is csak akkor volt érdemes tiltakozni, „ha ezzel valamikor végre mobilizálni lehet tömegeket, hogy együtt kényszerítsük ki a valódi választások feltételeit”.

Majd így folytatja: „Értsük jól, hogy a füstgyertyák sem tudták még pár percre sem megakadályozni a gyalázatos törvény elfogadását. Természetesen nem is azért gyújtottuk meg azokat, mintha reménykedtünk volna, hogy ez sikerül. Hanem azért, hogy minél többen rádöbbenjenek: a Parlamentből már biztosan nem lehet visszafordítani a diktatúra sötét szakadékába robogó országot. Azt csak elszánt tömegek tudják megtenni.”

A képviselő arra nem tér ki, hogy egyelőre ennek a két akciónak, amelyre összesen 19 milliót áldoztak a követői, eddig nem volt hatása.

Frissítés! Hadházy Ákos március 25-én kedden a Ferenciek terére hirdetett tüntetést. Mint a 17 órakor kezdődő esemény meghívójában írják: „A kedden elfogadott, mocskos törvény lényege valójában nem csak a Pride betiltását, hanem a jövőben bármilyen tiltakozás elnyomását lehetővé teszi. Sőt, a kínai típusú, totális megfigyelőállamnak ágyaz meg az arcfelismerő rendszerek korlátlan alkalmazásával. És az ún. alaptörvény legújabb módosítása, illetve az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek, sok egyéb mellett lehetővé téve a »veszélyhelyzet« vagyis a rendeleti kormányzás örökös fenntartását.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.